2020-03-05

Virág Csaba, Völcsey Balázs: A korlátozott precedensrendszer és a polgári perjog kapcsolata

Magyar Jog, 2020/3., 125-135. o.

1. Bevezető – a bírói jogértelmezés természete és annak értékközvetítése

A korlátozott precedensrendszer alkotmányjogi, jogelméleti összefüggéseiről és bírósági szervezetet érintő relevanciájáról a jogirodalomban már elkezdődött a szakmai párbeszéd.[1] Ezekben a szerzők részben érintették a magánjogi jogalkalmazás kapcsán felmerülő jogértelmezési és szervezeti kérdéseket. Jelen tanulmányunkban csak a polgári magánjogi jogviták rendezésre szolgáló perjogi kérdések tisztázására vállalkozunk. Azonban szükséges – a tanulmány bevezetéseként – a magánjogi igazságszolgáltatás egyedi jellemzői alapján jogelméleti alapú, de az ítélkezési tapasztalat által megerősített néhány megállapítást tenni, amely kapcsolódik a megindult vitához és részben ki is egészíti azt.

A bíróságok a jogalkotó által írott magánjogi normák értelmezésekor nemcsupán megállapítják annak tartalmát, hanem szükségképpen maguk is konstruálják a jogot.[2] A jogalkalmazás ezen - Menyhárd Attila[3] elnevezésével „valós modelljében” a jog alkotása és alkalmazása nem válik szét: a bírói jogalkalmazás törvényeknek alávetettsége nem jelent szolgai, szubordinált szerepet. A bírósági döntések a társadalomban elfogadott értékeket az egyes tényállások által hordozott érdekek kiegyensúlyozása mentén jelenítik meg. Mégpedig Walter Wilburg[4] által elsőként leírt azon elv alapján, hogy azonos eseteket azonos módon, különbözőket pedig eltérően kell elbírálni az eset körülményei alapján érvényre jutatott társadalmi értékek alapján.[5]

A polgári perben az igazságszolgáltatás feladata és célja az alanyi jog[6] kutatása: annak megállapítása, hogy a feleket egymással szemben milyen jogok illetik meg, illetve milyen kötelezettségek terhelik. A jogalkotó által meghozott normák kötelező erővel adják meg az általuk szabályozott tényállás alapértékelését. Ennek egyik példája a jogi irodalomban Ződi Zsolt[7] által elemzett károkozó magatartás veszélyességének kimondása a kártérítési jogban a veszélyes üzemi feleőség esetén, ahol a más és más lényegi tényállási mozzanatok az alapértékelés kibővítését, tágabb vagy szűkebb értelmezését nyitják meg a bírói gyakorlatban. A jog tartalmának megállapítása és kimondása az egyedi jogépség biztosítása körében válik élővé (the right as participation in the creation of law).[8]

Egy konkrét esetre nézve tudunk állást foglalni, hogy az alanyi jog keresése milyen tényállás mellett lehet eredményes. A törvény szövegének és a jog dogmatikájának a célja, hogy hipotetikus vizsgálat révén előre modellezhető legyen a bíróság döntése (és ezen várható döntés eredményéhez képest alakíthassák a felek magánjogi magaratásaikat, döntéseiket). Nyilván minél konkrétabb a jogi norma, minél szűkebb és meghatározottabb a norma diszpozíciója (vagy a felek diszpozitív megállapodása) annál pontosabban jósolható meg a bíróság döntése, annál szűkebb a bírói jogalkalmazás értelmezési tartománya.

Azonban az absztrakt (magán)jogi normák és a generális klauzulák[9] értelmezése, ezek tényleges tartalmának meghatározása önmagában a jogi norma textualista értelmezésével nem végezhető el. A bíróság ezen normák tartalmát szükségszerűen – hasonlatosan az alkotmánybíróság értelmezéshez – előállítja, az írott szöveg mögötti „láthatatlan” tartalom alapján teszi élő joggá. A bírói jogértelmezés és társadalmi érték közvetítő tevékenység másik jellemző területe a személyiségi jogok érvényesítése, ahol a mellérendelt jogalanyok az Alaptörvény, illetve a magánjog által védett pozícióinak érdekmérlegelést kell elvégeznie a bíróságnak.[10]

Ki kell emelni mindezek mellett azt, hogy ezen bírói értelmezés és a törvényhozói hatalom legitimációs ereje alapvetően eltér. A jogalkotói normaalkotás legitimitása közvetlen és választáson alapuló, és így a legmagasabb a demokratikus jogállamban. A jogalkotói legitimitás elsődlegesége akkor döntő, ha a társadalmi értékrend egy kérdésben bizonytalan, nincs szakmai konszenzus egy kérdésben, illetve, amikor a közvetlen és azonnali jogalkotói beavatkozás hatékonyabb a magánjog területén, mint egy lassabb, kiérlelt bírói gyakorlat kialakulása. Azonban a bírói legitimitás államszervezési, közjogi kérdés: a bírák (és kiemelten a precedensrendszerben primátussal bíró Kúria bíráinak) kiválasztási-kinevezési szabályozásának (és átláthatóságának) a kérdése.

Vizsgálatunk kiinduló pontjaként – a fent mondottak alapján – rögzítenünk kell, hogy nem osztjuk azt a merev értelmezést, miszerint a bírói és kifejezetten a magánjogi jogértelmezés a törvényeknek, és a jogalkotónak alávetve működik, és egyértelmű hierarchia lenne megállapítható a legitimációs felhatalmazáson nem vitatható különbségén túl. Azt gondoljuk, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás a magánjog területén nem válik szét élesen: az a jogalkotó és a jogalkalmazó közötti feladat megosztásával írható le a gyakorlat szempontjából. A bíróságok szükségszerűen a törvényszövegek és a generális klauzulák értelmezésén keresztül magánjogi normaalkotást végeznek, amelynek megjelenítenek morális tartalmakat[11] és társadalompolitikai célokat is.[12] A bíróságok törvényeknek alávetettsége a magánjog területén az jelenti, hogy az írott norma az értelmezés kiinduló pontja, alaprétege.

Ebben a felfogásban, a magánjogi igazságszolgáltatás keretében, nem értelmezhető és nem is használjuk azt a negatív jelentéstartalommal (konnotációval) bíró – a korlátozott perecedensrendszert bevezető törvényjavaslat indokolásban is megjelenő – minősítést, amely a bírói jogértelmezést „önkényesnek” minősíti, ha az eloldódik a törvény szövegétől, illetve, ha az egyedi döntésekben eltérő döntésekhez vezet. Egyrészt a jó bírói[13] értelmezés értéktételezése – ha az helyes – akkor az általánosan kialakult jó erkölcs normáinak talaján állva sollen és nem sein jellegű. Azaz, mindig arra irányul, amilyennek az ideális társadalmi értékek alapján a jognak lennie kellene, nem arra, ami ténylegesen van.[14] Ez szükségszerű feszültségforrás, de nem az „önkény” visszaélés-szerűsége miatt, hanem az igazságosság időtlen ideájának (és annak a bíró szubjektumán keresztüli, metafizikai természetű tételezése) és időben változó erkölcsi, valamint tárgyi (jog)szabályok esetenként felmerülő ütközése okán.[15]

A szükséges bírói jogértelmezés az objektív teleológikus célkutatása [Magyarország Alaptörvénye 28. cikk] lehet téves, azonban azt alapvetően és jellemzően nem az önkényesség okozza, hanem logikai, következtetési hiba. A bevezetni szándékozott precedensrendszer gondolkodásmódjának éppen az induktív módszer a jellegadó sajátossága: a bírónak kutatnia kell az egyedi ügyek tanulságai és érvei között (ratio decidendi), az egyedi esetekből kell kibontani a mögöttes normatív szabályt, illetve jogelvet.[16] A precedensrendszer kötelezően alkalmazandó döntései nem szabályozási céllal születnek, hanem az egyedi ügy tényállása (obiter dicta) alapján a felek jogvitáját „csupán” eldöntik. Ha nem alkalmazza a precedensrendszerben a bíró a korábbi döntések ratio decidendijét, nem önkényesen jár el, hanem vagy nem kutatott kellő mélységgel, vagy az ügy egyedi tényállása mellett nem találta alkalmazhatónak a korábbi ügyekből kitűnő jogelvet.[17]

Osztovits András és Varga Zs. András is egyetértett abban, hogy a kiemelkedő jelentőségű, hogy a Kúria hatékonyan gyakorolja a joggyakorlat-egységesítő szerepét, amely a jogállamiság, a jogbiztonság egyik sarokköve. Osztva a szerzők ezen álláspontját, nem kerülhető meg annak vizsgálata, hogy a perjogi szabályok segítik, támogatják-e ezen alkotmányos célok megvalósulását vagy épp ellene hatnak.   

