Hírfolyam


2015-04-02

Brókerbotrány: átment a parlamenten a vagyonzárolási javaslat

Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért. A törvény alapján ügyészi kezdeményezésre a bírósági elrendelheti azon pénzügyi tevékenységet végző szervezetek vagyonának zárolását, amelyeknél valószínűsíthető, hogy tevékenységi körükben 50 millió forintot meghaladó értékre elkövetett vagy 50 millió forintot meghaladó kárt, vagyoni hátrányt okozó bűncselekményt – vagyon elleni, vagy csődbűncselekményt, vagy tartozásfedezet-elvonást – követtek el. Emellett bármely olyan szervezet vagyona is zárolható, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez felhasználtak, vagy amely előnyt szerzett a bűncselekmény elkövetéséből.

2015-04-01

A korrupció hatékonyabb felderítése érdekében módosítaná a Btk.-t az IM

Többek között a korrupció hatékonyabb felderítését célozza az a kormány honlapján olvasható nagy terjedelmű tervezet, melyben az Igazságügyi Minisztérium számos büntető tárgyú törvény módosítását kezdeményezi. A büntető törvénykönyv (Btk.), a büntetőeljárási törvény, továbbá a szabálysértésekről és a büntetések végrehajtásáról szóló törvények számos rendelkezésének megváltoztatására, pontosítására irányuló, közigazgatási egyeztetés alatt álló tervezet indoklása megállapítja, hogy "a korrupciós bűncselekményeknél kiemelkedően magas a látencia".

2015-03-31

Várni kell a Merkantil ítéletekre

A Fővárosi Ítélőtábla, miután elutasította, hogy az Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatalt kezdeményezzen, április 10-ra halasztotta a határozat kihirdetését a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt. és a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. forinthiteles általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítására indított perekben. A bíróság ismertette a februárban született elsőfokú ítéletét, amelyben a törvényszék elutasította a Merkantil Bank keresetét, vele együtt azt is, hogy előzetes döntéshozatalt kérjen az Európai Bíróságtól. Ez utóbbival kapcsolatban az volt a törvényszék véleménye, hogy a vonatkozó uniós irányelvet átvette a magyar jog, ezért nincs lehetőség előzetes döntéshozatalra.

2015-03-31

Devizaperek - Másodfokon is vesztett az FHB Jelzálogbank

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az FHB Jelzálogbank Nyrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a csütörtökön kihirdetett ítélet szerint a pénzintézet forinthiteles szerződései tisztességtelenek. A másodfokú bíróság csak részben, a perköltség vonatkozásában módosította, ezáltal a felperes pénzintézet a korábbi mintegy 3 millió forint helyett 300 ezer forintot köteles fizetni első fokon, emellett pedig nettó 150 ezer másodfokú perköltség is fizetendő. Az ítélőtábla azért tartotta megalapozottnak a pénzügyi szolgáltató ügyvédi munkadíjra vonatkozó fellebbezését, mert nem csatoltak be megfelelő megbízási szerződést – hangzott el az ítélet szóbeli indoklásában. A kihirdetett határozat szerint a törvényszék helyesen állapította meg a tényállást és érdemben is helytálló következtetésre jutott, a per tárgyává tett általános szerződési feltételek (ászf) nem feleltek meg az átláthatóság elvének, ezért tisztességtelenek és érvénytelenek, mivel jelen eljárásban részleges érvénytelenség nincs.

2015-03-31

Az Alkotmánybíróság elé kerül a vasárnapi zárás

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvényhez nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Mint mondta, beadványuk összeállítása folyamatban van, az ombudsmannak is jóvá kell hagynia az érvelést; erről nemsokára egyeztetnek. Hozzátette: azért is az Ab-hez fordulnak, mert álláspontjuk szerint a törvény különbséget tesz a vállalkozások között méret és tulajdonosi kör alapján.

2015-03-31

Elrendelték a Quaestor-vezér és két társa előzetes letartóztatását

Elrendelték Tarsoly Csaba Quaestor-vezér és két társának előzetes letartóztatását a vasárnapi maratoni tárgyalás után. Előzetes letartóztatásba került Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője és két társa - erősítette meg a hvg.hu információját Papp Gábor, a Quaestor-vezér ügyvédje. Hozzátette, fellebbeznek a döntés ellen. A Budai Központi Kerületi Bíróság az előzetes letartóztatást 30 napra rendelte el a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye miatt. A döntést a szombati halasztást követően vasárnap délután hozták meg a reggel óta tartó tárgyalás után.

