Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!


A bírósági szervezet részeként 2003. július 1-jétől a fővárosban, Szegeden és Pécsett, 2005. január 1-jétől pedig Debrecenben és Győrött megkezdték működésüket az ítélőtáblák. A négyfokú bírósági rendszerben az ügyek jelentős része az ítélőtáblákon válik jogerőssé, emiatt a joggyakorlat alakításának rendkívül fontos fórumaivá váltak e fellebbviteli bíróságok.

Az "Ítélőtáblai Határozatok" kiadvány célja, hogy az öt ítélőtábla joggyakorlatának teljes keresztmetszetét adja minden ügyszakban.

A 2020-ban tizenhetedik évfolyamában járó döntvénytár az ítélőtáblák által büntető, polgári és gazdasági ügyszakban hozott legfontosabb, a joggyakorlatot leginkább orientáló határozatokat, valamint a kollégiumi állásfoglalásokat teszi közzé.

Az ítélőtáblák döntéseit az öt bírósági elnökből álló Szerkesztőbizottság válogatja, a döntvénytár szerkesztésében részt vesznek a bíróságok kollégiumvezetői is.


Szerkesztőbizottság elnöke: Ribai Csilla

Szerkesztőbizottság tagjai: Balla Lajos, Hámori Attila, Széplaki László,Túri Tamás

Szerkesztők: Elek Balázs, Gál Judit, Hegedűs István, Kovács Ildikó, Makai Lajos, Pestovics Ilona, Pribula László, Szeghő Katalin, Széplaki László, Újvári Ákos, Zámbó Tamás


Megjelenik: háromhavonta

ISSN 1785-6221



Kapcsolódó bejegyzések

  • Minden budapesti ügyvéd alanyi jogon (ingyen) használhatja a Jogkódexet!

Címkék: döntvények

Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.