Tallózó




2015-06-08

Boronkay Miklós: Kártérítés fedezeti szerződés alapján
Magyar Jog 2015/5., 274-282. o.

Az új Polgári Törvénykönyv számos újdonságot hozott a kontraktuális felelősség területén, ezek egyike a 6:141. §-ában szabályozott ún. fedezeti szerződés intézménye.

2015-05-22

Pázmándi Kinga: Az üzletrész öröklésével (jogutódlásával) kapcsolatos Ptk.-beli szabályokról
Gazdaság és Jog, 2015/5., 7-10. o.

Az üzletrész öröklésére (jogutódlással való átszállására) vonatkozó szabályozás sajátos, a dologi, az öröklési és a státusjog határterületére tartozó kérdés.

2015-05-08

Paczolay Péter: Az alkotmánybíróságok függetlensége – áttekintés
Alkotmánybírósági Szemle 2014/2., 78-82. o.

Főelőadás az Alkotmánybíráskodás Világkonferenciájának harmadik, „Alkotmánybíráskodás és társadalmi integráció” című Kongresszusán (Szöul, Dél-Korea, 2014. szeptember 30.)

2015-05-04

Hajdú Gergely: Az ingatlan-nyilvántartási jog változásai az új Ptk. tükrében
Magyar Jog, 2015/2., 86-93. o.

Az új Ptk. az ingatlan-nyilvántartás anyagi jogi normáit egyértelműen szabályozási körébe vonta, sőt túllépve azon, néhány alaki/eljárási jellegű normát is tartalmaz.

2015-03-20

Bisztriczki László: Megreformált birtokvédelem?
Jegyző és Közigazgatás, 2015/01., 25-30. o.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2014. március 15-én lépett hatályba, azonban a birtokvédelemre vonatkozó anyagi jogi szabályozás alapvetően nem változott.

2015-02-09

Pulinka Mihály: Új Ptk. – Új kihívások
Magyar Jog, 2015/01., 58-62. o.

Összefoglaló a XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadásokról

2015-01-15

Jójárt Eszter: Diszpozitivitás a régi és az új Polgári Törvénykönyvben
Magyar Jog, 2014/12., 674-685. o.

Noha a diszpozitivitás jogtani mibenlétét a jogi karokon már az első évben, magyar polgári jogi jelentését pedig másodévben oktatják, egy konkrét magánjogi norma diszpozitivitásának megítélése sok esetben mégsem egyszerű.

2014-12-03

Lőrincz György: A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról
Gazdaság és Jog, 2014/12., 3-8. o.

Régi kodifikációs szabály szerint a jogelméleti viták eldöntésére nem a jogalkotó hivatott. Különösen igaz ez a tétel a jogrendszer tagozódásával (az egyre inkább uralkodó felfogás szerint tagozásával) összefüggő polémiákra.

2014-11-02

Gál Judit: Az új Ptk.-val összefüggő cégjogi változások
Gazdaság és Jog, 2014/11., 3-9. o.

Ismeretes, hogy az új Ptk. (A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésétől, 2014. március 15. napjától kezdődően magába integrálta – egyebek közt – a társasági jog addig külön törvénnyel...

2014-10-01

Leszkoven László: Az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések
Gazdaság és Jog, 2014/10., 3-9. o.

Ismeretes, hogy a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) lényeges kérdésben nem változtatott az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések szabályain...

2014-07-16

Kenesei Judit: A cégeljárás új szabályai a Ptk. után
Gazdaság és Jog 2014/7-8., 3-8. o.

Van-e élet a Ptk. után? A cégeljárásban biztosan van, ezt tapasztalhatjuk nap mint nap. Talán olvasták az ez évi áprilisi Pesti Ügyvédet? Abban a „Párbeszéd a Cégbírósággal” című cikk megállapítja, hogy az új Ptk.-val kapcsolatosan a Cégbíróságon...

2014-06-03

Bócz Endre: Az ügyészi felelősségről
Magyar Jog 2014/6., 334-339. o.

Az államszervezet demokratikus működésének fontos jellegzetessége az egyes szervek felelőssége, aminek viszont értelemszerű előfeltétele a szervezetek vezetőinek elszámoltathatósága.

2014-04-01

Nagy Csongor István: Javaslat a csoportper honi szabályozására az új Polgári Perrendtartás kodifikációjának apropóján[1]
Magyar Jog 2014/4., 203-213. o.

„A gyakorlatban nem érvényesíthető jogok értéktelenek.” A kis értékű követelések inkább léteznek az egyetemi előadótermek szemléltető példáiban, mint a jogszociológiai valóságban. Ha csak a napjainkban oly időszerű devizahiteles ügyekre gondolunk,...

2014-03-23

Szilágyi Emese: A fővárosi közgyűlés tagjainak megválasztása: hiba a felhatalmazásban
Közjogi Szemle 2014/3., 64-66. o.

Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) az Alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek találta a fővárosi közgyűlés megválasztásának módjáról szóló új szabályozást. A testület éles megosztottsága mellett született döntés[1] – a nyolcfős többség érveléséhez a kisebbségben maradó hét bíró hat különvéleményt fűzött – éles kritikát kapott jogvédő szervezetektől[2] és alkotmányjogász szakmai köröktől[3] egyaránt. Jelen írás a határozat legfontosabb érveit járja körül. Előzmények Az Országgyűlés döntésének eredményeként június 17-én kihirdették azt a törvénymódosítást,[4] amelynek értelmében a fővárosi közgyűlés a főpolgármesterből, a fővárosi kerületek polgármestereiből és a kompenzációs listáról mandátumot szerző kilenc képviselőből áll. A módosítás eredményeképp tehát a választópolgárok az önkormányzati választások során nem választják a fővárosi közgyűlés tagjait, hanem a kerületi polgármesterjelöltekre szavaznak, amely tisztség elnyerése a törvény erejénél fogva fővárosi közgyűlési mandátumot is keletkeztet.A módosító jogszabály továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. §-át egy olyan rendelkezéssel egészítette ki, amely szerint a választópolgár az ajánlóíveken szereplő adatairól csak a jelölt vagy a pártlista nyilvántartásba vételéről szóló határozat jogerőssé válásáig kérhetett tájékoztatást.Ötvenhét ellenzéki országgyűlési képviselő – párthovatartozáson átnyúló konszenzussal – kezdeményezte az AB absztrakt utólagos normakontrollra irányuló eljárását. Indítványukban[5] arra hivatkoztak, hogy az új választási metódus ellentétes az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal, amely kimondja, hogy „A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.” Az indítványozók úgy érveltek, hogy a rendelkezések a közvetlenség és egyenlőség elveit sértik.Emellett az indítványozók kérték a személyes adatokról való tájékoztatást korlátozó jogszabály vizsgálatát is, arra való hivatkozással, hogy a személyes adatok védelméhez való jog korlátozására szükségtelenül kerül sor.Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én kihirdetett döntésében úgy foglalt állást, hogy a támadott rendelkezések tetemes része nem ellentétes az Alaptörvénnyel, csupán egy kompenzációs rendelkezés és az információs önrendelkezési jogba ütköző előírás alaptörvény-ellenességét állapították meg. A közvetlenség érve A többségi indokolás az indítványozók azon érvét, amely szerint a közgyűlés megválasztásának metódusa a közvetlenség elvébe ütközik, arra való hivatkozással utasította el, hogy az Alaptörvényből nem vezethető le olyan követelmény, amely kizárná, hogy „a választópolgár közvetlen szavazatával két különböző önkormányzati tisztségre ugyanazt a személyt egyszeri szavazással választhassa meg.” A testület szerint ugyanis az új konstrukció lényege az, hogy a választópolgár közvetlenül szavaz a polgármesterjelöltre, amely tisztséget a jogszabályok maguk kapcsolják össze a fővárosi közgyűlésben való tagsággal, ezért a közvetlenség elvének sérelme nem állapítható meg. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [27])A többséggel ellentétben Bragyova András alkotmánybíró úgy érvel különvéleményében, hogy a fővárosi közgyűlés még választott testületnek sem tekinthető. Minden szavazási eljárás egy indítványról – választás esetén a tisztségre jelöltekről – szól, amelyet a szavazási eljárásban megszülető döntés elfogad, vagy elvet. (Bragyova András különvéleménye [82].) Kiss László alkotmánybíró ehhez hozzáteszi, hogy a közvetlenség elve akkor érvényesül, ha a jelöltek abban a minőségükben indulnak, amely pozíciót majd betöltik. Az új szabályozás szerint azonban a fővárosi közgyűlésben való tagságra a jelöltség nem terjed ki. (Kiss László különvéleménye [97]) Lévay Miklós alkotmánybíró szerint bár az elfogadott szabályozás szerint valóban nem ékelődik a választópolgár és a tisztségviselő közzé egy elektori testület, amely a fővárosi közgyűlés tagjait a választópolgár helyett megválasztaná, azonban ebben a szisztémában is van közvetítő: maga a megválasztott polgármester. A választópolgár ugyanis nem oszthatja meg szavazatát a két poszt – a kerületi polgármester és a közgyűlési tag – között. (Lévay Miklós különvéleménye [123])Az bizonyos, hogy a választópolgár preferenciái az új rendszerben kevésbé tükröződnek majd vissza a választás eredményében. Hiszen könnyen belátható: előfordulhat az, hogy a választópolgár X. jelölttel ért egyet a kerület fejlesztésére vonatkozó elképzelései tekintetében, viszont úgy gondolja, hogy össz-budapesti projektek tekintetében (pl. metróépítés) Y. képviselő álláspontja helyesebb. A választópolgárnak a most alkotmányosnak talált szisztémában nem lesz lehetősége arra, hogy ezeket az eltérő preferenciákat szavazatával megjelenítse, ehelyett el kell döntenie, hogy számára a kerületi, vagy a fővárosi érdek előbbre való. A választóknak tehát a versengő politikai pártok és jelöltek helyett saját preferenciáik között kell majd választaniuk.Az egyenlőség érve Az indítványozók másik súlyos érve a vitatott szabályok alkotmányossága ellen az egyenlőség sérelme volt. Eszerint azzal, hogy a választókerületek egybeesnek Budapest kerületeivel – amelyek lakosságszáma között hatalmas eltérések mutatkoznak –, sérül a szavazatok egyenértékűsége.Hogy az érvelés lényegét megértsük, képzeljünk el két kerületet, az egyikben 20 ezer fő választópolgár lakik, a másikban 100 ezer fő. Abban az esetben, ha mind a két kerületben négy jelölt indul a polgármesteri tisztségért (és a példa kedvéért a részvétel közel 100%-os), az első kerületben akár 5001 szavazat is elegendő lehet a győzelemhez, míg a másik kerületben legalább 25 001 szavazat szükséges.[6] Viszont a két megválasztott tisztségviselő mandátuma azonos, szavuk a közgyűlésben ugyanannyit ér. Könnyen belátható, hogy azoknak a választópolgároknak a szavazata, akik a nagyobb kerületben laknak, kisebb súllyal esik latba a mandátumokért vívott küzdelemben. Ugyanez a helyzet alakult ki az új konstrukció eredményeként a fővárosi közgyűlés megválasztásánál is. S ezt az AB többségi érvelése sem vitatja.A testület szerint is „megállapítható, hogy jelentős eltérés van az egyes fővárosi kerületek lakosságszáma között … ez alapján önmagában véve fennállhat a választójog egyenlőségének sérelme…” Viszont, a többség úgy látja, hogy a jogalkotó által beépített további szabályozási elemek alkalmasak az egyenlőtlenség orvoslására. Ez a további szabályozási elem pedig a kettős többségi döntéshozatal intézménye, amely szerint a közgyűlésben csak akkor tekinthető egy döntés elfogadottnak, ha az nem csupán a közgyűlési tagok többségének szavazatát kapja meg, hanem „a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármesterei is megszavazzák azt.” Ez a megoldás – így a többség – alkalmas az egyenlőség elve sérelmének kiküszöbölésére. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [42–47])A kettős többség elvén alapuló döntéshozatal alkalmassága és alkalmazása azonban több kétséget is felvet. Kiss László különvéleményében kifejti, hogy egyrészt az, ha a választókerületek lakosságszáma között több mint kétszeres eltérés mutatható ki, a 22/2005 (VI. 17.) AB határozat értelmében olyan nagymértékű aránytalanságnak tekinthető, amelynek már orvoslására sincsen mód. A hivatkozott 2005-ös döntés úgy fogalmazott, hogy kétszeres eltérés esetén „a választásra jogosultak száma közötti eltérés olyan nagymértékű, hogy azt semmiféle indok nem teheti alkotmányosan elfogadhatóvá.”[7] Jelen érvelés érdekes eleme, hogy több helyen egyetértően idézi a hivatkozott határozatot. Másrészt, a kettős többséget előíró szabály alkalmatlan is a cél elérésére, ugyanis titkos szavazásoknál a feltétel teljesülése nem ellenőrizhető. Zárt ülésen és titkos szavazással járhat el a közgyűlés példának okáért az önkormányzati vagyonnal való rendelkezés esetén, kiírt pályázat feltételeinek meghatározása során, avagy pályázat tárgyalásakor. (Kiss László különvéleménye [102]–[105]) Lévay alkotmánybíró úgy vélekedik, a kettős többségi szabály nem alkalmas kiegyenlítő mechanizmus azért sem, mert ilyenkor a fővárosi közgyűlési tag nem feltétlenül a kerületi választópolgárok akaratát követve cselekszik: a mandátumigazolást követően a szabad mandátum elve érvényesül, a közgyűlés tagja nincsen kötve a választói akarathoz. (Lévay Miklós különvéleménye [129])Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közleményében[8] arra hívja fel a figyelmet, hogy a kettős többség szabálya még egy további szempontból is problémás: hiába hoznak meg ugyanis egy bizonyos döntést a budapesti összlakosságszám többségét képviselő közgyűlési tagok, ha a budapesti összlakosságszám kisebbségét képviselő közgyűlési tagok a döntés ellen szavaznak, azzal tulajdonképpen megvétózzák azt. Egyszerű példával szemléltetve: a nagy 3., 4., 11., 13., 14. és 17. kerületek érdekében álló döntéseket a jóval kisebb lakosságszámú belső kerületek, a várnegyed vagy Soroksár megvétózhatja.Amit az AB megsemmisített A testület egyetértett az indítványozókkal abban, hogy a személyes adatokról való tájékoztatásról szóló szabály a személyes adatok védelméhez való alapjog korlátozását jelenti. Azonban az alapjog-korlátozásnak az Alaptörvényben előírt feltételei nem álltak fent, a bírák szerint azt sem más alapjog, sem valamely alkotmányos érték védelme nem indokolta. Ezért a vonatkozó rendelkezéseket az AB megsemmisítette. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [58])A testület vizsgálta a kompenzációs listáról történő mandátumok kiosztásánál alkalmazott súlyozási módszert is. A bírák úgy találták, az a megoldás, amelyben a nagyobb kerületek választópolgárai esetében a vesztes polgármesterjelöltekre leadott szavazatok nagyobb értéket képviselnek, mint a kisebb kerületek választópolgárai által leadott töredékszavazatok, szemben áll a választójog egyenlőségének elvével. Ezért ezt a szabályozási elemet az AB megsemmisítette. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [46])Ezzel a lépéssel kapcsolatosan Paczolay Péter, a testület elnöke különvéleményében úgy foglalt állást, hogy „a jelenleg hatályos szabályozásnál is egyenlőtlenebb helyzetet teremt.” (Paczolay Péter különvéleménye [138.]) A kompenzációs elem megsemmisítése logikai ellentmondáshoz vezet az indokolás belső szerkezetében.[9] Ugyanis – amint azt láthattuk – a bírák érvelése szerint a törvénymódosítás többi támadott rendelkezése azért felel meg az Alaptörvény rendelkezéseinek és azért nem ellentétesek az egyenlőség alapelvével, mert „a választási szabályozást a maga egészében, komplexitásában kell értékelni”. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [43]) Azaz nem lehet az egyes részletszabályokat önmagukban, a teljes szabályozási szisztémából kiragadva megítélni. Viszont, amikor a kompenzációs részletszabály megsemmisítése mellett döntött a testület többsége, akkor nem vizsgálta meg, hogy az milyen hatással van a szabályozási szisztéma egészére. Így a döntés eredményeként a választási rendszer még távolabb került az alkotmányosság követelményeitől, mint az AB beavatkozása előtt.Hiba a felhatalmazásban A kétszeres többségi döntéshozatal elve azonban egy, a fentiekben nem tárgyalt, további alapvető hiányosság miatt sem alkalmas a választási eljárás során felmerülő egyenlőtlenség kiküszöbölésére. Mégpedig azért, mert nem a választási eljárás folyamatában kompenzál.A választási eljárás egy olyan processzus, amelyben a választók megbízzák a megválasztottakat arra, hogy helyettük bizonyos ügyekben – tipikusan olyan kérdésekben, amelyeknek az elintézése közös koordináció nélkül nem lehetséges – rájuk nézve kötelező döntéseket hozzanak. Például akkor, amikor önkormányzati rendeletekben a polgárok jogait és kötelességeit állapítják meg. Tehát a választópolgár az önmaga fölötti hatalomgyakorlásra hatalmazza fel a képviselőket. Ha komolyan vesszük a demokrácia és a demokratikus önkormányzatiság azon rendezőelvét, amely szerint minden ember egyenlő, abból egyenesen adódik a következtetés, hogy a felhatalmazás csak akkor legitim, ha minden ember egyenlő eséllyel szólhatott bele a döntéshozatal végkimenetelének alakulásába. Vagyis, ha mindenki egyenlő szavazati joggal rendelkezett. Máskülönben azok, akiknek a szavazata többet ér, irányítást nyernek a kisebb súlyú szavazattal bírók felett. Az egyenlőség követelménye – és ezt az AB többségi érvelése is elismeri – az új választási metódus szerint nem valósul meg.E hiányosság kiküszöbölésére később, a választás eredményének megállapítását követően már nincsen mód.[10] Egyrészt azért, mert a közgyűlési tag a szabad mandátum eredményeként valóban nincsen választói akaratához kötve. Másrészt azért, mert a döntéshozatalra vonatkozó felhatalmazás maga nem legitim. Ahogyan a testület a választási regisztráció alaptörvény-ellenességét megállapító 1/2013 (I. 7.) AB határozatában[11] is kifejtette, a „választójog … kettős funkcióval rendelkező alapjog; egyrészt a választójog a közügyek vitelében való részvételt, valamint a közhatalmi döntéshozatal közvetett formáját testesíti meg az állampolgárok oldaláról, másrészt a képviseleti szerv létrehozásának és legitimációs bázisának eszközeként is szolgál.” (1/2013. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [54]) Az újonnan felálló fővárosi közgyűlés tehát nem fog megfelelő legitimációval rendelkezni. Döntései – szülessenek azok bármilyen arányú egyetértés mellett – szintén ebben a legitimációs hiányosságban fognak szenvedni.Szilágyi Emesetudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI Jegyzetek [1] 26/2014. (VII. 23.) AB határozat.[2] Az AB szerint alkotmányos, hogy egyes állampolgárok egyenlőbbek másoknál. http://tasz.hu/politikai-reszvetel/az-ab-szerint-alkotmanyos-hogy-egyes-allampolgarok-egyenlobbek-masoknal (2014.08.04.)[3] Interjú Majtényi Lászlóval: http://www.atv.hu/videok/video-20140725-majtenyi-az-alkotmanybirok-egyik-fele-megvagna-a-masikat (2014.08.04.); interjú Pozsár-Szentmiklósy Zoltánnal: http://www.atv.hu/videok/video-20140721-pozsar-szentmiklosy-zoltan (2014.08.04.)[4] 2014. évi XXIII. törvény egyes helyi önkormányzatokkal kapcsolatos törvényeknek a választásokkal összefüggő módosításáról. [5] Az indítvány letölthető az Alkotmánybíróság honlapjáról: http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/b8c4308899929142c1257d0100507ff0/$FILE/II_1187_0_2014_inditvany.pdf (2014.08.04.)[6] Mivel a szabályok szerint a tisztség elnyeréséhez elegendő a leadott szavazatok egyszerű többségét megszerezni: 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 12. § (2) bekezdés.[7] 22/2005 (VI. 17.) AB határozat, ABH 2005, 246, 253.[8] Erre az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közleménye is felhívja a figyelmet: Budapesti számtanóra - Az Alkotmánybíróság döntése mindenkire kötelező: a hat mostantól kisebb szám, mint a kettő. http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=692 (2014.08.04.)[9] L. 9. jegyzet. [10] Dogmatikai kétségeinek ad hangot Paczolay Péter is: 26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Paczolay Péter különvéleménye [146][11] 1/2013 (I. 7.) AB határozat, ABH 2013, 3, 20...