2015-03-26

Elhalasztották a döntést a CIB Lízing perében

Április 7-ére halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla a CIB Lízing Zrt. perében szerdán, amelyet a pénzintézet indított a forinthitel-szerződéseinek tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen. A bíróság egyben elutasította a lízingcég kérelmét az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésére.

2015-03-26

Nem alaptörvény-ellenes a devizahitel-perek felfüggesztése

Nem alkotmányellenes a devizahitelesek és pénzintézetek közti perek felfüggesztése - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett döntésében. Országszerte mintegy 12 ezer folyamatban lévő devizahiteles pert függesztettek fel a bíróságok a tavalyi év második felében az elszámolások lezárultáig, várhatóan ez év végéig. Az Ab döntésével mintegy száz devizahiteles alkotmányjogi panaszát utasította el, melyben bankok ellen indított pereik felfüggesztése miatt támadtak két erre vonatkozó törvényhelyet. Az indítványozók szerint a támadott rendelkezések alkotmányellenesek, ugyanis sértik a tisztességes eljáráshoz, a per ésszerű időn belüli elbírálásához és a jogorvoslathoz való jogot, ez utóbbit azért, mert a felfüggesztő bírói döntés ellen nem lehetett fellebbezni.

2015-03-26

Új különleges eljárás a Pp.-ben: a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog érvényesítése iránt indított per

Ezek a perek törvényszéki hatáskörbe tartoznak. Az új különleges eljárási szabályok egyértelműen a sajtó-helyreigazítási eljárás mintáját követik. A szerdai Magyar Közlönyben egy olyan Pp.-módosítás jelent meg, melyet a Kúria polgári kollégiumának vezetője és az OBH elnöke is élesen bírált. Ebben az ismertetőben ugyanakkor mi most csak a törvényszövegre szorítkozunk. Az új Ptk. 2:48. §-a szerinti a képmáshoz és a hangfelvételhez való joghoz immár egy új különleges ("gyorsított") eljárás is társul a Pp.-ben.

2015-03-26

Megkezdődött az új jövedéki törvény kidolgozása

A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére megkezdődött az új jövedéki törvény kidolgozása, a törvényjavaslat várhatóan 2016 tavaszára készülhet el - közölte az NGM jövedéki és ökoadók osztályának vezetője. Az NGM osztályvezetője a jövedéki törvény megalkotását azzal indokolta, hogy a most hatályban lévő jogszabályt módosításokkal már nem lehet korszerűbbé tenni. Az új jövedéki törvény keretjellegű lesz és a jelenlegi törvénynél egyszerűbben és átláthatóbban szabályozza majd a területet - mondta.

2015-03-26

Változó perelőkészítés, könnyített csoportperek - Jövőre kerül az Országgyűlés elé az új polgári perrendtartás

A jövő évben az Országgyűlés elfogadhatja az új polgári perrendtartási kódexet - mondta Trócsányi László, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken. Az igazságügyi miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön a tárca vezetőjeként tájékoztatta a parlamenti frakciók képviselőit a minisztériumban zajló, a polgári, a büntetőjogi és a közigazgatási perrendtartással kapcsolatos jogalkotási munkáról.

2015-03-26

Így számoltatnák el a brókereket Rogánék

Felelősségre vonhatják a brókerbotrányban érintett cégekhez tartozó cégeket, a csaló brókereket, a vállalatok vezetőit, tulajdonosait, felügyelőbizottsági tagjait és könyvvizsgálóit, és akár a magánvagyonukkal is felelhetnek az okozott károkért. Benyújtotta három fideszes képviselő – Rogán Antal, Tuzson Bence, Gulyás Gergely – a brókerek elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot. A parlamentben korábban a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy már jövő hétfőn szeretnék ezt elfogadni, ám ehhez az ellenzékre is szükség lesz. A törvényjavaslat minden olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynél a kár vagy vagyoni hátrány meghaladja az 50 millió forintot.

2015-03-26

Mikor kaphatnak pénzt a Quaestor-károsultak?

A jelenlegi szabályok szerint a büntetőeljárás végén indulhatna el a károsultak kártalanítása - a Fidesz három héten belül egy törvényjavaslatot nyújtana be, hogy felgyorsítsák a folyamatot. A Quaestor-ügyben érintettek polgári jogi úton érvényesíthető kártalanítását segítő törvényjavaslatot nyújt be három héten belül az Országgyűlésnek a nagyobbik kormánypárt - hangzott el egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen az MTI beszámolója szerint.