2. Az új szabályozás

Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény (módosító törvény) 72. §-a eredményeként a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása bevezette a „korlátozott precendsrendszert.”[18]

A korlátozott precendsrendszer lényege a Kúria döntéseinek kötelező erejének biztosítása; így a bíróságok kötelesek a Kúria jogértelmezését követni. A rendelkezés ugyanakkor nem sértheti az ítélkező bírók (eljáró tanácsok) személyes függetlenségét. Ennek biztosítása érdekében biztosított az eltérés lehetősége a Kúria jogértelmezésétől, ha az az ügy körülményei vagy az Alaptörvénnyel való összhang érdekében szükséges. Az eltérést az eljáró bíró (tanács) köteles külön indokolni.[19]

Mindezek alapján a következőkben célunk annak áttekintése, hogy a magyar polgári perjogi szabályozás miként biztosítja a korlátozott precedensrendszer érvényesülését.

A módosító törvény ugyanis nemcsak a Bszi-t érintette, hanem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) kapcsolódó rendelkezéseit is. Így változtatásra került egyrészt a határozatok indokolására (jogi indokolására) vonatkozó Pp. 346. § (5) bekezdés, másrészt a Bszi-ben szabályozott új perorvoslathoz – a jogegységi panasz intézményéhez – kapcsolódóan a felülvizsgálat, mint rendkívüli perorvoslat szabályai is.

A fentiek érdekében az alábbi főbb pontokra felépítve vizsgáljuk a 2020. április 1. napjától hatályos perjogi szabályokat.

3. Hatálybalépés - mikortól kell alkalmazni a Pp. módosult rendelkezéseit?

Jelen pontban tudatosan használjuk az „alkalmazni” kifejezést, mert a módosító törvény 252. § (4) bekezdése alapján valamennyi a Pp-t érintő változtatás 2020. április 1. napján lép hatályba. Ennek ellenére – érvelésünk szerint – nem lehet levonni azt a következtetést, hogy 2020. április 1. napjától érvényesülne a korlátozott precedensrendszer a polgári törvénykezési jogban.

A Pp. 630. § (13) bekezdése ugyanis rögzíti, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvénnyel megállapított 346. § (5) bekezdését, 405. § (3) bekezdését, 406. § (1) bekezdését, 409. §-át, 410. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontját, 413. § (1) bekezdés c)-e) pontját, 423. § (1) bekezdését, 424. § (1)-(3) bekezdését, valamint 424. § (7) bekezdését a 2020. július 1-jén és az azt követően meghozott jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen indult felülvizsgálati eljárásokban kell alkalmazni.

A hatályba léptető közjogi norma esetében bírói értelmezés lehetősége – elviekben – kizárt, annak a norma címzettjei számára teljesen egyértelműnek kell lenniük. Azonban a hatályba léptető rendelkezés megfogalmazása felvet értelmezési kérdéseket. A Pp. 346. § (5) bekezdése értelmében a jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata), vagy az arra irányuló indítványt elutasította.[20]

Ezen rendelkezésből látható, hogy az indokolási kötelezettség nem kizárólag a fellebbviteli vagy felülvizsgálati bíróságra vonatkozik, hanem az elsőfokú bíróság esetén is irányadó. Az elsőfokú bíróság pedig nem tudhatja határozatának meghozatala pillanatában, hogy az mikor emelkedik jogerőre (kivéve, ha a fellebbezésre jogosultak e jogukról a határozat kihirdetését követően valamennyien lemondtak [Pp. 347. § (1) bekezdés c) pont]). Ezért a norma alkalmazásának időpontja egyértelműen nem állapítható meg az írásba foglalt határozattal szemben nyitva álló fellebbezési jog gyakorlásának határidejére.

Mérlegelendő továbbá az is, hogy az Országgyűlés elé eredetileg benyújtott törvényjavaslat [T/8016. sz. törvényjavaslat] 190. §-a alapján a Pp. 630. § (13) bekezdése akként került volna módosításra, miszerint a módosult perjogi szabályokat a 2020. április 1. napját követően indult ügyekben, valamint megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Azaz, a 2020. április 1. napján folyamatban lévő eljárásokban még nem kerültek volna alkalmazásra a megújított szabályok.

Az összegző módosító javaslat [T/8016/8. sz. iromány] 56. módosító pontja változtatta meg a törvényjavaslat szövegét akként, hogy „az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi ..... törvénnyel megállapított 346. § (5) bekezdését, 405. § (3)bekezdését, 406. § (1) bekezdését, 409. §-át, 410. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontját, 413. §(1) bekezdés c)-e) pontját, 423. § (1) bekezdését, 424. § (1)-(3) bekezdését, valamint 424. §(7) bekezdését a 2020. [április] július l-jén és az azt követően [indult ügyekben, valamint a megismételt] meghozott jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen indult felülvizsgálati eljárásokban kell alkalmazni."

A változtatás indokaként az összegző módosító javaslat arra hivatkozik, hogy a Bszi. szerinti jogegységi panasznak 2020. július 1. napjától lehet helye, így az érintett eljárási törvények módosított rendelkezéseit is ettől az időponttól kell alkalmazni.[21]

Ebből a következő két értelmezési lehetőség adódhat:

A) A módosító törvény 252. § (4) bekezdése alapján valamennyi a Pp-t érintő változtatás 2020. április 1. napján lép hatályba, ezért az első és másodfokú bíróságoknak 2020. április 1. napját követően meghozott ítéleteikben számot kell adniuk arról, ha jogkérdésben eltérnek a Kúria közzétett határozatától. Akkor is, ha esetlegesen ugyanazon jogkérdésben ellentétes kúriai határozat van, mert ez esetben is van olyan határozat, amelytől jogkérdésben eltér a bíróság. Ugyanakkor a Pp. 630. § (13) bekezdésének értelmezése arra vezethet, hogy a 2020. július 1. alkalmazás csak a Kúria számára fenntartott speciális „alkalmazási kedvezmény”. Azaz, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 15. § (1) bekezdése szerinti általános hatályba léptető rendelkezést (2020. április 1. napja) a Pp. speciális 630. § (13) bekezdésnek szabálya csak a Kúria felülvizsgálati eljárásában történő alkalmazás körében rontja le, szabályozza eltérően. A Pp. 345. § (6) bekezdésben írt indokolási kötelezettséget csak a Kúriának a 2020. július l-jén és az azt követően meghozott jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen indult felülvizsgálati eljárásokban kell alkalmaznia, míg az első és másodfokon eljáró bíróságoknak a 2020. április 1. napjától meghozott ítéleteik indokolásban is számot kell adniuk a Pp. 345. § (6) bekezdésében szabályozott jogkérdésben való eltérés esetén. Ezen álláspont elfogadása esetén a „jogerős ítélet vagy végzés” szóhasználat sem okoz értelmezési problémát. Megjegyezendő továbbá, hogy ez az értelmezés összhangban áll a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 876/A. §-ának szabályozási koncepciójával.

B) A Pp. 630. § (13) bekezdéséből azonban is következhet, hogy az elsőfokú bíróságnak 2020. július 1. napját követően meghozott ítélete és az ügy érdemében hozott elsőfokú határozata esetén kell alkalmaznia a Pp. 346. § (5) bekezdését. Ezen értelmezéssel összhangban állhat az, hogy a Bszi. 197/B. § (5) bekezdése alapján jogegységi panasz eljárásnak a 2020. július 1-jén és az azt követően meghozott jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen van helye.

A jogegységi panasz eljárást ugyanis csak abban az esetben lehet lefolytatni, ha a bíróságnak kötelessége volt a határozatának jogi indokolásában számot adni a Kúria közzétett határozatától történő eltérésre. Ezért a 2020. július 1. napját megelőzően meghozott jogerős ítélet és az ügy érdemében hozott jogerős határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján indult rendkívüli perorvoslat eljárásban a korlátozott precedensrendszer érvényesülése még nem értékelhető, hiszen a Pp. 346. § (5) bekezdését még nem kellett alkalmazni, azaz a bíróságnak nem kellett megindokolnia, ha a Kúria valamely közzétett határozatától eltért.

Jelen tanulmány szerzői az a) pontban írtakkal értenek egyet, mert ez ellentmondásmentes és gyakorlatban is egyértelműen alkalmazható értelmezési keretet biztosít.

4. A Kúria közzétett határozatainak értékelése a Pp. rendszerében

Álláspontunk szerint a címben szereplő kérdés kapcsán a kiindulópontot az adhatja, hogy a Pp. 346. § (5) bekezdése alapján a jogi indokolásnak azon okokat kell tartalmaznia, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben (!) eltért a Kúria közzétett határozataitól. Ezzel összhangban a Pp. 409. § (3) bekezdése is akként módosult, hogy a Kúria az esetben engedélyezi a felülvizsgálatot, ha az ítélet a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben (!) eltér. 2020. március 31. napjáig hatályos Pp. 409. §-a a felülvizsgálat kivételes engedélyezése körében nem írta elő a jogkérdésben történő eltérés követelményét.

