Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

A kapcsos könyv e-könyvként való előfizetésének időtartama 1 év. Az átalánydíj magában foglalja az évközi frissítéseket is.

A Kúria munkatársai – kúriai tanácselnökök, bírák és főtanácsadók – az új polgári perrendtartási törvény elfogadása kapcsán egy „bírói kommentár” megírására vállalkoztak. A kommentár készítésekor azt a kettős feladatot tűzték ki, hogy egyfelől elemezzék, hogy a régi Pp.-hez tartozó bírói gyakorlat mennyiben alkalmazható az új Pp. hatálya alatt indult eljárásokban is, másfelől megvilágítsák azt, hogy az új Pp. meglehetősen bonyolult rendszerében az egyes rendelkezések miként függenek össze egymással és a kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseivel.

A „bírói kommentár” szerzői – köztük a Kúria Polgári Kollégiumában a polgári eljárásjogi terület szakmai vezetője – tehát nem a Pp. új jogintézményeinek részletező, az elméleti hátteret is összefoglaló bemutatását vállalják. Amit vállalnak, az alcímből is következően az, hogy a joggyakorlat által formált „élő” polgári eljárásjogról nyújtanak útmutatást.

A kommentár első aktualizálása – amely 2019. március végétől érhető el online – reagál arra, hogy a hatályba lépés óta számos állásfoglalás, vélemény született, segítve a perek sikeres lefolytatását. A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása több mint 200, a Kúrián működő új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület több mint 60 állásfoglalást fogadott el.

Az értelmezendő jogszabály-anyag sem maradt teljesen változatlan. A kommentár alapkötetének megjelenése óta kihirdetésre került több – alacsonyabb szintű – jogszabály is. Ezt a szerzők ezzel a frissítéssel pótolták. Kiemelést érdemel például a jogi képviselettel és a perköltséggel kapcsolatos terjedelmes, rendeleti szintű szabályanyag. 

Az aktualizálás egyrészt beépíti a kommentár szövegébe az említett állásfoglalásokat, kitér a gyakorlatban felmerült és a szerzők tudomására jutott problémákra, másrészt az időközben változott jogi környezetre figyelemmel tartalmazza és értelmezi a lezárás pillanatában hatályos és releváns jogi rendelkezéseket.


Kiadvány
ISBN 978-963-8213-08-6
  • Polgári eljárásjog I-II. - elektronikus kiadvány


Kapcsolódó termékek

Címkék: új Pp.

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.