2015-03-26

Külön munkacsoport felügyeli a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében indított nyomozást

A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében indult nyomozás felügyeletére három ügyészből álló munkacsoportot alakított kedden a Pest megyei főügyész - erősítette meg Gyugyi Csilla, az ügyészség szóvivője az MTI-nek. Az origo.hu írt arról, hogy bár a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében eddig is fokozott ügyészségi felügyelet mellett nyomoztak, kedden külön munkacsoport is alakult, hogy a nyomozás felügyeletét az eddiginél is hatékonyabban lássák el. Az Origo cikke szerint ez azt jelenti, hogy az ügyész havonta, de akár gyakrabban is megkérdezheti: éppen hol tart a nyomozás, és utasítást is adhat a nyomozóknak.

2015-03-26

Másodfokon is pert vesztett az OTP Ingatlanlízing

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az OTP Ingatlanlízing Zrt. ellen hozott első fokú ítéletet, így a kedden kihirdetett ítélet szerint a pénzintézet forinthitel-szerződései tisztességtelenek. Az ítélőtábla egyúttal elutasította a felperes pénzintézetek kérelmét arra, hogy a bíróság az Európai Unió bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen, valamint forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a 2014. évi XXXVIII. törvény alkotmányellenessége miatt.

2015-03-23

Magyar ügyben döntött az Európai Bíróság - tejelhetnek a bankok az államnak

Az unió legfőbb igazságszolgáltatási fóruma szerint az első Orbán-kormány idején bevezetett állami támogatással a hitelintézeti ágazatot előnyben részesítették a gazdaság többi szereplőjével szemben. Mivel a hitelezőknek adott állami garanciavállalás jogellenes volt, a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar államnak – döntött az Európai Bíróság. Az Európai Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hasonló állami támogatásokat előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, amely jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a konstrukciót. A szóban forgó állami garanciavállalást azonban Magyarország nem jelentette be.

2015-03-23

Két bank is elbukta ma a forinthiteles pert

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az Erste Bank Hungary Zrt. és a Sopron Bank Burgenland Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéleteket: így tisztességtelenek a pénzintézetek forinthitel alapú szerződések kikötései. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az Erste Bank esetében úgy vélte, hogy a Fővárosi Törvényszék, a tényállást helyesen állapította meg, döntése érdemben helytálló és az indoklással is egyetértett. Az ítélőtábla egyben elutasította a felperes pénzintézet kérelmét arra, hogy a bíróság az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen, valamint az Alkotmánybírósághoz forduljon a 2014. évi XXXVIII. törvény alkotmányellenessége miatt.

2015-03-23

Halasztottak a CIB Ingatlanlízing perében

Március 31-én dönthet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a pénzintézet magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perében. A testület csütörtökön elutasította a felperes indítványát arra, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz (Ab) forduljon a 2014. évi XXXVIII. törvény alkotmányellenessége miatt. A felperes pénzintézet fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a per újratárgyalását kérte, amennyiben erre nincs mód, akkor a másodfokú bíróság - a törvényszék ítéletének megváltoztatásával – állapítsa meg, hogy a CIB Ingatlanlízing forintalapú fogyasztói lízingszerződéseiben alkalmazott általános szerződési feltételek nem tartoznak a törvény hatálya alá, mivel azok a referencia kamatláb alapján módosulnak.

2015-03-23

Védjegyjogi szeminárium

A HVG-ORAC Kiadó a közelmúltban jelentette meg A védjegytörvény magyarázatát, mely a Vt.-n kívül foglalkozik még a védjegyjog megsértésével a büntetőjogban, egyéb árujelzők (kereskedelmi név, doménnév, jellegbitorlás) védelmével, az összehasonlító reklámmal, valamint a know-how és a franchise szabályozásával is. A szerzők, a témakör ismert hazai szakemberei, 2015. március 31-én egy könyvbemutatóval egybekötött szemináriumon, összesen hét előadás keretében dolgozzák fel a leginkább közérdeklődésre számot tartó kérdéseket, konzultációs lehetőséget is biztosítva a hallgatóságnak.

2015-03-19

Hatékony védelem a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogoknak - Új különleges pertípus jön létre

A sajtó-helyreigazítási per mintájára egy új különleges pertípust hozott létre az Országgyűlés a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogok hatékony védelme érdekében. A polgári perrendtartásról szóló jogszabály ezt tartalmazó módosítását 113 kormánypárti igen szavazattal, 42 szocialista, LMP-s és független nem ellenében, továbbá 22 jobbikos tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A változtatás előírja, hogy a felek a jogvitájukat már a bírósági eljárást megelőzően próbálják meg rendezni. Az új eljárás ennek megfelelően két szakaszból áll: a pert megelőző előzetes eljárásból, valamint magából a perből.

Tételek: 7541 - 7560 / 7715 (386 oldal)
  • Szakcikk Plusz
Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.