A „jogkérdés” fogalmát a perrendtartás nem határozza meg egyértelműen, így az ítélkezés alapján az alábbi következtetések vonható le:

  • a jogkérdés érintheti a felek által állított (érvényesített) jogot [Pp. 170. § (2) bekezdés b) pont; Pp. 199. § (2) bekezdés ba) alpont];
  • a jogkérdés befolyásolhatja a jogi érvelést, úgy, mint az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelés [Pp. 170. § (2) bekezdés d) pont] része;
  • a Kúria közzétett határozata ténykérdés, azaz tényállítások [Pp. 170. § (2) bekezdés c) pont] kapcsán nem bírhat perjogi jelentőséggel.

4.1. A Kúria közzétett határozata, mint a jogállítás része vagy egésze

Azáltal, hogy a korlátozott precedensrendszer a Kúria közzétett határozatainak kötelező erőt kíván tulajdonítani, alappal vetődhet fel, vajon ez egyben azt is jelenti, hogy a jövőben a jogi képviselővel eljáró felperes az érvényesíteni kívánt jog körében a jogalapot egy – kötelező erővel – rendelkező kúriai határozat formájában is megjelölhetik?

E körben ismert gyakorlat még nem áll a rendelkezésünkre, érdemes azonban mérlegelni azt, hogy a Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontja alapján a jogalap egyértelműen anyagi jogi jogszabályi rendelkezéshez kötődik.[22] A Pp. ezen formalistának nevezhető szabályozási rendszerében az alanyi jogvédelmet egy konkrét tárgyi jogi szabály nyithatja meg, amelyhez kötődően individualizált kereseti tény és jogállítást kell tennie a félnek. Utalunk azonban arra, hogy a fél jogállítása szükségszerűen egy logikai következtetés eredménye, az nem önmagában létezik, hanem szükségszerűen származékos jellegű.[23] Az absztrakt jogvédelmet jelentő jogszabály ezért sokkal inkább jogi minősítés, mint jogállítás. Ezen értelmezésben azonban jól látható, hogy a jogi minősítésként állított jog immanens kapcsolatban áll az ezen jogra mutató kérelem-tényállítás következetességével, és az ezt valló a magyar jogi hagyományokkal.[24] Különös figyelemmel arra is, hogy a felperesi jogállítás elsődlegességét hangsúlyozó Plósz Sándor is a keresetet csak a jogot származtató tényeken alapulóan is előadhatónak tekintette [vö.: a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (1911-es Pp.) Indokolása].[25] 

A Pp. szabályozásnak elvi alapja az, hogy a kontinentális jogrendszerekben a bírósági eljárásokban érvényesíthető igény (mint az alanyi jog egyik létszakasza) mindenképpen írott, kodifikált anyagi jogban gyökeredzik. Ehhez kapcsolódóan a keresettel érvényesített jog kapcsán is az anyagi jog szerepét emeli ki a törvény [Pp. 7. § (1) bekezdés 11. pont]. Ezekre tekintettel az az álláspont rögzíthető, hogy törvényszéki perrendben a Kúria közzétett határozata mellett szükséges egy tárgyi jogi szabály megjelölése is. Ezen – dogmatikai alapon és a korlátozott precedensrendszerben nyilvánvalóan szükségtelen – követelménytől a Pp. közjogi jellege, kógens szabályozási szerkezete alapján nem lehet eltekinteni, ugyanakkor egy konzisztens tényállítás-kérelem-Kúria közzétett döntésének jogi indokolása, amely utóbbi szükségszerűen tartalmaz tételes anyagi jogi szabályt a per tárgyát egyértelműen meghatározza. Maga a jogalkotó is elismeri ezt, amikor a járásbíróságok hatáskörébe tartozó perben, jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében (Pp. XV. Fejezet) mellőzhetőnek tartja a jogalap, a jogi érvelés és a jogszabályhely feltüntetést [Pp. 247.§ (1) bekezdés] és csak azt követeli meg – helyesen –, hogy a jogalap beazonosítható legyen ezen pertárgyfogalmi elemek nélkül is [Pp. 247. § (2) bekezdés].  

Megfontolandó továbbá, hogy a következőkben bemutatott példában, vajon jogállítás szempontjából bármilyen szerepet betölthet-e a kúriai BH2017. 339. számon közzétett határozata. Ugyanis a Pp. 474. §-a értelmében külön pertípus a szülői felügyelet gyakorlása, valamint a szülői felügyelet megváltoztatása iránti per. Ebből okszerűen következik, hogy ezen két pertípusban eltérőek az érvényesíteni kívánt jogok és az azok megjelölésére szolgáló jogalapok. Míg a szülői felügyeleti jog gyakorlása körében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:167. § (1) bekezdése biztosítja a jogalapot, addig a szülői felügyeleti jog gyakorlásának megváltoztatása iránti eljárásban a Ptk. 4:170. § (1) bekezdése. A BH2017. 339. sz. eseti döntés ratio decidendije szerint „a szülők peren kívül szóban, írásban vagy akár ráutaló magatartással megállapodhatnak abban, hogy a szülői felügyeletet csak az egyikük gyakorolja. Az utóbb indult, a szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése iránti perben a bíróság csak akkor járhat el a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására vonatkozó szabályok szerint, ha a bizonyítékok alátámasztják a korábbi megállapodást, így például, ha a gyermek hosszabb ideje háborítatlanul egyikük háztartásában nevelkedik.”

A döntés kapcsán kiemelendő továbbá, hogy a Ptk. 4:165. § (1) bekezdése alapján „a különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket megoszthatják és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeleti jogokat az egyikük gyakorolja”. A szülők közötti megállapodás – a formakényszer jogszabályi előírásának hiánya miatt – létrejöhet szóban, írásban és ráutaló magatartással is. A Ptk. 4:170. § (1) bekezdése arról a helyzetről rendelkezik, amikor a szülők között a szülői felügyeleti jog gyakorlása kérdésében jogerős bírósági határozat vagy írásbeli szerződés ugyan nem jött létre, viszont a 4:165. § (1) bekezdésében foglalt megállapodás tényként megállapítható. A szülők megállapodásának a szülői felügyeleti jogvitában döntő jelentősége van. A megállapodás tényének bizonyítottsága esetén ugyanis a jogvita lefolytatásának rendje eltér: míg a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:167. § (1) és (2) bekezdése alapján – a megállapodás hiányában (a szülői felügyeleti jog rendezésekor) – mindkét szülőt terheli a bizonyítás kötelezettsége, addig a 4:170. § (1) bekezdése esetén a lényeges és a gyermek érdekében álló körülmények megváltozásának bizonyítása (a szülői felügyeleti jog gyakorlásának újrarendezése) csak az azt állító felet terheli [BH2017. 339. Indokolás 24. bekezdés].

Ezen példa alapján, ha a per tárgya szülői felügyeleti jog rendezése [Ptk. 4:167. § (1) bekezdés] lenne (így a petitum is ennek mentén lenne megfogalmazva), úgy a bíróságnak a kúriai határozatban kifejtett feltételek fennállása esetén a szülői felügyeleti jog gyakorlásának a megváltoztatása iránti eljárási szabályok szerint kell eljárnia. Mint azt a kúriai határozat is kiemeli, ennek perjogi relevanciája a bizonyítási eljárásban (a bizonyítandó tények kapcsán) nyilvánul meg.

Kérdéses, hogy a mindezekből juthatunk-e arra a következtetésre, hogyha a jogi képviselővel eljáró felperes jogállítása körében jogalapként kizárólag egy kúriai közzétett határozatra kívánna hivatkozni, úgy a keresetlevél a jogállítást nem tartalmaz, azaz az Pp. szigorú rendszerében visszautasítandó [Pp. 176. § (1) bekezdés j) pont]? Álláspontunk szerint meggyőzőbb az az értelmezés, hogy a Kúria közzétett határozata jogalap [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont] szerepét nem töltheti be, önmagában a kúriai határozat nem valósíthat meg jogállítást, azonban a Pp. 237. § (3) bekezdés a) pontján keresztül előidézheti, indukálhatja a fél részéről megvalósuló jogállítás-változtatást. Mindazonáltal ezen végkövetkeztetések a Pp. rendszeréből adódnak, és azok eredményét aggályosnak tartjuk, amelyre vonatkozó kritikai észrevételeinket a 4.5. pontban és a tanulmány összegzésben fejtjük ki.

