ORAC Kiadó
ebook
A gyermek jogellenes elvitele, szülői felügyeleti jog gyakorlása határon innen és túl

ISBN: 978-963-258-503-1 (EPUB); 978-963-258-506-2 (MOBI)

Megjelenés éve: 2020

Formátum: EPUB; MOBI

e-könyv

A gyermek jogellenes elvitele, szülői felügyeleti jog gyakorlása határon innen és túl

Szerző: Kozák Henriett

Lektor: Szeibert Orsolya

A gyermek jogellenes elvitele egyike a legnehezebb, határokat átlépő családjogi vonatkozású ügyeknek, amelyek kihívás elé állítják a jogalkalmazókat, ideértve a bírákat, gyermekvédelmi szakembereket, mediátorokat. Ennek következménye az is, hogy igen aktuális jogterületen üdvözölhetjük Kozák Henriett polgári ügyszakos törvényszéki bíró hiánypótló kötetét, amely ezekben az ügyekben kíván széleskörű szakmai segítséget nyújtani, részletesen foglalkozva a jogellenes elvitel polgári jogi, nemzetközi magánjogi és európai polgári eljárásjogi aspektusaival, s érintve az alapproblémának számos alapjogi, közigazgatási és végrehajtási jogi vetületét, továbbá aktualitását. A szerző részletesen ismerteti és tárgyalja a vonatkozó jogforrásokat, különös tekintettel a Hágai Gyermekelviteli Egyezményre és a Brüsszel IIa. rendeletre, és kitérve a Tanács (EU) 2019/1111 rendeletére is, amely 2022 augusztusában a Brüsszel IIa. rendelet helyébe lép.     

A kiadvány jelentőségét nemcsak az adja, hogy a gyermek jogellenes elvitelének témájában önálló kötet a hazai szakirodalomban mindezidáig nem jelent meg, hanem az is, hogy gyakorlatias jellegű. A szerző a jogellenes elvitellel kapcsolatos valamennyi polgári jogi jellegű kérdésre kitér, és a jogforrások rendelkezéseinek elemzése mellett bemutatja az 1996 és 2015 között jogerősen befejezett hazai jogellenes elviteli ügyeket, így az olvasó átfogó képet kaphat a téma hazai gyakorlatáról. Ugyanakkor a kötet messzebbre tekint, mint a hazai ítélkezési gyakorlat, hiszen feldolgozása során tekintetbe veszi az angol és német nyelvű jogirodalom eredményeit, kitér az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteire is, továbbá következtetéseket von le a Hágai Gyermekelviteli Egyezményben részes országok esetgyűjteményének adatbázisából (INCADAT). Kozák Henriett munkája, amely a szerző disszertációjának átdolgozott változata, méltán tarthat számot mind a jogalkalmazók, mind a téma iránt érdeklődők figyelmére.

családi jogEU-jog
  • Teljes ár: 5 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%