2014-03-12

Boros Zsuzsa: A Ptk. cselekvőképességi és családjogi rendelkezéseinek alkalmazását segítő átmeneti normákról
Családi Jog 2014/3., 2-8. o.

Már többször olvashattuk, hogy a Polgári Törvénykönyv elfogadásával egy olyan civiljogi kódexe lesz Magyarországnak, amely komplex módon tekinti át a magánjogi szabályozás hatályos jogszabályi rendszerét,...

2014-03-05

Wallacher Lajos: A választottbírósági kikötés tisztességtelensége fogyasztói szerződésekben
Európai Jog 2014/3., 10-16. o.

A Kúria 2013. október 15-én 3/2013. Polgári jogegységi határozatával tisztességtelenné nyilvánította bármely választottbíróság kikötését a fogyasztói szerződésekben, ha a kikötés általános szerződési feltételekben,...

2014-02-27

Katonáné Pehr Erika: Változások a gyámság szabályozásában, különös tekintettel a gyámrendelésre
Családi Jog 2014/2, 1-10. o.

A Gyermek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény, – melynek kihirdetéséről a 1991. évi LXIV. törvény rendelkezik – 20. cikkének 1. pontja kimondja, hogy „minden olyan gyermek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg,...

2014-02-12

Tordai Csaba: A választási jogorvoslatok szabályainak változásai a gyakorlat tükrében
Közjogi Szemle 2014/2., 20-24. o.