4.2. A Kúria közzétett határozata mint a jogi érvelés része vagy egésze

Azáltal, hogy a Kúria közzétette határozatai de facto kötelezőek lesznek, az attól történő eltérést a bíróságnak kifejezetten indokolnia kell. A Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés felülvizsgálat alapja is lehet [Pp. 406. § (1) bekezdés]. Éppen ezen, de facto kötelező hatás miatt, mérlegelendő, hogy a Kúria közzétett határozata akár a jogi érvelés szerepét (is) betöltheti-e? A módosítás eredményeként az rögzíthető, hogyha a fél – akár a perfelvételi, akár az érdemi tárgyalási szakban – a Kúria közzétett határozatára hivatkozik (ideértve azt az esetet is, ha egy további közzétett határozatra hivatkozik), az eredményezheti a jogi érvelés megváltoztatását, anélkül hogy a jogállítás változott volna.

Ez azonban elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy a Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pontjának b) alpontja értelmében a jogi érvelés megváltoztatása keresetváltoztatásnak[26] minősül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a perfelvételi szakban a felperes a Kúria közzétett határozatára, vagy további közzétett határozatra – a Pp. 183. § (1) bekezdése értelmében – kizárólag perfelvételi iratban írásban [Pp. 7. § (1) bekezdés 16. pont], vagy a perfelvételi tárgyaláson szóban hivatkozhat a fél.

Érdemi tárgyalási szakban a kizárólag a jogi érvelésben megnyilvánuló keresetváltoztatás csak abban az esetben lehetséges, ha azt a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követő anyagi pervezetés teszi indokolttá, és azzal közvetlen okozati összefüggésben áll [Pp. 215. § (1) bekezdés c) pont]. A Pp. 215. § (1) bekezdés a) és b) pontja ugyanis kizárólag a tényállítás, a jogállítás, illetve a kérelem vonatkozásában biztosítja annak lehetőségét, hogy – a Pp. 217. §-ában írt feltételek mellett – a fél saját kezdeményezésére (azaz ne a bíróság által elvégzett valamely perbeli cselekmény következtében) keresetet változtasson. Hangsúlyozandó, hogy a korlátozott precedensrendszer bevezetése által egy közzétett kúriai határozatra történő hivatkozás is kereset-változtatásként értékelendő függetlenül attól, hogy a határozat közzétételére a keresetlevél benyújtása előtt vagy azt követően kerül sor. A fél azonban a perjogi szabályok révén nem minden esetben hivatkozhat a kúria közzétett határozatára, hiszen számtalan esetben a bíróságok az érdemi tárgyalási szakban nem folytatnak anyagi pervezetést, ezért ezen esetekben fel sem merülhet, hogy az érdemi tárgyalási szakban folytatott anyagi pervezetéssel közvetlen okozati összefüggésben keresetváltoztatás történhessen. Ezen probléma hangsúlyosabban jelentkezik, ha a peres eljárás során (az érdemi tárgyalási szak alatt) kerül közzétételre egy újabb, az adott eljárásban releváns kúriai határozat.

Mindezekből az a következtetések vonható le, hogy hangsúlyosabban jelenik meg az eshetőlegesség (eventualitás) elve a perekben (ezen belül is a perfelvételi szakban). Az eventualitás „lényege abban foglalható össze, hogy „az egymást ki nem záró perbeli cselekményeket a fél ugyanazon határnapon vagy határidőben” köteles végezni, azzal a jogkövetkezménnyel, hogy „ha a fél azon kifogásokat és ellen kifogásokat, amelyeket egy periratban együttesen s azon bizonyító eszközöket, amelyeket előzetesen felhozni elmulasztott, egy későbbi időpontban többé nem hozhatja fel.”[27] Ebből kifolyólag a felek azokat az érveiket és azok alátámasztására szolgáló tényeket és bizonyítékokat is kötelesek előadni, amelyek csak az ellenfél bizonyos irányú védekezése esetén válna csak szükségessé. Azaz, a felek valamennyi általuk relevanciával bíró közzétett eseti döntésre hivatkozni fognak perfelvételi irataikban és a perfelvételi tárgyaláson, ezáltal a peranyagot duzzasztják. Az eventualitás indokolatlanul növeli a bíróságok leterheltségét, hiszen a Pp. 346. § (5) bekezdése alapján valamennyi a felek által hivatkozott közzétett eseti döntéstől történő eltérés esetén indokolási kötelezettség keletkezik. Ez is alátámasztja azt, hogy az eventualitás a strukturált pervitel és a strukturált pervezetés ellen hat, az esetek többségében felesleges munkára kényszerítve mind a feleket, mind a bíróságot.[28]

Éppen ezért megfontolandó Czoboly Gergely azon érvelése, miszerint a „felperes ezek alapján nem koncentrálhatja első körben a támadását egy jogi álláspont alátámasztására, hiszen annak sikertelensége esetén már nem tud a stratégiáján változtatni. Ebből kifolyólag aztán a felek minden az ügy szempontjából csak hipotetikusan fontos tényt és bizonyítékot is gondos pervitelük mellett előterjesztenek, amelyek csak abban az esetben válnak relevánssá, ha tényállításaikat az ellenfél cáfolja. Ennek viszont egyenes következménye, hogy a bíróságot elárasztják az irreleváns tényállítások és bizonyítékok, amelyek nagymértékben megnehezítik a tisztán látást és így az eljárás koncentrációját.”[29]

A felek az érdemi tárgyalási szakban a jogi érvelés részeként jelentkező közzétett, kúriai határozatokat nem lesznek képesek a peres eljárás részévé tenni, hiszen kizárólag a jogi érvelés megváltoztatása – mint keresetváltoztatás – csak a bíróság anyagi pervezetése eredményeként történhet meg [Pp. 215. § (1) bekezdés c) pont].

4.3. Az anyagi pervezetés terjedelme a korlátozott precedensrendszer alapján

A 4.1 pontban felvetett kérdés absztrakt megfogalmazásban az anyagi pervezetésre vonatkoztatva úgy hangzik, hogy egy közzétett kúriai határozat megalapozhatja-e a Pp. 237. § (3) bekezdés a) pontjának alkalmazását? Igenlő válasz azt eredményezheti, hogy a Kúria közzétett határozata a jogállítás körében relevanciával bírhat, hiszen jogállítás-változtatást eredményezhet. Ha pedig jogállítás-változtatást eredményezhet, úgy azt sem lehet kizárni, hogy a kúria határozat, mint jogalap jelenjen meg. Kiemelendő azonban, ha a felperes az érvényesíteni kíván jogot a jogalap útján egy kúriai határozattal kívánná megjelölni, akkor az ellentétes lenne a Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontjával, de ez elviekben ennek ellenére sem zárható ki.

A jogi képviselővel eljáró felperes jogállításához szükségszerűen hozzátartozik a jogalap, és főszabályként a jogállítást a jogalap útján kell megtenni. Ha a jogi képviselővel eljáró felperes által előadott érvényesíteni kívánt jog és az ezzel összefüggésben előadott jogalap nem megfelelő, a kettő között ellentmondás áll fenn, úgy a felperes lényegében nem tett jogállítást, így a keresetlevél visszautasítandó [Pp. 176. § (1) bekezdés j) pont].[30] Az anyagi pervezetésnek a Pp. szerkezeti okából a perindítási szakban nem lehet helye, mert a Pp. 237.§-ban történő elhelyezésből adódóan az csak a perfelvételi és az érdemi tárgyalási szakban alkalmazható közös szabály.

Arra az esetre azonban, ha világos és konzisztens petitum, tényelőadás és a kúria közzétett döntése (azaz az utóbbi, mint jogállítás [Pp. 170. § (2) bekezdés b) pont] kerül előadásra a keresetlevélben) nem tartjuk elfogadhatónak a keresetlevél Pp-ben szabályozott visszautasítását [Pp. 176. § (1) bekezdés j) pont]. A kúriai határozat szükségszerűen tartalmaz anyagi jogi szabályt is, így egyben a jogalap [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont] „szerepét” is betölti, azaz a felperes eleget tesz a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontjában írtaknak. Azonban a keresetlevél visszautasításnak reális lehetősége arra mutat rá, hogy a Pp. merev rendszere szükségtelen és terméketlen értelmezési nehézségeket generál: egy alapvetően jogegységesítést és a bírói jogalkalmazást hatékonyan segíteni kívánó új rezsim (korlátozott precedensrendszer) körében indokolatlan értelmezési nehézségeket eredményez.[31] 

Az itt mondottak alapján az anyagi pervezetésnek céljából szükséges kiindulni. Az anyagi pervezetésnek az a célja, hogy a fél perfelvételi nyilatkozatának hiányos, nem kellően részletezett vagy ellentmondó jellege – a bíróság közrehatása mellett – kijavításra kerüljön, illetve a fél a perfelvételi nyilatkozatát teljeskörűen előadhassa [Pp. 237. § (1) bekezdés]. Hangsúlyozandó, hogy a bíróság az anyagi pervezetést kizárólag a jogállításokon belül gyakorolhatja [Pp. 237. § (5) bekezdés], azaz, ha a jogi képviselővel eljáró felperes jogállítása nem azonosítható, úgy nem lenne értelmezhető az sem, hogy milyen korlátok között élhet a bíróság az anyagi pervezetés eszközeivel [Pp. 237. § (4)-(5) bekezdés].[32]

A per érdemére kiható bírói közrehatás (anyagi pervezetés) a felek rendelkezési joga és a tárgyalási elv tényleges megvalósulást jelenti. Az anyagi pervezetésnek az általunk vizsgált körben a megértés-értelmezési funkciója a meghatározó, az ún. meglepetés ítéletek kiküszöbölésén túl. Amennyiben a fél tényállítása teljeskörű és a petitummal összhangban áll, de fél érvényesíteni kívánt igénye és a jogi érvelésben megjelenő minősítés nem következetes vagy kifejezetten téves, akkor nyílik meg a bíróság felhívási vagy tájékoztatási kötelezettsége. Ez alapvetően akkor merülhet fel a korlátozott precedensrendszer vonatkozásban, ha az ügy érdemi elbírálására kiható, közzétett kúria határozattal ellentétes a felek jogállítása vagy jogtagadás. Ez történhet akként, hogy teljesen hiányzik a kúria döntésre hivatkozás vagy előfordulhat az is, hogy a fél hivatkozik közzétett kúriai döntésre – illetve attól való eltérésre –, de annak ratio decidendije alapján tévesen. További megkülönböztethető esetkör, amikor a kereset (vagy ellenkérelem) a jogi minősítés tekintetében következetlen vagy, amikor a fél tévesen értelmez és vonatkoztat valamely jogi fogalmat a tényállásra. Kérdéses, és nincs kialakult bírósági gyakorlat, hogy ezen esetkörökben megnyílik-e egyáltalán a bíróság pervezetési kötelezettsége, és ha igen milyen terjedelemben.

A törvényjavaslat indokolása[33] szerint a félnek csak jogalapon belül, a jogvita elbírálása során alkalmazandó jogszabályi rendelkezés körében kell eltérnie a bíróság jogértelmezéstől az anyagi pervezetés megnyitásához. Vitára adhat alapot, hogy ez alapján az anyagi pervezetés keretében a Kúria közzétett határozatáról, annak tartalmáról, ratio decidendiéről milyen mélységig kell tájékoztatást adni. Ezen álláspont körében tovább nehezíti az egységes és kiszámítható bírói gyakorlat kialakulást, hogy a jogalap és a jogszabályi rendelkezés fogalma itt nem esik egybe és az igényérvényesítés sikerére kiható körben látja alkalmazhatónak a törvényjavaslat indokolása az anyagi pervezetést (az indokolás példája szerint, ha az öröklés megnyíltának időpontját a felek tévesen értelmezik a végrendelet megtámadása során, akkor az értelmezés helytelenségéről a bíróság tájékoztatni köteles a felet).[34] A törvényjavaslat nem tartalmaz az anyagi pervezetés mélységére nézve iránymutatást, így bizonytalan az, hogy az eltérő jogértelmezés eredményét vagy annak indokait is esetlegesen a helyes minősítést is kell-e közölnie.

A bírói gyakorlat egységesnek látszott abban, hogy a helyes minősítés közlése, ha az a fél által megjelölt jogalaptól eltérő, akkor meg nem engedett jogi tanácsadásnak minősül, a rendelkezési elvbe, valamint a félegyenlőség és bírói pártatlanság elveibe ütközne. Ha a Kúria közzétett határozata alapján jut a bíró eltérő jogi minősítésre, úgy az érintett határozat konkrét felhívása – szükségszerűen - magában foglalja a jogi érveket és annak alapján a fél az irányadó kúriai álláspont szerint adhat elő új tény- vagy jogalapot, továbbá más petitumot. Ha pedig a bíróság a Pp. 237. § (3) bekezdés a) pontja alapján gyakorolja az anyagi pervezetést, ennek eredménye – adott esetben – felperesi keresetváltoztatás is lehet, amely a fenti 4.1. pontban írt példa szerint jogállítás-változtatásban nyilvánul meg. Azaz, a kúriai határozat alapján indukált anyagi pervezetés szükségszerűen a keresetváltoztatást eredményezhet akként, hogy a fél a bíróság által helyesnek tartott jogalapot, jogi érvelést is magában foglaló megváltoztatott keresetet terjeszt elő. Ez pedig ellentétben állhat azon általános – anyagi pervezetés körében megfogalmazott - jogalkotói célkitűzéssel, amely szerint „[a] bíróság anyagi pervezetése nem terjed ki arra, hogy a felet arról tájékoztassa, ha az előadott tények a fél által kérelmében, ellenkérelmében nem hivatkozott jog alkalmazását vetik fel, különösen, ha az a kérelem, ellenkérelem, illetve érvényesített jog megváltoztatását kívánná meg.”[35]

4.4. Kritikai észrevételek

A 4.1-4.3. pontban – a Pp. szabályozása alapján – kifejtett érvelésünk alapján rá kell mutatni arra, hogy a perjogi szabályok, és kifejezetten a jogalkotó által választott háromtagú pertárgyfogalom és a keresetlevéllel szembeni elvárás professzionális perrendi mércéje aggályokat vet fel.

Az Alaptörvény 28. cikke alapján pedig a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával - és az Alaptörvénnyel összhangban - kell értelmezniük. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

Az Alaptörvény által felhívott Pp. preambuluma szerint ugyanis a polgárok szolgálatát biztosító, a közjónak és a józan észnek megfelelő jogalkalmazás eszméjének, a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezésének és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatásának célját kell szolgálni a perrendi szabályoknak és így azok értelmezésnek is. Ezen elvek érvényre jutása megköveteli, hogy a felek kiszámítható módon gyakorolhassák eljárási jogaikat.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke az Unió joga által biztosított jogok bíróság előtti hatékony védelmét írja elő, míg Európai Emberi Jogi Egyezmény Egyezmény) 13. cikke a „Hatékony jogorvoslathoz való jog”-ot biztosítja akként, hogy bárkinek, akinek az Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje.

A hatékony jogorvoslat elsődleges követelmény, hogy a jogorvoslat „mind a jogalkotás, mind a gyakorlati alkalmazás terén hatékony legyen.”[36] Ennek főbb kritériumai, hogy a jogorvoslatnak elérhetőnek kell lennie; képesnek kell lennie arra, hogy orvosolja a kérelmező sérelmét és a sikerre vonatkozóan ésszerű kilátásokat kell kínálnia.[37] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint a különösen szigorúan értelmezett eljárási szabályok megfoszthatják a kérelmezőket a bírósági eljáráshoz való joguktól,[38] valamint, ha egy eljárási szabály úgy van értelmezve, hogy az megakadályozza a kérelmező eljárásának érdemi kivizsgálását, az veszélyezteti a bírósági eljáráshoz való jogot.[39]

Ezzel összhangban az Európai Unió Bírósága a tényleges érvényesülés és egyenértékűség elvein alapján arra mutatott rá, hogy a tagállamokat olyan jogorvoslatok nyújtására való kötelezettségét, amelyek kielégítőek a hatékony bírói jogvédelem biztosításához. A tényleges érvényesülés elve előírja, hogy a hazai jog nem teheti gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.[40]

Míg a korlátozott precedensrendszer a fenti követelményeknek megfelel, addig a Pp. szabályai alapján annak alkalmazása során indokolatlan mértékben szűkíti be a felek jogait és a közzétett kúriai határozat felhasználást.

5. Teljeskörűen érvényesül-e a Pp-ben a kúria közzétett határozatainak kötelező ereje?

A Pp. 407-408. §-ok szabályozzák a felülvizsgálatból kizárt határozatok körét. A Pp. 407. §-a rendezi a felülvizsgálatból abszolút jelleggel kizárt határozatok körét. Ide tartoznak azon esetek is amikor az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta:

a) a szomszédjogok megsértéséből eredő, valamint közvetlenül a bíróság előtt megindított birtokperben, továbbá a közös tulajdonban álló dolog birtoklásával és használatával kapcsolatos perben,

b) a XL. Fejezetben szabályozott végrehajtási perekben,

c) a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, megváltoztatása, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése, elhelyezésének megváltoztatása, továbbá a gyermekkel való kapcsolattartás szabályozása iránti perekben,

d) a társasház tulajdonostársi közösségének szervei által hozott határozatok megtámadása iránti perben [Pp. 407. § (2) bekezdés a-d) pont].

A Pp. 408. §-a ezzel szemben a felülvizsgálatból vagyonjogi perekben hozott relatív értelemben kizárt határozatokat emeli ki. Releváns, hogy a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján nincs helye felülvizsgálatnak vagyonjogi perben, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben. Ezzel szemben a Pp. 407. § (2) bekezdés alapján kizárt a felülvizsgálat az esetben is, ha a másodfokú bíróság eltérő jogi indokolás alapján hagyta helyben az ott meghatározott perekben az elsőfokú ítéletet.