Az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választásán kellett először alkalmazni a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt (a továbbiakban: új Ve.). Az alábbiakban az új Ve.-nek a választási jogorvoslati rendszerre vonatkozó változásait, valamint a jogalkalmazás során felmerült legfontosabb eljárási problémákat mutatom be.1. Az új Ve. a jogorvoslati rendszert illetően alapvető, koncepcionális változást nem hozott. A korábban hatályos, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: régi Ve.) szabályaival egyezően alapvetően négyfajta jogorvoslati típus áll rendelkezésre: mintegy általános jogorvoslatként a kifogás, valamint a névjegyzékkel összefüggő fellebbezés, a szavazólap adattartalmával szembeni bírósági felülvizsgálati kérelem és a választási eredményt megállapító döntéssel szembeni fellebbezés. Az Alkotmánybíróság hatáskörének a bírói döntések felülvizsgálatára való kiterjesztése maga után vonta azt is, hogy a választási ügyekben hozott bírósági végzésekkel szemben – mintegy rendkívüli jogorvoslatként – immár az Alkotmánybírsághoz lehet fordulni, amelyhez az új Ve. speciális, a gyors elbírálást lehetővé tevő eljárási szabályokat kapcsolt.12. A névjegyzékkel összefüggő jogorvoslat eljárási szabályai annyiban változtak meg, hogy a választási iroda döntésével szemben nem kifogást,2 hanem fellebbezést lehet benyújtani, illetve arról – ha az eljáró választási iroda vezetője a fellebbezésnek nem ad helyt – a központi névjegyzék esetében járásbíróság helyett a Fővárosi Törvényszék határoz.3 A jogorvoslat elbírálására nyitva álló határidő a választás kitűzése előtt előterjesztett fellebbezés esetén az általános szabálynál érdemben hosszabb lett: a döntésre mind a választási iroda vezetőjének, mind a bíróságnak 15-15 nap áll rendelkezésére.Ezek a változások ésszerűen magyarázhatóak a központi névjegyzék létrehozásával. Korábban eleve csak a választás kitűzését követően készült el a névjegyzék, ami nagyon rövid jogorvoslati eljárási határidőket tett szükségessé ahhoz, hogy még időben, az ajánlások lezárulta előtt orvosolni lehessen az esetleges tévedéseket. Az új Ve. szerint ugyanakkor a központi névjegyzéket folyamatosan kell vezetni, azzal összefüggő kérelmeket is folyamatosan nyújthatnak be a választópolgárok,4 viszont ha ezt a választás kitűzése előtt teszik, akkor nem feltétlenül szükséges az egy- vagy kétnapos jogorvoslati határidő előírása.A központi névjegyzékkel összefüggő fellebbezések elbírálásának egyetlen bírósághoz telepítése önmagában aligha kifogásolható (különösen, hogy a fellebbezést akár faxon vagy e-mailben is be lehet nyújtani, így a nem budapesti lakcímmel rendelkező választóknak sem okoz nehézséget a jogorvoslati kérelem előterjesztése), azonban nehezen érthető, hogy ha minden más névjegyzékkel összefüggő fellebbezést járásbíróság bírál el, akkor a központi névjegyzékkel kapcsolatos fellebbezések esetén miért magasabb, törvényszéki szintű bíróság jár el.3. A szavazólap adattartalmával szembeni jogorvoslat a régi Ve. szabályai szerint kétfokú volt: a szavazással érintett választási bizottság döntésével szemben először magasabb szintű választási bizottsághoz lehetett egy napon belül fellebbezni, majd ennek döntésével szemben lehetett egy napon belül a bírósági felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni.5 A korábbi szabályozás szerint így négy nap is eltelhetett a szavazólap adattartalmának jóváhagyásáról szóló döntés és annak jogerőre emelkedése között. Az új Ve. egyszerűsítette és egyfokúvá tette a jogorvoslatot,6 amelynek keretében a szavazólap adattartalmáról szóló döntéssel szemben egy napon belül közvetlenül bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani, amelyet a bíróság egy napon belül bírál el. Ez a szabályozási megoldás lehetővé teszi, hogy két napon belül jogerőssé váljon a szavazólap adattartalma.A gyorsítást vélhetően azért látta indokoltnak a jogalkotó, mert a korábbi, többfokú jogorvoslati rendszer mellett a ferencvárosi időközi országgyűlési választásokon 2009-ben előfordult, hogy az első fordulóban a külképviseleti szavazás lebonyolítására már a szavazólap adattartalmát megállapító választási bizottsági döntés jogerőre emelkedése előtt sor került. A speciális jogorvoslati szabályozásra ugyanakkor a jelen választási rendszerben nem lett volna kényszerítő szükség, mivel immár azonos időben zajlik a külképviseleti és a hazai voksolás, vagyis az általános, kétfokú jogorvoslati szabályok mellett sem állhatna elő a ferencvárosihoz hasonló helyzet.4. A választás eredményét megállapító döntéssel szembeni jogorvoslat szabályozása nem változott az új Ve.-ben.7 Az eredménnyel szembeni jogorvoslat változatlanul, lényegében csak a szavazatok érvényességének vitatására, illetve a szavazatok összeadásának támadására ad lehetőséget. A szavazás lebonyolításával összefüggő egyéb jogsértésekkel szemben ez a jogorvoslat azért sem vehető igénybe,8 mert a választás eredményéről szóló döntést eleve csak azt követően lehet meghozni, amikor az akár belföldön, akár külképviseleten, a lakóhelyüktől távol szavazók voksa megérkezik, eddigre viszont a kifogás előterjesztésére nyitva álló, a jogsértéstől számított háromnapos határidő már eltelik.Amennyiben tehát a szavazás lebonyolításával kapcsolatban kezdeményez jogorvoslatot valaki, ezt a szavazatszámláló bizottság jogsértése miatti kifogásként kell előterjesztenie. E kifogás elintézése a kétfokú jogorvoslati rendszerben persze akár oly mértékben el is húzódhat, hogy a választás eredményét megállapító döntés jogerőre emelkedik. A Ve. azonban kifejezetten rögzíti,9 hogy a kifogás eredményeként a szavazás megismételtetésére mind a választási bizottságnak, mind a bíróságnak van lehetősége, ennek bírói gyakorlata10 szerint pedig a megismételtetésre az eredmény jogerőre emelkedésétől függetlenül van mód.5. A bírósági felülvizsgálat fórumrendszerét az új Ve. – részben közvetlenül, részben pedig közvetetten – érdemben változtatta meg.A választási bizottságok másodfokú határozatával szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmeket főszabályként korábban a törvényszékek11 bírálták el, az új Ve. azonban ezt a hatáskört az ítélőtáblákhoz12 telepíti. Mivel azonban az új Ve. az országgyűlési képviselők választásával összefüggésben a területi (megyei) választási bizottságok számára nem biztosított hatáskört,13 így az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok döntéseivel szembeni fellebbezést a Nemzeti Választási Bizottság bírálja el, ami viszont azt eredményezi, hogy a 2–3. pontban ismertetett kivételekkel az országgyűlési választásokon csak a Kúria jár el a bírósági felülvizsgálat során. Az európai parlamenti választások és az országos népszavazás tekintetében eddig is a legfőbb bírói fórum rendelkezett hatáskörrel a felülvizsgálati kérelmek elbírálására,14 így az ítélőtáblákra lényegében csak a települési és a nemzetiségi választásokkal kapcsolatos jogorvoslati kérelmek elbírálása marad.Az ítélkezés egységessége szempontjából mindenképpen támogatható az új Ve.-nek az a változtatása, hogy szűkítette az eljáró bíróságok számát. Mivel választási ügyekben rendkívüli perorvoslatra nincsen mód, a korábbi, a legfontosabb választásokon alapvetően a törvényszékekre építő jogorvoslati rendszerben az egységes jogszabály-értelmezés nehezen volt biztosítható, ráadásul az egy bíróságra jutó ügyszám sem volt elegendő ahhoz, hogy a törvényszéki bírák megfelelő gyakorlatra tegyenek szert a választási ügyek elbírálásában.Az, hogy az új Ve. közvetetten, a területi választási bizottságok kiesésével az országgyűlési választásokon is a Kúriához telepítette a felülvizsgálati kérelmek elbírálását, ésszerű hatáskörmegosztást hozott létre: országos választásokon a legfőbb bírói szerv, helyi választásokon az ítélőtábla jár el. Ez a szabályozás lehetővé teszi azt is, hogy a legnagyobb jelentőséggel rendelkező voksoláson, a parlamenti képviselők választásán az ország legfelkészültebb bírái alakítsák ki a joggyakorlatot, ami azután nyilvánvalóan irányadó lesz a helyi választások vonatkozásában is.Az első gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a Kúria el tudta látni ezt a feladatot, a háromnapos elbírálási határidőt – szemben a Nemzeti Választási Bizottsággal15 – a legfőbb bírói fórum minden esetben meg tudta tartani. Ugyan jelentős számú, 240 felülvizsgálati kérelemről kellett döntést hoznia a kúriai bíráknak, azonban ezek nagy részét, 164 kérelmet érdemi vizsgálat nélkül vagy az érdemi vizsgálat nélküli elutasítást helybenhagyva utasítottak el, a fennmaradó 76 kérelemből pedig 32 az ajánlóívek határidőben történő vissza nem szolgáltatása miatti, sablonszerűen elutasítható jogorvoslatra irányult. Mindez azt jelenti, hogy ténylegesen és érdemben 34 felülvizsgálati kérelemmel kellett a Kúriának foglalkoznia, ami a két hónapos kampányidőszakra vetítve elviselhetetlen munkaterhet aligha okozott.6. Az Alkotmánybíróságnak az új Alaptörvény hatálybalépése, 2012. január 1-je óta van hatásköre arra, hogy az alaptörvény-ellenes bírói döntéseket felülvizsgálja.16 Főszabályként a testületet nem köti egzakt eljárási határidő, az alkotmányjogi panaszokról ésszerű időn belül kell döntenie.17 Annak érdekében, hogy a választási jogviták ne húzódjanak el, az új Ve. az alkotmánybírósági eljárásra rövid határidőket szab meg: az alkotmányjogi panasz benyújtására három nap áll rendelkezésre, a testületnek három munkanapon belül döntenie kell a panasz befogadásáról, majd újabb három munkanapon belül az ügy érdemében is határoznia kell.18 Az Alkotmánybíróság láthatóan minél kevésbé kívánta involválni magát a választási bíráskodásban, hiszen a hatvanhét benyújtott alkotmányjogi panaszból hatvanhármat visszautasított, mindössze négy panasszal foglalkozott érdemben, de ezeket is kivétel nélkül elutasította.197. Az új Ve. jelentősen szigorította a jogorvoslati kérelmekre vonatkozó formai követelményeket: a benyújtott kérelemnek (mind a kifogásnak, mind a fellebbezésnek, mind pedig bírósági felülvizsgálati kérelemnek) természetes személy kérelmező esetében tartalmaznia kell a személyi azonosítót és a lakcímet, a jogi személy kérelmező esetében pedig a székhelyet és nyilvántartási számot.20 Ha ezeket az adatokat a kérelem nem tartalmazza, akkor azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.Bár e formai követelmény teljesítése különösebb terhet nem ró a kérelmezőre, a jogorvoslatot kereső közönség jelentős része, egyes esetekben még ügyvédi képviselet mellett eljáró nagy párt21 is elvérzett azon, hogy a törvény által megkívánt adatokat a jogorvoslati kérelem nem tartalmazta. A Kúria elé került 240 felülvizsgálati kérelemből 47 esetben, vagyis majdnem az esetek egyötödében azért nem foglalkozott érdemben a bíróság a jogorvoslati kérelemmel, mert a szervezet nyilvántartási száma nélkül vagy székhely helyett a törvényes képviselő lakcímét megjelölve adták be a jogorvoslati kérelmet.22E mulasztásoknak az oka minden bizonnyal az volt, hogy a korábbi szabályozás rutinjával nyújtották be az érintettek a kérelmüket, ami ugyan felróható nekik, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a választási szervek sem tettek sokat azért, hogy akár figyelemfelhívással, akár kérelemminták közzétételével jelezzék a jogszabályváltozást a jogkereső közönség számára.Bár önmagában nem kifogásolható az, hogy a jogalkotó ki akarta szűrni a korábbi szabályozás hatálya alatt lényegében anonim módon23 benyújtható jogorvoslati kérelmeket, azzal, hogy az új Ve. szerint az adathiány önmagában, minden mérlegelés nélkül érdemi vizsgálat nélküli elutasításra vezet, kissé túllőtt a törvényalkotó a szabályozási célon. Ennek eléréséhez ugyanis az is elég lenne, ha akkor utasíthatná el érdemi vizsgálat nélkül a választási bizottság, illetve a bíróság a kérelmet, amennyiben annak adataiból nem állapítható meg egyértelműen, hogy a kérelmező jogosult benyújtani az adott kérelmet.8. Az új Ve. a korábban hatályos szabályozással egyezően jogi képviseletet ír elő a bírósági felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez.24 Ennek ellenére a Kúria elé került 240 felülvizsgálati kérelemből 79 esetben, tehát az ügyek majdnem egyharmadában az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra a jogi képviselet hiánya miatt került sor.Egyes esetekben a kérelmezők anyagi helyzetükre tekintettel kifejezetten kérték pártfogó ügyvéd kirendelését,25 amelyet azonban a bíróság – arra hivatkozva, hogy az ügy érdemére irányadó háromnapos elbírálási határidőn belül képtelenség a pártfogó ügyvéd kirendeléséről is dönteni – elutasított. Egyes kérelmezők ezt követően az Alkotmánybírósághoz fordultak, azonban