2020. március 31. napjáig a perjogi kódex 409. §-a értelmében a felülvizsgálat kivételes engedélyezésének egyértelműen csak a Pp. 408. § alapján kizárt határozatok esetében volt helye. Azaz, ha vagyonjogi perben a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben az elsőfokú határozatot, úgy kivételesen, a Pp. 409. §-ában írt feltételrendszer alapján helye lehetett a rendkívüli perorvoslatnak, míg, ha a Pp. 407. § (2) bekezdésében felsorolt perekben eltérő jogi indokolásra, illetve eltérő jogszabályi rendelkezésre hivatkozással hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, úgy a felülvizsgálat kivételes engedélyezésére sem kerülhet sor.

A Pp. 409. §-a 2020. április 1. napjától akként módosult, hogy a Pp. 409. §-a önálló (3) bekezdésében emeli ki, hogy a Kúria engedélyezi a felülvizsgálatot, ha az ítélet a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltér. Ezen törvényszerkesztési mód az alábbi értelmezési lehetőséget biztosítja: a jogalkotó továbbra is csak a Pp. 408. §-ában meghatározott esetekben biztosítja a felülvizsgálat kivételes engedélyezésének lehetőségét, azzal, hogy míg a Pp. 409. § (2) bekezdés a-c) pontjaiban meghatározott esetben engedélyezheti, addig a Pp. 409. § (3) bekezdésében írt esetben engedélyezi a felülvizsgálatot.

A törvényjavaslat kapcsolódó indokolása szerint ugyanakkor szükséges eljárásjogi eszközökkel biztosítani annak lehetőségét, hogy az Alaptörvény 25. cikkéből fakadó feladatának a Kúria eleget tudjon tenni, és valóban következetes gyakorlatot alakíthasson ki. Biztosítani kell a peres feleknek annak lehetőségét, hogy ha a jogerős döntés jogkérdésben eltér a Kúria közzétett határozatától, azt a Kúria elé tudják vinni, ezért számukra az ilyen esetekre jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.[41]

Ezen jogalkotói cél és a korlátozott precedensrendszer bevezetésének általános célkitűzése, hogy „az egységes és az Alaptörvénnyel összhangban álló joggyakorlat elsősorban nem igazgatási eszközök, hanem a Kúria döntéseinek kötelező ereje biztosítja, mert így a jogorvoslat során gyorsan elérhető az eredmény. A korlátozott precedensrendszer […] a jogegység biztosításának alkotmányos, gyors és hatékony eszköze […] stabilitást, kiszámíthatóságot és a jog egységét biztosítja”.[42]  Ezen jogalkotói céltételezés mellett elgondolkodtató, hogy mi támasztja alá azt, hogy a Pp. 407. § (2) bekezdésében meghatározott perekben – minden esetben, abszolút alapon – kizárt a felülvizsgálat.

Önmagában azt nem tartjuk kellő indoknak, hogy a másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú határozatot, hiszen látható, hogy a Pp. 408. §-ában írt vagyonjogi perekben biztosított a kivételes engedélyezés lehetősége (jóllehet a fellebbviteli bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben az elsőfokú határozatot). Az sem igazolja ezt a különbségételt, hogy a Pp. 407. § (2) bekezdésében írt pertípus alapjául szolgáló jogviszonyok sajátossága alapján nem indokolt biztosítani a rendkívüli perorvoslatot. Ha ugyanis az első, vagy másodfokú bíróság eltért a Kúria közzétett határozatától, úgy az – utalva a korábbi jogalkotói célkitűzésre – alappal vetheti fel a felülvizsgálat kivételes engedélyezésének lehetőségét.

6. A másodfokú eljárásban a Kúria közzétett eseti döntésére hivatkozás

Kérdésként merülhet fel: lehetséges-e másodfokú eljárás során a Kúria valamely közzétett határozatára hivatkozni. A válaszhoz – álláspontunk szerint – azt kell mérlegelni, a Kúria közzétett döntésének perjogi becsatornázása miként tehető meg, az hogyan értékelendő.

A Kúria közzétett határozatához kapcsolt „jogkérdés”[43] jelentősége miatt ez jogállításként vagy jogi érvelésként történhet meg. Ez azonban szükségszerűen azt is jelenti, hogy egy kúriai határozatra történő hivatkozás keresetváltoztatásként értékelendő [Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pont b) alpont]. A másodfokú eljárásban keresetváltoztatás fő szabályként nem megengedett [Pp. 373. § (1) bekezdés], az eltérő rendelkezéseket a Pp. 373. § (2) és (3)-(5) bekezdései szabályozzák. A Pp. 373. § (2) bekezdése a felek „kezdeményezésére” történő (azaz a bíróság perbeli cselekményétől független) keresetváltoztatás kivételes esetét szabályozza, míg a Pp. 373. § (4)-(5) bekezdése az elsőfokú bíróság vagy a másodfokú bíróság anyagi pervezetéséhez (annak hiányához, vagy nem megfelelő voltához) kapcsolódóan teszi lehetővé a keresetváltoztatást.

A Pp. 373. § (2) bekezdése azonban kizárólag tényállítás-változtatás formájában megnyilvánuló keresetváltoztatás lehetőségét teremti meg, és azt is csak abban az esetben, ha a fél önhibáján kívüli okból nem tudott az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését megelőzően. Mindebből okszerűen következik, hogy jogállításban, jogi érvelésben, vagy kérelem-változtatásban megnyilvánuló keresetváltoztatásra a Pp. 373. § (2) bekezdése alapján nem kerülhet sor. Azaz, a fél sem az elsőfokú ítélet meghozatala után, sem a korábban közzétett Kúriai határozat jogi érvelését joghatályosan nem adhatja elő. Ugyanakkor a bíróság a Pp. 342. § alapján a felek jogi érveléséhez nincs kötve.  

A Pp. 373. § (4)-(5) bekezdés esetén azonban – reflektálva az elsőfokú vagy a másodfokú bíróság anyagi pervezetésére (vagy annak hiányára) – nem zárja ki, hogy a keresetváltoztatás akár jogállítás-változtatást, vagy a jogi érvelés megváltoztatását jelentse. Hangsúlyozandó azonban, hogy kizárólag a felek kezdeményezésére – azaz függetlenül a bíróságok anyagi pervezetésétől – kúriai, közzétett határozatra a fellebbviteli eljárásban a Pp. jelenlegi rendszerében nem lehet hivatkozni. Ez pedig mindenképpen jogalkalmazásai problémákhoz, az eljárás tisztességességének elvének sérelméhez vezethet a korlátozott precedensrendszer jellegadó sajátosságából eredően.

Ettől eltérő az helyzet, amikor az elsőfokú bíróság a per érdemi szakában - a keresetváltoztatás szabályainak figyelmen kívül hagyásával[44] - a megváltoztatott keresetről dönt és ezen szabálysértést észleli a másodfokú bíróság. Ekkor a Pp. 370. § (3) bekezdése szerint jár el a másodfokú bíróság, és ezt a felek tudomására kell hoznia. A másodfokú bíróság anyagi pervezetése folytán a fél előterjesztheti a keresetváltoztatás engedélyezése iránti kérelmét, a másodfokú bíróság ezt elbírálhatja, és dönthet a keresetváltoztatás engedélyezéséről, és ebben az esetben nincs akadálya a fellebbezés érdemi elbírálásának a keresetváltoztatásról döntő határozat tárgyában. Míg, ha a fellebbező fél továbbra sem kifogásolja a keresetváltoztatás engedélyezésére irányuló kérelem hiányának eljárási szabálysértését, illetve magát azt a tényt, hogy a keresetváltoztatásnak megfelelően folyt le az elsőfokú eljárás és született meg az ítélet, akkor az figyelmen kívül hagyható. 

Ezen szabály alkalmazása során az fog problémát okozni, hogy a fellebbezést főszabály szerint tárgyaláson kívül bírálja el a másodfokú bíróság és ennek következtében a Pp. 370. § (3) bekezdés alkalmazása háttérbe szorulhat, valamint az írásban történő anyagi pervezetés eredményessége és hatékonysága kétséges. Másfelől a másodfokú bíróság tájékoztatása után a fellebbező fél – ha számára kedvezőtlen az elsőfokú bíróság döntése, akkor hivatkozni fog az eljárási szabálysértésre, amelyet írásbeli anyagi pervezetés alkalmazását vonja maga után. 

Kérdésként merül fel e körben továbbá az is, hogy mikor, milyen esetekben minősülhet az eltérés vagy az arra irányuló indítvány elutasítása indokolásának hiánya abszolút, az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezést kiváltó szabálysértésnek. Álláspontunk szerint, mivel a Pp. 342. § (3) bekezdésre figyelemmel a felek jogi érveléshez nincs kötve a bíróság és a Kúria közzétett határozata a jogi érvelés körében értelmezhető, továbbá az új Pp. nem a iura novit curia elvére épül, ezért, ha az ítélet teljessége [Pp. 341.§ (1) bekezdés] és döntés korlátjaként az ne ultra petita [Pp. 342. §] szabálya nem sérül, akkor önmagában az, hogy egy közzétett döntés ratio decidendijétől indokolás nélkül eltérő döntés hoz a bíróság, vagy az arra irányuló indítvány elutasítását külön nem indokolja meg, nem hatályon kívül helyezéshez vezető ok.

Amennyiben az elsőfokú bíróság nem indokolta meg az eltérést, de a másodfokú bíróság egyetért tartalmában az elsőfokú bíróság Kúria közzétett határozatától eltérő döntésével, akkor a másodfokú határozata indokolásban teljesíti a Pp. 346. (5) bekezdésben írt indokolási kötelezettséget, helybenhagyva az érdemben helyes döntést. Ez esetben az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértése ugyanis nem hat ki az ügy érdemi elbírálására.  Ezen megoldás okszerűségét erősíti az is, hogy a Pp. 384.§ (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére önmagában nem szolgálhat alapul, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság anyagi pervezetésével nem ért egyet, és kizárólag ezen okból a felek sem kérhetik az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. Az ügy érdemében hozott döntés [Pp. 383. § (1) bekezdés] keretében értékelhető az indokolás hiánya akkor is, ha egyébként a döntés jogi indokát felülbírálatra alkalmas módon tartalmazza a határozat.

Azonban, ha a Kúria közzétett eseti döntése nemcsupán jogi érvelésként, hanem közvetve jogalapként is értékelhető és új önálló jogvédelmi igényként is értelmezhető, akkor már nem látszik ez a kérdés ilyen egyértelműen eldönthetőnek. A jövőbeli joggyakorlatnak kell választ adni arra a kérdésre is, hogyha az elsőfokú bíróság indokolás nélkül eltér a Kúria közzétett határozatában foglalt jogkérdéstől, amit a másodfokú bíróság észlel, és nem ért egyet a határozat érdemével és annak jogi érvelésével, akkor ez mely esetekben vezet az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezésre és mikor orvosolható az a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között. Vélhetően ennek absztrakt, elvi zsinórmértéke nem írható le előre, hanem esetről-esetre vizsgálandó majd az ügy és a fellebbezés tartalma alapján a helyes eljárásjogi megoldás. Ugyanakkor a konkrét ügy sajátosságai szerinti döntés az előre kiszámítható judikatúra elvi lehetőségét kizárja ezen esetekben.

7. Összegzés

A korlátozott precedensrendszer és a perjog főbb kapcsolódási pontjainak áttekintését követően az alábbi következtetések vonhatók le:

  • 2020. április 1. napjától kell az elsőfokú bíróságoknak az ítélet és az ügy érdemében hozott végzés indokolásakor a Pp. 346. § (5) bekezdését alkalmaznia;
  • a Kúria közzétett határozatai – a jogkérdés, mint jelentőség kiemelése [vö.: Pp. 346. § (5) bekezdés, Pp. 409. § (3) bekezdés] – jogállítás, illetve jogi érvelés formájában tehető a peranyag részévé;
  • nem egyértelmű, hogy a Kúria közzétett határozata milyen szerepet tölthet be a jogállítások megtételével összefüggésben;
  • a jogi érvelésként vagy annak részeként megjelenő kúriai határozat a keresetváltoztatás szabályaira tekintettel csak szűk körben csatornázhatók be a perjog területére (vö.: perfelvételi szak, érdemi tárgyalási szak, valamint a másodfokú eljárás keresetváltoztatási szabályai);

  • a felülvizsgálat kivételes engedélyezésének Pp. 409. §-ában írt szabályai alapján nem teljes körűen érvényesül a korlátozott precedensrendszer a polgári perjogban.

A Pp. számos perjogi tradícióval szakító,[45] és dogmatikai újítást bevezető szabályozása nyomán[46] több száz állásfoglalás [Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása (CKOT); a Kúria Elnöke által felállított az új Pp. jogértelmezésivel foglalkozó konzultációs testület (KKT)] született[47] – döntő részben – a bírói jogalkalmazás során felmerült problémák miatt. Vizsgálatunk előrejelzése szerint a Pp. formalizmusra, kiemelten a beadványok alaki szempontjaira fókuszáló merev rendszere a korlátozott precedensrendszer új rezsimének érvényesülést akadályozni fogja.

A Kúria határozataira történő hivatkozás az eljárás egyes szakaiban korlátozásba, valamint eljárásjogi tilalomba ütközése folytán megjelenő eventualitás újabb feloldhatatlan értelmezési nehézségeket állít majd a jogkereső polgárok és jogalkalmazók elé.

Indokoltnak látszik, hogy a Pp. perfelvételi szakának formalizmusa, a háromtagú pertárgyfogalom, különösen, a jogalap útján történő jogszabályhely megjelölésének módja, valamint a jogi indokolás tartalma; a kereset- illetve ellenkérelemváltoztatás szabályai alapvető és koncepcionális átgondolása megtörténjen a korlátozott precedensrendszer új szemléletet kívánó intézménye folytán is.

 


VIRÁG CSABA LL.M.
tanácselnök, Fővárosi Ítélőtábla;
mb. oktató, ELTE-ÁJK


VÖLCSEY BALÁZS
bírósági titkár, Pesti Központi Kerületi Bíróság;
családjogi szakjogász;
egyetemi tanársegéd, ELTE-ÁJK



 


[1] Osztovits András: Törvénymódosítás a bírósági joggyakorlat egységesítése érdekében – jó irányba tett rossz lépés In: Magyar jog 2020/2. szám; Varga Zs. András: Tíz gondolat a jogegységről és a precedenshatásról In: Magyar jog 2020/2. szám

[2] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat: „A bírósági jogalkalmazás az adott jogvita eldöntésének keretei között természetszerűen visel magán olyan jegyeket, melyeken keresztül tevékenysége — különösen a Legfelsőbb Bíróság esetében — a jogalkotás határán járhat. A jogértelmezésre azonban vagy az adott jogvitához kötődően, vagy a tartós jogalkalmazási gyakorlat egységének biztosítására irányulóan, ezek függvényében, ezek által feltételezetten és ezek keretei között kerül sor.”

[3] Menyhárd Attila: Szöveg, jog, értelmezés. In.: (szerk.: Chornowski Nóra – Smuk Péter- Szabó Zsolt-Szentmiklósy Zoltán) A szabadságszerető emberek – Lieber Amicorum István Kukorelli Gondolat, Budpest, 2017. 299-309.

[4] Wilburg Walter: Entwicklung eines beweglichen System im Bürgerlichen Recht. Kienreict, Graz 1950. In: Zusammenspiel der Kräfte im Aufbau des Shuldrechts. 163 AcP 1964. 364. és Koch, Bernhard A.: Wilburg’s Flexibile System in a Nutshell. in Helmut Koziol – Berbara C. Steininger: European Tort Law 2001. Springer, Wien – New York 2002. 545-548.

[5] vö.: Patyi András – Varga Zs. András: Általános közigazgatási jog (az Alaptörvény rendszerében). Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2012. 32.: „A jogot szükségképpen értékkategóriává tesszük, mivel megalkotása során figyelemmel kell lenni a fizikai világ törvényszerűségeire, az emberből, mint személyből fakadó követelményekre, a társadalmi szükségszerűségekre és a társadalom manifesztálódott elvárásaira, melyek figyelembevételével megfogalmazható a joggal szemben az igazságosság követelménye.”

[6] Az alanyi jogot itt - jheringi értelmében - a tárgyi jog által védett érdekeknek tekintjük: „Rechte sind rechtlich geschützte Interessen” lásd: Jhering, Rudolf: Geist des römischen Rechts auf den verschiedenen Stufen seiner Entwicklung. Leipzig, Breitkopf und Härtel, 1906, 339.

[7] Ződi Zsolt: Precedenskövetés és jogszabály-értelmezés. Állam- és Jogtudomány. 2014.3. szám, 60–85.

[8] Az alanyi jog (Einräumung) Kelsennél is jelent a jogalkotásban való részvételi jogot, azáltal, hogy jogosított alany keresetével egyedi bírósági norma létrehozását, a bírósági ítélet kimondását kényszeríti ki. Lásd: Kelsen, Hans: General Theory of Law and State. Union, New Jersey: The Lawbook Exchange, 1999. 87.
Ez a szemlélet – bár kiinduló pontja jogpozitivista – alig tér el Jhering, R.: Küzdelem a jogért c. művének magánjogi keresetekkel történő jogérvényesítő aktivizmusától. Lásd: Jhering., R.: Kampf um das Recht. Nürnberg: Glock und Lutz, 1965, 197-199. (magyar nyelven: Rudolf von Jhering: Küzdelem a jogért. In Varga Csaba (szerk.): Jog és jogfilozófia. Budapest: Szent István Társulat. 2001. 4.)