a testület szerint26 az adott ügyekben a választási szervek előtti eljárásban nem alanyi jogot kívántak érvényesíteni a kifogástevők, ezért az alkotmányjogi panasz befogadásának egyik feltétele, az alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdés felvetése nem teljesül.A jelöltek és a jelölő szervezetek esetében joggal várhatja el a jogalkotó azt, hogy ha már indulnak a választásokon, tudjanak gondoskodni arról, hogy bírósági felülvizsgálati kérelmeiket jogi képviselő útján nyújtsák be. Ugyancsak elvárható jogi személyektől, hogy ha választási jogorvoslati kérelmet kívánnak előterjeszteni, akkor maguk gondoskodjanak a jogi képviseletről. Jelöltként nem induló természetes személyek esetében azonban erőteljesen aggályos, hogy anyagi helyzetük a korlátját képezheti a választási eljárással kapcsolatos jogaik érvényesítésének. A Kúria helyesen mutatott rá, hogy a polgári perrendtartásnak a pártfogó ügyvéd kirendelésére vonatkozó szabályai a választási nemperes eljárásokban fizikailag sem alkalmazhatóak. A jogalkotóra várna az a feladat, hogy a választási eljárás speciális szabályaihoz igazodóan teremtse meg a rászorulók számára az ingyenes jogi képviselet lehetőségét.9. Az új Ve. a korábbi szabályozással ellentétben lehetővé teszi27 a bírósági felülvizsgálati kérelmek elektronikus úton, minősített elektronikus aláírással történő benyújtását is.Ezt a módosítást mindenképpen szükségessé tette az, hogy az országgyűlési választásokon a jogorvoslati kérelmek végső elbírálása a Kúria hatáskörébe került, amely kérelmeket a Nemzeti Választási Bizottságnál kell előterjeszteni. Elektronikus benyújthatóság hiányában egy Budapesttől akár több száz kilométerre elkövetett, feltételezett választási jogsértést kifogásoló helybeli választópolgár jogi képviselőjének a háromnapos kérelembenyújtási határidőn belül a fővárosba kellett volna utaznia ahhoz, hogy a felülvizsgálati kérelmet papíron még időben benyújthassa. Mivel a bíróság előtt a jogi képviselet választási ügyekben kötelező, az ügyvédi kar pedig az elektronikus cégeljárás miatt egyébként is nagyrészt rendelkezik minősített elektronikus aláírással, így a kérelmezői oldalon az elektronikus ügyintézés technikai feltételei adottak.A technikai feltételek megteremtésében vagy legalább tisztázásában a fogadói oldal azonban nem jeleskedett: a minősített elektronikus aláírással ellátott felülvizsgálati kérelmek (akárcsak ajánlott) formai követelményeiről a Nemzeti Választási Iroda semmilyen tájékoztatást nem tett közzé, ráadásul a benyújtás módját illetően is eltérő tájékoztatást tartalmaztak a Nemzeti Választási Bizottság határozatai és a Kúria honlapja.28 Nem épült ki olyan informatikai rendszer sem, amely (a cégeljáráshoz hasonlóan) a kérelem benyújtását és főként annak időpontját a kérelmező számára hitelesen visszaigazolná, holott a választási eljárás anyagi jogi jellegű, szigorú határidői megtartásának ellenőrizhetősége miatt alapvető fontosságú lenne. Az eljáró szervek felkészületlenségét mutatja, hogy az első elektronikus úton benyújtott, szabályszerű felülvizsgálati kérelmet a Kúria arra hivatkozva utasította el érdemi vizsgálat nélkül,29 hogy az nem tartalmaz minősített elektronikus aláírást; igaz, hogy a tévedését a bíróság példás gyorsasággal, saját hatáskörben orvosolta.10. A korábbi Ve. szerint bírósági felülvizsgálati kérelmet választópolgár, jelölt, jelölőszervezet és az ügyben érintett jogi személy nyújthatott be.30 Ehhez képest az új Ve. csak az ügyben érintett természetes személyek és jogi személyek számára nyitja meg a bírósághoz fordulás lehetőségét.31 A bírósági gyakorlat a kérelmezőt terhelő bizonyítási kötelezettséggel összekötötte az érintettség fennállásának vizsgálatát:32 a bírósági felülvizsgálati kérelmet előterjesztőnek kifejezetten indokolnia kell a kérelmében, hogy az állított jogsérelem a kérelmező saját jogaira és kötelezettségeire miként hat ki közvetlenül.33 Ez az alátámasztás maradt el mind a tizenkét esetben, amikor az érintettség hiányában érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Kúria a felülvizsgálati kérelmet. A jelöltek és a jelölőszervezetek esetében az érintettség alátámasztása elsősorban formai követelmény csak, hiszen nyilván nem véletlenül, passzióból fordulnak a kampány közepén jogorvoslati kérelemmel bírósághoz. A választási szerveket és a bíróságokat mániákusan és öncélúan jogorvoslati kérelmekkel ostromló magánszemélyek esetében pedig nyilvánvalóan elegánsabb jogtechnikai megoldás az érintettség megkövetelése, mint a kérelmük contra legem illetékfizetéshez kötése.3411. A választással összefüggő jogorvoslati eljárások során a kérelemben megjelölt jogsértés bizonyítása központi szerephez jut. A nemperes eljárás sajátosságaiból és a rövid eljárási határidőkre tekintettel bizonyítás felvételére sem a választási bizottságoknak, sem a bíróságoknak nincs hatásköre, így lényegében a kérelmezőt terheli a bizonyítékok teljes körű szolgáltatásának kötelezettsége.35Ez alól a bírói gyakorlat egyedül az ajánlások36 és a szavazatok érvényességével37 kapcsolatos jogorvoslati kérelmek esetében ad felmentést, mivel ezekben az esetekben a jogsértés valószínűsítésével, lényegében a jogsértés kellően konkrét állításával is megelégszik. A Kúria ésszerű értelmezése szerint az ajánlások és a szavazatok érvényességére vagy érvénytelenségére vonatkozó jogorvoslatot lényegében lehetetlenné tenné, ha a kérelmezőtől konkrét bizonyítékot várnának el a választási szervek, mert ilyen bizonyítékkal a kérelmezők – mivel nem kezelik és nem kezelhetik az ajánlóíveket és a szavazólapokat – nyilvánvalóan nem rendelkezhetnek.A bizonyítási kötelezettséggel összefüggésben több esetben kérdésként merült fel, hogy a többfokú választási jogorvoslati rendszerben a fellebbezési, illetve a felülvizsgálati szakaszban milyen feltételek mellett szolgáltatható új bizonyíték. A Ve. idevágó, az új bizonyíték előterjesztését megengedő szabályát38 a joggyakorlat megszorítóan értelmezi. Egyrészt ha egyáltalán nem csatoltak a kifogáshoz és a fellebbezéshez bizonyítékot, az jogszerűen vezet a fellebbezés érdemi vizsgálat nélküli elutasítására, ezért az ilyen ügyben hozott választási bizottsági határozat törvényesnek minősül, azt a bíróságnak helyben kell hagynia, vagyis ilyen esetben a bírósági felülvizsgálat során a bizonyíték nem pótolható.39 Másrészt pedig a kúriai gyakorlat szerint bírósági felülvizsgálati kérelemben csak akkor hozható fel új bizonyíték, ha korábban az eljárás során már valamilyen bizonyítást a kérelmező adott.40 További, de eddig a Kúria által jogorvoslati kérelem hiányában nem felülbírált korlátot állított az új bizonyíték felhozásával szemben a Nemzeti Választási Bizottság, amikor a fellebbezési eljárásban új bizonyítékként csak olyan bizonyítékot fogadott volna el, ami a kifogás benyújtásakor még objektíven nem állt a kifogástevő rendelkezésére.41Az új bizonyíték felhozatalára vonatkozó törvényi lehetőség ilyen megszorító, az anyagi igazság érvényesülését akadályozó értelmezése indokolatlannak tűnik, különösen annak fényében, hogy a bizonyítás terhe teljes egészében a kérelmezőn van, ráadásul a jogorvoslati kérelmét igen rövid határidő alatt kell benyújtania. Ugyan a régi és az új Ve. egyaránt lehetővé teszi42 a bizonyítékkal alá nem támasztott jogorvoslati kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását, dogmatikai szempontból helyesebb lenne a kérelem érdemi vizsgálatot követő elutasítása, ha a bizonyítási kötelezettségét a kérelmező nem teljesítette, ez pedig lehetővé tenné azt is, hogy oldódjon a fentebb ismertetett, megszorító jogértelmezés.***Az új választási eljárási törvénynek a jogorvoslatra vonatkozó szabályai összességében jól vizsgáztak: képesek voltak biztosítani azt, hogy a választásokkal összefüggő, feltételezett jogsértésekkel szemben tisztességes eljárás keretében lehessen elégtételt keresni, ezzel pedig erősítették a választások legitimációját is.Tordai Csabaügyvéd, alkotmányjogász 1 Új Ve. 233. §2 A régi Ve. 20/E. §-a szabályozta a névjegyzék összeállításával kapcsolatos jogorvoslatot.3 L. az új Ve. 102. alcímét.4 L. az új Ve. 40. alcímét.5 A régi Ve. 80. § (3) bekezdése és 83. § (3) bekezdése. Mind a magasabb szintű választási bizottságnak, mind a bíróságnak egy-egy napja volt a döntés meghozatalára.6 L. az új Ve. 104. alcímét.7 L. a régi Ve. 85. §-át és az új Ve. 105. alcímét.8 Kúria Kvk. II. 37.501/2014/2. végzése külön is hangsúlyozta, hogy a szavazatszámláló bizottság tevékenységét nem az eredménnyel szembeni fellebbezés, hanem külön kifogás keretében lehet támadni.9 Új Ve. 218. § (2) bekezdés c) pont10 L. pl. a Kecskeméti Törvényszék által hozott 5. Kpk. 21.285/2013/4. számú végzést.11 Régi Ve. 83. § (7) bekezdése12 Új Ve. 229. § (1) bekezdés13 Új Ve. 245. § (1) bekezdés14 Az európai parlamenti választásokon és az országos népszavazás esetében a kifogások nagy részét, illetve a fellebbezéseket is az Országos Választási Bizottság bírálta el, így a régi Ve. 83. § (7) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria hatáskörébe tartozott a felülvizsgálati kérelem elbírálása.15 Az egyéni jelöltek nyilvántartásba vételéről és a vissza nem szolgáltatott ajánlóívek miatti bírság kiszabásáról hozott országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsági határozatokkal szemben olyan mennyiségű fellebbezés érkezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz, hogy 2014. március első felében a testület több esetben jelentősen túllépte a háromnapos ügyintézési határidejét.16 Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pont17 Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 30. § (5) bekezdése18 Új Ve. 233. § (2) bekezdés19 3141/2014. (V. 9.) AB határozat, 3122/2014. (IV. 24.) AB határozat, 3096/2014. (IV. 11.) AB határozat, 3065/2014. (III. 26.) AB határozat.20 A formai követelményt tartalmilag az alapozza meg, hogy a korábban bárki által benyújtható kifogás előterjesztésére immár csak a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölőszervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be. [Új Ve. 208. §]21 L. a Kúria Kvk. I. 37.220/2014/2. végzését.22 A kúriai gyakorlat szerint nincs lehetőség a bírósági felülvizsgálati kérelemben foglaltak érdemi elbírálására akkor sem, ha a Ve. által megkövetelt adatok feltüntetésének hiánya miatt a Nemzeti Választási Bizottság érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kifogást vagy a fellebbezést. Elsőként a Kúria Kvk. III. 37.228/2014/3. végzése.23 A régi Ve. 77. § (1) bekezdése szerint bárki benyújthatott kifogást, így az eljáró választási szervnek arra sem volt hatásköre, hogy meggyőződjön arról: valóban létező személy adta be a jogorvoslati kérelmet.24 Régi Ve. 84. § (1) bekezdés és Ve. 224. § (5) bekezdés.25 Példaként l. a Kúria Kvk. IV. 37.403/2014/2., Kvk. IV. 37.404/2014/2., Kvk. I. 37.407/2014/2., Kvk. II. 37.502/2014/2. végzéseit.26 Elsőként 3010/2014. (II. 11.) AB végzés.27 Új Ve. 223. § (1) bekezdés28 Az NVB határozatai az NVB e-mail címét adták meg mint ahová benyújtható az elektronikus formátumú felülvizsgálati kérelem, a Kúria viszont a honlapján azt a tájékoztatást adta, hogy ilyen kérelem „kizárólag a valasztasifelulvizsgalat@kuria.birosag.hu e-mail címre terjeszthető elő”.29 L. a Kúria Kvk. III. 37.183/2014/3. végzését.30 Régi Ve. 82. § (1) bekezdés31 Új Ve. 222. § (1) bekezdés32 Elsőként a Kúria Kvk. II. 37.111/2014/2. végzésében.33 Elsőként l. a Kúria Kvk. III. 37.179/2014/3. végzésében.34 A választási határozatokkal szembeni bírósági felülvizsgálati kérelem tárgyi illetékmentességének kizárásáról szóló 2/2010. (III. 23.) Közigazgatási jogegységi határozatot alighanem az inspirálta, hogy szorgalmas magánszemélyek a legkülönbözőbb, sokszor akadékoskodással felérő jogorvoslati kérelmeinek „ingyenes” elbírálásától a bíróság besokallt, illetve az illetékfizetés megkövetelésével talált módot a régi Ve. keretei között arra, hogy a faxon benyújtott kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasíthassa. Az új Ve. elfogadásakor a jogalkotó a választási felülvizsgálati kérelmekre tárgyi illetékfeljegyzési jogot biztosított, így immár nem szükséges előre, a kérelem benyújtásakor leróni az eljárási illetéket.35 Régi Ve. 77. § (2) bekezdés b) pont és új Ve. 212. § (2) bekezdés b) pont36 L. a Kúria Kvk. III. 37.327/2014/5. végzését.37 L. a Kúria Kvk. II. 37.500/2014/6. végzését.38 Régi Ve. 80. § (5) bekezdés és 83. § (5) bekezdés, új Ve. 225. §39 L. a Kúria Kvk. I. 37.221/2014/2. végzését.40 L. a Kúria Kvk. I. 37.494/2014/2. végzését.41 L. a Nemzeti Választási Bizottság 193/2014. számú határozatát.42 Régi Ve. 77. § (5) bekezdés és új Ve. 215. § c) pont..

2014-01-22

Paczolay Péter: Az Alkotmánybíróság alkotmányvédő szerepéről*
Alkotmánybírósági Szemle, 2014/1., 105-110. o.

Mire törekszik a törvényhozó? – teszi fel a kérdést Platón utolsó művében, mely a Törvények címet viseli, és – többi munkájától eltérően – nemcsak képzeletbeli dialógus, hanem aprólékos leírása is egy eszményi állam törvénykönyveinek. Platón válasza a kérdésre az, hogy a törvényhozó „először arra törekszik, hogy törvényeit a lehető leggondosabban dolgozza ki; mikor aztán az idő halad és a gyakorlatban lehet kipróbálni az elméletet, vajon van-e olyan szűk látókörű törvényhozó, aki ne látná be, hogy szükségképpen számos dolgot elnézett, s ezeket valakinek, aki a nyomába lép, helyre kell hoznia, hogy ne rosszabb, hanem szüntelenül jobb legyen az alkotmány és az állami rend”[1]. E nagy műtől ihletve előadásom is részben elmélkedés múlt és jövendő dolgokról, majd leíróbb módon mutat be néhány trendet az Alaptörvény elfogadása utáni alkotmánybírósági gyakorlatból. 1. A relativizmuson túl: az alkotmányosság követelményei A politikai és a jogi gondolkodás a kezdetektől, legalább Platóntól kezdve a jó élet feltételeit kereste a maga területén, vagyis azt, hogy milyen legyen az a politikai közösség, amelyben boldog az élet. Milyen legyen a jó jog, másként a helyes jog, mely megfelel azon értékeknek, melyek a jó és boldog életet mozdítják elő. A történelem során kicsiszolódott egyik olyan érték, amely a „jó állam – jó jog” kérdésére született válasz: maga a jogállam, vagyis az államnak a jog uralma alá helyezése.A modern nyugati államok jogállamok, más megközelítésben alkotmányos demokráciák. Ez utóbbi elnevezés utal az alkotmányosság és demokrácia közötti szükségszerű belső feszültségre. A szabadság és egyenlőség pilléreire épülő demokrácia a nép akaratát fejezi ki és testesíti meg, az alkotmányosság a magasabb értékek, a jogok védelmében emelt korlát. Gustav Radbruch német jogfilozófus költői megfogalmazásában: „Biztos, hogy a demokrácia is értékes javunk; de a jogállam olyan, mint a kenyér, az iható víz és a tiszta levegő, és a legfőbb jó a demokráciában éppen az, hogy csak ez biztosíthatja a jogállamot.”[2] Napjainkban a jog értékelemére utalás, az erkölcsi elem a jogban elsősorban az emberi jogok és az alkotmányosság koncepcióiban jelenik meg, az alkotmánybíróságok és a nemzetközi bíróságok (1953-tól Strasbourg, újabban a nemzetközi büntetőbíróság, a luxemburgi bíróságok) értékelő ítélkezésében. Ezeknek a bíróságoknak köszönhető, hogy az egyéni jogok kikényszeríthetők, és nem maradtak csak papíron létező kinyilatkoztatások. Az alkotmányok célja, hogy megakadályozza a hatalommal való visszaélést, a korlátlan hatalom megszerzését. Korlátlan ellenőrizhetetlen hatalom semmilyen nemes vagy nemtelen cél érdekében sem hozható létre. A többségi uralom mint kizárólagos legitimáció is értéksemlegességen nyugszik. (Mindegy, hogy a számszerű többség birtokosa milyen értékek alapján szerezte meg a hatalmat, a puszta többség legitimálja azt.) Az alkotmányba foglalt, megjelenített értékek viszont éppenséggel korlátozzák a többség mindenkori akaratát. Az alapjogvédelem az emberi jogok globális elterjedésének köszönhetően ma nemzetközileg is erőteljesen beágyazott. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma uniós tagságunkból, és más nemzetközi szervezetekben való részvételünkből következően megerősíti az elkötelezettséget a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. A 6. cikk szerint pedig „Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.” Korunk értékpluralizmusának, morális és filozófiai relativizmusának mintegy ellentételeként az emberi jogok globális elterjedését és univerzalizmusát, egyetemes értékként való elfogadását tapasztaljuk. Ugyanakkor ezek az egyetemes érvényű jogok egyben pozitív jogok, és kikényszeríthetők. De ha az egyéni jogok megsértésének tömegére, az emberi szenvedés változatos formáira gondolunk a hátrányos megkülönböztetéstől kezdve a terrorcselekményeken keresztül a népirtásig, beláthatjuk, hogy a jogok érvényesítése folyamatos küzdelem. Ennek markáns kifejeződése az a szemlélet, mely az emberi jogok érvényesítésének egyik fő céljaként az emberi szenvedés csökkentését jelöli meg. Meggyőződésem szerint ebben a szemléletben kell gyökereznie minden alapjog-értelmező tevékenységnek, amelynek így mindenekelőtt az emberi személy méltóságának kiteljesítését és szenvedésének csökkentését kell szolgálnia. Az univerzalizmus keretein belül a nemzeti identitás indokolttá tesz olyan alkotmányos – akár államszervezeti, akár alapjogi – megoldásokat, amelyek a nemzetközileg megszokott megoldásoktól eltérnek, erősebb hangsúlyt tulajdonítanak a történeti hagyománynak, esetleg a nemzetközi mércéknél magasabb szinten védenek egyes jogokat, de a nemzeti alkotmá¬nyos identitásra hivatkozás nem lehet indok az euró¬pai államok közös alkotmányos hagyományaiból kö¬vetkező jogállami és alapjogi értékek megsértésére. 2. A jogállamiság eszménye – kihívások között A magyar alkotmányos rend 25 éve elkötelezett a jogállamiság mellett. Az Alaptörvény B) cikke – a 2011. december 31-jéig hatályos Alkotmány 2. § (1) bekezdésével egyezően – úgy rendelkezik, hogy „[Magyarország] független, demokratikus jogállam”. Ez a rendelkezés nem pusztán leíró, deklaratív jelleggel bír, hanem előíró, normatív ereje van. Ahogy erre az Alkotmánybíróság már működésének elején, 1992- ben rámutatott: a jogállamiság nem csupán az állam működésének módjára utaló ténymegállapítás, hanem program is. Azt mondhatjuk tehát, hogy a jogállamiság Alaptörvényben foglalt elve egy politikai eszményt fogalmaz meg. Ez az eszmény követelményeket hordoz, amelyeket be lehet tartani vagy meg lehet sérteni. A jogállamiság egyrészt folyamatos erőfeszítést igényel annak érdekében, hogy követelményeit teljesítsük, másrészt az állami működés, illetve szervezetrendszer egyes megoldásai a jogállamiság kritériumainak hol jobban, hol kevésbé felelhetnek meg.A jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalata azoknak, akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit. Ezeknek a generációknak közvetlen élményük, hogy a joguralom hogyan mozdítja elő az emberi szabadság és méltóság ügyét. Ezzel a tapasztalattal összhangban az Alkotmánybíróság a működése elején, a rendszerváltás után a jogállamiságban ragadta meg az 1989 előtti rendszer és a tartalmilag teljesen megújult Alkotmány alapján kiépülő demokrácia közti különbséget: a rendszerváltást „jogállami forradalomként” definiálta. Az Alkotmánybíróság idevágó határozata a következőképpen fogalmaz: „Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítással gyakorlatilag új Alkotmány lépett hatályba, ami az államnak, a jognak és a politikai rendszernek a korábbitól gyökeresen különböző, új minőségét vezette be azzal a meghatározásával, hogy »a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam«. Alkotmányjogi értelemben ez a tartalma a rendszerváltás politikai kategóriájának.” [11/1992. (III. 5.) AB határozat]A rendszerváltás után Magyarországon a jog uralmába vetett hitet kellett megteremteni. Az Alkotmánybíróság történelmi feladata volt, hogy nyilvánvalóvá tegye: az új Alkotmány feltétlen érvényesülést követel. Ahogy Sólyom László utalt erre a munkára:„Az Alkotmánybíróság folyamatosan demonstrálta, hogy a jog határt szab a politikának, s hogy éppen ez az alapvető különbség a korábbi rendszerrel szemben, ahol a jog a politika eszköze volt.”[3] Napjainkban a világot sújtó válság egyik elemeként tapintható a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása. Ennek fényében a jogállamiság követelményeinek újabb és újabb körülmények között kell érvényesülniük. A modern kor kérdései diktatúrák nélkül is nagyon komoly kihívások elé állítják a jogállamiság eszményét. A feladat azonban nem lehet más, mint a változó világ kérdéseire is a jogállam válaszaival felelni. Csak kettőt emelek ki a jogállamisággal szemben tornyosuló aktuális kihívások közül. Célom annak érzékeltetése, hogy a jogállami követelmények bizonyos fokú meghaladottságát hirdető megoldások gyakorlati következményeikben is önbecsapásnak tekinthetők – azon túl természetesen, hogy megkérdőjelezik a jogállam eszményének olyan közösen vallott értékeit, mint emberi méltóság, autonómia, szabadság. Egyre sürgetőbb igényként fogalmazódik meg az állam minél hatékonyabb működése. A hatékonyság nevében beszélők a jogállami követelményeket előszeretettel állítják be a folyamatokat indokolatlanul lassító, a közérdek érvényesülését hátráltató feltételeknek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vitában különösen egyértelmű ütközési pont az alkotmánybíráskodás. A hatékonyság szószólóinak szemében az Alkotmánybíróság magasztos elvekre hivatkozva a kormányzás konkrét, szükséges intézkedéseit és megoldásait akadályozza. Hasonló vád, hogy a többség érdeke, a közérdek helyett az Alkotmánybíróság egyéni vagy kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget. Ezekhez az érvekhez gyakran társul a demokrácia többségi felfogásának értetlenkedése, hogy milliónyi választó akarata alapján fellépő kormányzatnak miért kellene meghátrálnia néhány jogtudós álláspontja miatt. Az is belátható ugyanakkor, hogy a jogállamiságba ágyazott hatékonyság jelenti a valódi, hosszú távú hatékonyságot és kiszámíthatóságot, szemben az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal. Mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás felgyorsítása adott ponton túl öncéllá válik, ami éppen a problémák hosszabb távon is hatékony megoldását lehetetleníti el. A jogalkotás olyan gyorsítása, amely már a szükséges társadalmi, sőt parlamenti vita érdemi jellegét veszi el, plurális demokráciában nem hozhat időtálló eredményt. Azok az aktuális kormányzati szándékok, amelyeket anélkül „erőltettek át”, hogy a döntést – a vitában való érdemi részvételre tekintettel – minimális szinten az egyet nem értők is elfogadják, később nem számíthat hatékony érvényesülésre. Hasonlóképpen: a jogalkalmazás olyan gyorsítása, amely az eljárásban résztvevők jogait veszélyezteti vagy sérti, eleve lemond a tisztességes eljárás esélyéről, ami pedig – azon túl, hogy ez