[9]  Nyilvánvaló jóerkölcsbe ütközés, jóhiszeműség, tisztességesség követelménye, joggal való visszaélés tilalma, általában elvárható magatartás tanúsítása stb. vö.: BH2004. 21.: „A szerződéses szabadság tehát nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik az általánosan kialakult erkölcsi normákat.”

[10] Lásd pl.: 7/2014. (III. 7.) AB határozat és 28/2014. (IX. 29.) AB határozat

[11] Lásd példaként: 1/2008. Polgári Jogegységi határozat a genetikai ártalom következtében fogyatékosággal született gyermek saját jogú kártérítési igényéről – 1/2014. PJE 2014. március 15. napját követően is megfelelően irányadónak tekinti.

[12] Lásd a bírói hivatás ezen esszenciális tartalmára vonatkozó érveket az angolszász jogirodalomból: DEVLIN, Patrick: The Judge. Oxford University Press 1979. és Stephens, Charles: Fiat Justitia: Lord Denning and the Common Law (Cambridge: Cambridge Scholars Publishing 2009).

[13] Jakab András: Ki a jó jogász, avagy tényleg jó bíró volt-e Magnaud? JeMa 2010/1. 83-93.

[14] Habermas, Jürgen: Between facts and Norms. Polity Press, Blackwell, Cambridge 1997 225. In: Menyhárd (2017) 303.

[15] Varga Ádám: Igazságosság kontra Igazság? Gondolatok a jogbiztonság, az igazságosság és a tisztességes eljárás kapcsolatáról. Iustum Aequum Salutare XI. 2015.23. 131–139. [http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20153sz/07.pdf] és Földesi Tamás: Miért ne legyen közömbös a modern jog az igazságosság iránt? Állam- és Jogtudomány, 1986/2. 287.

[16] Allen, Carleton Kemp: Law in the making. Oxford University Press 1958. 157-158, 244-271.

[17] Zödi Zs. (2014) 63-66.

[18]T/8016. sz. törvényjavaslat az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról 167. o.

[19] T/8016. sz. törvényjavaslat 167. o.

[20] A Bszi. 25. §-a és a Bszi. 51. alcime értelmében a jövőben meghaladottnak tartjuk a 2/2017. (IX. 13.) PK vélemény 5. pontját („A Kúria a közzétett ítélkezési gyakorlatától eltérő ítéleti rendelkezés miatt a felülvizsgálatot akkor engedélyezi, ha az a Kúria jogegységi határozatában, kollégiumi véleményében, az elvi irányítás még hatályos korábbi eszközeiben (irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás), illetve az általa közzétett eseti határozatban kifejtettektől eltérő jogértelmezésen alapul”).

[21] T/8016/8. sz. iromány (Összegző módosító javaslat) 92. o.

[22] T/11900. sz. törvényjavaslat a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: törvényjavaslat) 7.§ (1) bek. 8. ponthoz: „Jogalapnak az anyagi jog azon rendelkezése tekintendő, amely közvetlenül meghatározza azokat a törvényi tényállási elemeket, amelyek fennállása az érvényesített anyagi jogi jogosultságot, illetve joghatást keletkezteti és az igény támasztására feljogosít.”

[23] Lásd erre részletesen Ébner Vilmos: A keresetlevél. In.: (Szerk.: Varga István) A polgári Perrendtartás és kapcsolódó jogszabályok kommentárja I/III. HVG-ORAC Budapest 2018. 609-627.

[24] Szladits Károly: Jogszabálytan. In.: Szladits K.: Magyar magánjog I. Grill, Budapest 1942. 138-139.

[25] Corpus Juris Hungarici Magyar Törvénytár, 1911. évi kötet Franklin 1912. 68.

[26] A Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pontja értelmében a „keresetváltoztatás” alatt a továbbiakban a viszontkereset-változtatást és a beszámítás-változtatást is értjük.

[27] Czoboly Gergely: A perelhúzás megakadályozásának eljárási eszközei. PhD értekezés, Pécsi Tudományegyetem, Állam-és Jogtudományi Kar, 2014. 141. o. A szerző e körben Magyary Gézára (A magyar polgári peres eljárás alaptanai, Franklin társulat, Budapest, 1898.) utalva fejti ki nézeteit.

[28] Éless Tamás: Perfelvételi szak: In: (szerk.): Varga István: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. HVG-ORAC, Budapest, 2018. 845. o. 2203. bek.

[29] Czoboly i. m.: 141.

[30] Részletesen ld.: Völcsey Balázs: Az anyagi jogerőhatás tárgyi terjedelmének összehasonlító elemzése a magyar, a német és a svájci polgári perjog alapján – doktori értekezés (kézirat), Budapest, 2020.

[31] Az anyagi pervezetés felmerülő esetköreit a szerzők saját tisztánlátásuk érdekében egy mátrixban ábrázolták, de úgy döntöttek megkímélik az olvasókat ennek közlésétől, mert a lehetséges elvi esetek számbavétele rémísztő és elrettentő hatással bír, és csak azt mutatja meg, hogy a Pp. jelenlegi rendszere jelentékeny átgondolást és egyszerűsítést igényel. Annak bekövetkezésig pedig a józan észnek megfelelő értelmezést és önmérsékletet.

[32]  T/11900. sz. törvényjavaslat 356–357.: „A bíróság anyagi pervezetési tevékenységének korlátja a kereseti kérelem és ellenkérelem, valamint az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja. A bíróság anyagi pervezetése nem terjed ki arra, hogy a felet arról tájékoztassa, ha az előadott tények a fél által kérelmében, ellenkérelmében nem hivatkozott jog alkalmazását vetik fel, különösen, ha az a kérelem, ellenkérelem, illetve érvényesített jog megváltoztatását kívánná meg”

[33] 356-357.

[34] T/11900. sz. törvényjavaslat 349.

[35] T/11900. sz. törvényjavaslat 357.

[36] EJEB, M.S.S. kontra Belgium és Görögország, 30696/09 sz. kereset, 2011. január 21., 288. bekezdés

[37] EJEB, Vučković és társai kontra Szerbia, 17153/11 sz. kereset és 29 másik ügy, 2014. március 25, 71. és 74. bekezdések

[38] EJEB, Běleš és társai kontra a Cseh Köztársaság, 47273/99 sz. kereset, 2002. november 12., 69. bekezdés

[39] EJEB, Miragall Escolano és társai kontra Spanyolország, 38366/97, 38688/97, 40777/98, 40843/98, 41015/98, 41400/98, 41446/98, 41484/98, 41487/98 és 41509/98 sz. keresetek, 2000. május 25., 33. és 36. bekezdések.]

[40] EUB, C-33/76 sz. ügy, Rewe-Zentralfinanz eG és Rewe-Zentral AG kontra Landwirtschaftskammer für das Saarland, 1976. december 16. Frissebb példákért lásd, EUB, C-415/11 sz. ügy, Mohamed Aziz kontra Caixa d´Estalvis de Catalunya, Tarragona i Manresa (Catalunyacaixa), 2013. március 14., 50. bekezdés.; EUB, C-482/13, C-484/13, C-485/13, C-487/13 sz. egyesített ügyek, Unicaja Banco SA kontra José Hidalgo Rueda és társai, Caixabank SA kontra Manuel María Rueda, Ledesma és társai, Caixabank SA kontra José Labella Crespo és társai és Caixabank SA kontra Alberto Galán Luna és társai, 2015. január 21.]

[41] T/8016. sz. törvényjavaslat 185–186. o.

[42] T/8016. sz. törvényjavaslat 167. o.

[43] vö.: Pp. 346. § (5) bekezdés, Pp. 409. § (3) bekezdés

[44] Ez akkor áll fenn, ha a fél az elsőfokú eljárás érdemi szakaszában a Kúria közzétett eseti döntésre hivatkozva tartalmilag keresetváltoztatásnak minősülő nyilatkozatot terjeszt elő anélkül, hogy a keresetváltoztatás iránti kérelem (illetve a keresetváltoztatás formai) előterjesztésére megtörténne.

[45] Keresetváltoztatás korábbi perjogi fogalma értelmező rendelkezés lett [Pp. 7.§ (1) bek. 12. pont], amelynek alapján a kereset, valamint az ellenkérelem [Pp. 185.§ (5) kek.] bármely elemének megváltoztatása, beleértve a törvényben pontosan meg nem határozott tartalmi jogi érvelést is, kereset, illetve ellenkérelem változtatásnak minősül függetlenül attól, hogy az érvényesített jog megváltoztatást eredményezi vagy sem.

[46] Kiemelendő az eljárási törvény szakaszokra bontása és az anyagi pervezetés [Pp. 237.§-án keresztül megvalósuló fokozott bírói közrehatás] révén megvalósuló percezúra.

[47] https://kuria-birosag.hu/hu/ckot-allasfoglalasok és https://kuria-birosag.hu/hu/uj-pp-jogert


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.