megkérdőjelezhetetlen emberi jog – a jogalkalmazói döntések elfogadásának és követésének sine qua non-ja. Az állampolgárok említett elvárásaival szemben a mindenkori politikai szándékok akadálytalan megvalósításának igénye valóban összeegyeztethetetlen a jogállamiság eszményével. Az alkotmánybíráskodás elmúlt évtizedei azonban azt mutatják, hogy az Alkotmánybíróság döntései a legritkább esetben zárják el a kormányzatot szándékai megvalósításától. Sokkal inkább arról van szó, hogy a döntések az alkotmányosság keretein belüli megoldásra késztették (kényszerítették) a jogalkotót, nem pedig céljai feladására. A jogállamiságot érő kihívások közül a másik külön kiemelendő a gazdasági válság kezelésének problémája. A hatékonyság általános érvein túl ebben az esetben további erős érveket hoznak fel amellett, hogy a kormányzat – ha kell – totális felhatalmazással rendelkezzen a szükséges intézkedések azonnali megtételére. A kiszolgáltatottságot érző, félelmekkel teli állampolgári tömegek ráadásul érthető módon vonzónak látják azt az érvelést, hogy ilyen rendkívüli körülmények között nincs hely és idő a jogállamiság szokásos követelményeinek tiszteletben tartására. De ismét jogosnak tűnik a visszakérdezés: valóban a jogállamiság valamilyen fokú felfüggesztése vezet az időtálló megoldáshoz? Ez esetben is amellett érvelnék, hogy a jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartását nem csupán a mögöttes értékek indokolják, hanem gyakorlati megfontolások is. A válságra való hajlam kialakulásában a gyenge intézményrendszer fontos szerepet játszik. A jogállamiság követelményei erősítik az intézményrendszert, mert mindenekelőtt kiszámíthatóvá teszik működését. Ahogy az intézményrendszer meggyengülése sem vezethető vissza a jogállamiságra, úgy a válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet ki az út. A válságból való kilábalás alapvetően azon múlik, sikerül-e megszilárdítani a társadalom, a gazdaság és ezekhez kapcsolódóan az állam hosszú távú működését. Márpedig ez csakis a működésbe vetett bizalom, a jogbiztonság helyreállítása révén lehetséges, a közösen belátott és elfogadott játékszabályok betartásán keresztül. A jogállam éppen ez utóbbit várja el működtetőitől. 3. Az alkotmányértelmezés tétje Alkotmányjogász szakmai körökben sűrűn emlegetik az Alaptörvény legalább három deficitjét: a megalkotáskor a kétharmadnál szélesebb társadalmi és tudományos konszenzus hiányát, azután a szakmai hibákat, belső ellentmondásokat és következetlenségeket (melyeket az eddigi öt módosítás csak fokozott), végül a mérvadó és politikailag elfogulatlan nemzetközi fórumok kritikáját. Bevallom, én magam az Alaptörvény hiányosságait önmagukban sosem tartottam aggasztónak, mert úgy gondoltam, hogy úgyis az Alkotmánybíróság értelmezése mondja meg, hogy mi az alkotmány. „Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, és végül úgyis az alkotmánybírák mondják meg, hogy mi a jog.” – hangoztattam már korábban is. Sokkal inkább aggasztott az, hogy a jogalkotó, amely esetünkben alkotmánymódosító erővel rendelkezett és rendelkezik, az új alkotmány, benne az alapjogok értelmezésének jogát az elmúlt időszakban többször is elvitatni kívánta az Alkotmánybíróságtól, és saját magának tartotta fenn, akár éppen az alkotmánybírósági értelmezéssel szemben. Ennek jegyében születtek új alkotmányi rendelkezések például az emberi méltóság (hajléktalanok), a vallásszabadság (egyházak szabályozása) vagy a szólásszabadság terén, illetve a család intézményével kapcsolatban. Pedig az Alaptörvény deficit-problémáinak orvoslását – miként minden alkotmánynál – csakis a jó alkotmánybíráskodástól várhatjuk. De milyen a jó alkotmánybíráskodás? „We must never forget that it is a Constitution we are expounding” – figyelmeztetett az amerikai Legfelső Bíróság legendás elnöke, John Marshall, utalva az alkotmány különös természetére és méltóságára, alkalmazásának és értelmezésének felelősségére. A jogállami forradalom 1990-ben megindult alkotmánybíráskodása ilyen volt, ezért e tekintetben példa előttünk: egy hibákkal terhelt szövegből kibontotta a demokratikus jogállamiság és az alapjogi kultúra követelményrendszerét. Nincs tökéletes alkotmány. A ’89-es magyar alkotmány megfogalmazásai sokszor rettentő rövidek voltak, és bőven akadtak kérdések, amire nem adtak egyértelmű választ. Az értelmezés feladatát ellátó Alkotmánybíróság mégis húsz éven keresztül következetesen abból indult ki, hogy az alkotmány egységes egészet alkot, és értelmezéséből minden kérdésre levezethető a válasz, az alkotmányban nincs joghézag. Úgy gondolom, hogy az új alaptörvény esetében is az alkotmányt egyben látó és értelmező, az alkotmány mélyebb természetére és méltóságára fókuszáló szemlélet az alkotmánybíráskodás kulcsa. Az Alaptörvénnyel összefüggésben is az alkotmánybíráskodás feladata, hogy az „alkotmányi deficiteket” az alkotmányos stabilitás érdekében enyhítse. Továbbra is az Alkotmánybíróság feladatának kell lennie a társadalom és az állam berendezkedésének alapjait jelentő elvek viszonylagos szilárdságának biztosítása, vagyis az, hogy ezek az elvek ne esetenként kerüljenek parlamenti eldöntésre. Az Alaptörvény nemzetközi fogadtatása körüli viták beilleszkednek abba a szélesebb európai diskurzusba, ami a nemzeti alkotmányok identitása és az európai értékek viszonyáról folyik, és amelyben számos alkotmánybíróság is megszólalt. Ennek kapcsán csak azt tudom ismételni, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, ezért az uniós alapszerződésekben is rögzített európai alkotmányos örökséghez kell illeszkednie. A demokratikus jogállam működését megteremtő 1989/90-es alkotmányunk vitathatatlanul hordozta ezt az örökséget, így természetes, hogy rendelkezései javarészt az új alaptörvényben is megtalálhatók, több esetben – például a hatalommegosztás rögzítésekor – az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésével kiegészítve. Az európai alkotmányos örökségbe illeszkedő értelmezésekre, alapjogi tesztekre van szükség továbbra is, ezért a hazai alkotmányosság fejlődésében a folytonosságnak kell meghatározónak lennie. Megjegyzem, a nemzetközi vitákat megelőzendő az alkotmánybíráskodás jelentősége az, hogy a magyar jogrendszer keretein belül keressük a megoldásokat, és ne kerüljenek azok európai bírósági fórumok elé. A fentiekben jelzésszerűen említett feladatok elvégzése az Alkotmánybíróság küldetése és felelőssége: ha nem eszerint jár el, akkor a deficitek megmaradnak, és az alkotmány stabilitása alapvetően megkérdőjeleződhet.4. Alapjogok védelmeMilyen mérleget vonhatunk az Alaptörvény utáni alkotmánybíráskodásról? Az Alaptörvény, majd az annak alapján megszületett új alkotmánybírósági törvény jelentősen átalakította az Alkotmánybíróság hatáskörét. Egyfelől megszüntette a bárki által érintettség nélkül kezdeményezhető absztrakt utólagos normakontrollt (az ún. actio popularist), másfelől viszont az alkotmányjogi panasz új fajtájának (az ún. valódi panasznak) a bevezetésével megnyitotta a lehetőséget a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálata előtt. Én magam ezt az átalakítást mindig is abból a nézőpontból értékeltem, hogy olyan új egyensúly kialakításának esélyét teremtette meg, amelyben a korábban nagyobb hangsúlyt kaphat az egyéni jogvédelem, az alapjogok hatékony érvényesítése.Ahogy korábban, úgy most is aláhúzom, hogy a pénzügyi tárgyú törvények esetében a hatáskör korlátozása nem része ennek az egyensúlynak, hanem továbbra is „tátongó lyuk” az alkotmányvédelemben. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kétharmados parlamenti többség az Alaptörvény módosításával írhatja felül az Alkotmánybíróság döntését, és többször élt is ezzel a lehetőséggel.A testület működését szakmai körökben is sok bírálat éri, felróva az alkotmányjogi panaszok befogadásának szigorúságát, a panaszok alacsony eredményességi fokát. Egyes – hangsúlyozom szakmai – kritikák úgy ítélik meg egyes határozatok elemzésével, hogy ez az alkotmánybíráskodás már nem képes az alkotmányos értékek védelmére. Én is tudnék olyan határozatokat sorolni, melyek nem szolgálják azt az alkotmányvédelmet, amelyek mellett alkotmánybíróként elköteleztem magam. De ez természetes: az alkotmánybírók – bárhol a világon – eltérő meggyőződést vallanak egyebek között a jogról, a politikáról, a jogi értékekről, az alkotmánybírói és a törvényhozói hatalom korlátairól. Az amerikai Legfelső Bíróságról elterjedt egyik ismert aforizma szerint a Bíróság „kilenc skorpió egy palackban”. Az alkotmánybírósági ítéletek első kritikája épp az alkotmánybíróktól származik, és a különvéleményekben jelenik meg. A demokratikus társadalomban egyetlen intézmény sem állhat a kritika felett. Az alkotmánybírósági ítéletek nem tetszenek mindenkinek. Az alkotmánybíróságok nem szállnak sajtóvitába a bírálatokkal, többnyire nem is válaszolnak azokra. De az egyes alkotmánybírók szakmai és tudományos előadásokban elvont szinten válaszolhatnak azokra. Ennek szellemében a továbbiakban néhány olyan tendenciát szeretnék bemutatni a közelmúlt alkotmánybírósági gyakorlatából, melyek védik a polgárok alapjogait, a szabadság irányába alakítják a jogrendszert. 4.1. Szólás- és sajtószabadságHadd kezdjem azzal a szabadságjoggal, amellyel kapcsolatban már az előző Alkotmány idején is egyre fokozódó nyomás volt az Alkotmánybíróságon, hogy megengedőbb legyen a korlátozásával szemben, az Alaptörvény elfogadása óta pedig ez a nyomás csak tovább erősödött: ez a szabadságjog pedig a szólás- és sajtószabadság. Nem gondolom, hogy valamennyi döntésünkkel maradéktalanul elégedettek lehetnek a véleményszabadság barátai, de az teljesen egyértelmű, hogy a legfontosabb ügyekben, illetve a tendenciáját tekintve az Alkotmánybíróság nem engedett a szólás- és sajtószabadság kitüntetett szerepéből fakadó elvi tételekből és tesztekből. Az Alkotmánybíróság a 4/2013. (II. 21.) AB határozatban – reagálva a Strasbourgi Bíróság joggyakorlatára is – pro futuro hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntetőjogi rendelkezést, előírva, hogy e magatartás tiltására csakis szűkebb körben, szigorúbb és pontosabb feltételek között van lehetőség. A korábbi elvi tételek alkalmazása szempontjából az Alaptörvény hatálybalépését követően a 7/2014. (III. 7.) AB határozat tekinthető „alaphatározatnak” a szólás- és sajtószabadság terén. Ebben a döntésben a véleményszabadság egy klasszikus kérdése, a közszereplők bírálhatósága kapcsán átfogóan elemeztük és értelmeztük az Alaptörvény vonatkozó szabályait, és kimondtuk, hogy a szólásszabadság továbbra is kitüntetett helyet foglal el az alapjogok rendjében, ezért a korlátozásakor speciális szempontokra kell figyelemmel lenni. A konkrét ügyben ez az alapállásunk arra vezetett, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az új Ptk.-ban foglalt azt a feltételt, mely szerint a közéleti szereplők személyiségvédelmét véleménynyilvánítás csak méltányolható közérdek igazolása esetén korlátozhatja. Emellett az Alkotmánybíróság a korábbi tételeit továbbfejlesztve új szempontokat, a gyakorlatban alkalmazandó mércéket is meghatározott a szólásszabadság védelmében. Ez a döntésünk tehát a polgári jogon túlmutató módon, átfogóan fejtette ki a szólásszabadság alkotmányos tartalmát, amit jól mutat az erre épülő következő fontos döntés, a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat. Az Alkotmánybíróság itt egy büntetőjogi felelősséget megállapító bírói ítélet megsemmisítése mellett fejtette ki, hogy a rágalmazás törvényi tényállásának megvalósulásának vizsgálatakor milyen szigorú szempontok szerint kell megkülönböztetni az értékítéleteket a tényállításoktól ahhoz, hogy a szabad szólás és közéleti kritika joga ne csorbuljon. A 28/2014. (IX. 29.) AB határozatban a testület ismét a sajtószabadság minél szélesebb körű érvényesülése mellett foglalt állást azzal, hogy egy konkrét ügyben kimondta: nincs alkotmányos indoka annak, hogy a sajtót egy gyülekezéssel összefüggő intézkedés közben lefotózott rendőr képmásának kitakarására kötelezzék. Az Alkotmánybíróság ezzel a sajtó tájékoztató tevékenységének kiemelkedő fontosságát hangsúlyozta, és az újságírók által régóta kifogásolt joggyakorlat megváltoztatásának alapjait rakta le. 4.2. InformációszabadságA véleménynyilvánítás jogához szorosan kapcsolódik az információszabadság joga, amelyet érintően az Alkotmánybíróság szintén következetes gyakorlatot mutató döntésekben szűkítette a közérdekű adatok kiadása megtagadásának lehetőségét. Egy olyan korszakban, amelyben az állam egyre inkább rejtőzködni szeretne (miközben egyre szélesebb körben akar belelátni a polgárok magánszférájába), különösen fontosnak tartom ezeket a döntéseket. A 21/2013. (VII. 19.) AB határozat hangsúlyozta, hogy az információszabadság indokolatlan korlátozásának minősül, ha a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra való formális hivatkozással tagadják meg, hogy az igényelt adatok döntés megalapozását szolgálják. Előírtuk, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított perben a bíróságnak az adatszolgáltatás meg¬tagadásának jogcímét és tartalmi indokoltságát is vizsgálnia kell. Ezzel összhangban született meg a 2/2014. (I. 21.) AB határozat alkotmányos követelménye, mely szerint a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója nem szabad belátása alapján, hanem csak akkor tagadhatja meg az igényelt tájékoztatást, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket sértene vagy mások jogát sértené; a bíróságnak pedig felül kell vizsgálnia a főigazgató erre való hivatkozásának megalapozottságát. 4.3. Magánszféra védelmeAz államot tehát átláthatóvá próbáltuk tenni, miközben arra is szükség volt, hogy a polgárok magánszféráját védjük. A 9/2014. (III. 21.) AB határozat – az érintett rendelkezéseket megsemmisítve – megállapította, hogy alaptörvényellenes a nemzetbiztonsági törvénynek az a módosítása, amely szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonya fennállása alatt folyamatosan nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, és ennek során vele szemben naptári évenként kétszer 30 napig titkos információgyűjtést is lehet folytatni. 4.4. „Családi kapcsolatok védelme” A magánszféra védelmét követően kell szólni azokról a határozatainkról, amelyek egyes családi kapcsolatok elismerését várták el a jogalkotótól. A családvédelmi törvény rendelkezéseit vizsgáló 43/2012. (XII. 20.) AB határozat szerint ha a törvényhozó azt a megoldást is választja, hogy a család fogalmának absztrakt jogszabályi meghatározásával egy általa választott életközösségi formát ki kíván emelni és mintául állítani, az intézményvédelmi kötelezettségéből fakadóan akkor is köteles a törvény által elismert egyéb társas együttélési formáknak is megegyező szintű védelmet garantálni. Lehet úgy mondani, hogy ennek a határozatnak a következményeit vonta le a 14/2014. (V. 13.) AB határozat, amely mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg amiatt, hogy a jogalkotó a családi pótlékról szóló szabályokban nem alakította ki annak lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással. 4.5. VallásszabadságTöbb döntésben állt ki az Alkotmánybíróság a vallásszabadság védelmében az egyházakat érintő új szabályozás vizsgálatakor. A törvény közjogi érvénytelenség címén történő megsemmisítését [164/2011. (XII. 20.) AB határozat] követően érdemben is állást foglaltunk a lényegi kérdésekben. A 6/2013. (III. 1.) AB határozat az új egyházügyi törvény több rendelkezését megsemmisítette, és hangsúlyozta, hogy egy vallási közösség számára az egyházi jogállás olyan lényegi jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal, ezért az egyházi jogállás megszerzésére, az egyházi elismerésre vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, azt megfelelően indokolni kell, és azzal szemben jogorvoslatot kell biztosítani. Az Alkotmánybíróság később bírói kezdeményezések nyomán konkrét ügyekben is érvényesítette az alkotmányossági követelményeket a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban. 4.6. Alkotmányos büntetőjog és büntetőeljárás-jogA polgárok szabadságának védelmét illetően mindig és mindenhol különösen fontos területe az alkotmánybíráskodásnak a büntetőjog és ahhoz kapcsolódóan a büntetőeljárás-jog. A már említett „vörös csillagos” ügy mellett több határozat is született ebben a tárgykörben. Meggyőződésem, hogy ezek a döntések nagy jelentőséggel bírnak a joggyakorlat számára. A 8/2013. (III. 1.) AB határozat a védelemhez való jogból fakadó alkotmányos követelményként írta elő, hogy a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető. A 33/2013. (XI. 22.) AB határozat egy másik alkotmányos követelményben azt írta elő, hogy az eljárást törvényes vád hiánya okán megszüntető bírósági végzés indokolásában – a pártatlanság és a funkciómegosztás követelményére tekintettel – a bíróság nem nyújthat iránymutatást a vádló részére, és nem jelölheti meg azokat a szempontokat, amelyek az adott büntetőügyben a törvényes vád elkészítéséhez szükségesek. Szintén a terhelt eljárási jogait védte a 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, amely azt mondta ki, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelmény, hogy az a nyomozási bíró jogkörében eljáró, de nem kijelölt nyomozási bíró, aki a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról dönt, a bíróság további eljárásából ki van zárva. Itt említeném meg az ún. ügyáthelyezések alkotmányosságát vizsgáló 36/2013. (XII. 15.) AB határozatot is, amely megállapította, hogy a törvényes bíróhoz való jog alapján az ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bírói fórumnak kell eljárnia, és ha sarkalatos törvény nem állapítja meg az ügyek áthelyezésének objektív feltételeit, szempontjait, és az az OBH elnökének szabad belátásán múlik, akkor az nem felel meg a pártatlan bíráskodás ún. objektív tesztjének. A büntetéskiszabás alkotmányosságát érintette a 23/2014. (VII. 15.) AB határozat, amely – visszaható hatályú megsemmisítés alkalmazásával – kimondta, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés alaptörvény-ellenes. 4.7. Gyülekezési jogA joggyakorlat fontos alkotmányjogi kérdésében kellett döntenünk a gyülekezések bejelentése és tudomásulvétele körében is. A 3/2013. (II. 14.) AB határozat – amely egyébként első ízben semmisített meg bírói döntést, és ettől függetlenül sem örvend túl nagy népszerűségnek a bírói karban – alkotmányos követelményként írta elő, hogy bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben, és a bíróságnak a rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben kell vizsgálnia. Összességében az elmúlt időszak határozatait áttekintve azt állapíthatjuk meg, hogy az Alkotmánybíróság a legtöbb alapjog tekintetében lényegében megerősítette a korábbi, Alkotmányon alapuló gyakorlatában lefektetett elvi tételeket. Álláspontom szerint ez döntően arra a két körülményre vezethető vissza, amely a hivatkozhatóságról szóló határozat indoklásában meg is jelenik. Egyrészt „a hazai és európai alkotmányjogi fejlődés eddig megtett útja, az alkotmányjog szabályszerűségei szükségképpeni hatással vannak az Alaptörvény értelmezésére is.” Másrészt „az indokolásnak és alkotmányjogi forrásainak a demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie, a jogbiztonság igénye az, hogy a döntési megfontolások átláthatóak, követhetőek legyenek. A nyilvános érvelés a döntés indoklásának létalapja.” [13/2013. (VI. 17.) AB határozat]. Mindkét érv ugyanabba az irányba mutat: a jogállami alkotmányvédelemben nem lehet új lapot kezdeni. Paczolay Péteraz Alkotmánybíróság elnöke Jegyzetek* A XII. Magyar Jogászgyűlésen 2014. szeptember 18-án el¬hangzott előadás szerkesztett változata.[1] Platón: Törvények, 769d.[2] Gustav Radbruch: Törvényes jogtalanság és törvény feletti jog. In: Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia (Budapest, Szent István Társulat, 2001) 231–238.[3] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (Budapest, Osiris, 2001) 693...

2014-01-09

Sólyom László: Normahierarchia az alkotmányban*
Közjogi Szemle 2014/1., 1-7. o.

Tankönyvi tétel, hogy az alkotmány rendelkezései között nincsen hierarchia, vagyis az alkotmány valamennyi rendelkezése jogi értelemben egyenrangú. Ezzel az előadást be is fejezhetném; tárgyát kimerítettem.

Tételek: 81 - 100 / 106 (6 oldal)
Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.