Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

Megjelenés: 2021. augusztus 10. 

A kommentár első kötete ismerteti a Ptk. célját, az alapelveket és az értelmező rendelkezéseket. Az emberre vonatkozóan a jogképesség és cselek–vőképesség után a gondnokság alá helyezés megújult rendje, majd két új jogintézmény – a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat – következik. A korábbi Ptk.-hoz képest jelentősen változott a személyiségi jogok szabályozása és megsértésének szankciórendszere, e téren kiemelendő a sérelemdíj bevezetése. Az öröklési jog körében a végintézkedés, a törvényes öröklés és a kötelesrész új szabályain túl azok gyakorlati hatását is ismerteti a kötet. A Záró rendelkezések kommentárja megkönnyíti a Ptk. fogalomrendszerében való eligazodást, továbbá lehetővé teszi az alkalmazandó jog helyes kiválasztását. 

A Ptk. kommentárja részletes magyarázatokkal segíti a kódex szabályai közötti tájékozódást, az új jogintézmények és rendelkezések megértését. Bírák, kodifikátorok, jogtudósok mutatják be a változásokat és azok következményeit. Szakszerű, ugyanakkor gyakorlatias elemzésük megkönnyíti a kódex mindennapi alkalmazását.

A kötet negyedik, 2021. évi kiadása feldolgozza a Ptk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlatot, amely a Második Könyv vonatkozásában meglehetősen terjedelmesnek mondható. Az új kiadás a korábbiakhoz képest részletesebben és gyakorlatiasabb szemléletmódot követve dolgozza fel a személyiségi jogok egyes kérdéseit, különös tekintettel a sérelemdíjjal kapcsolatos bírói gyakorlatra és jogalkalmazási nehézségekre. Az öröklési jog körében a kötet bemutatja a legfrissebb bírósági döntéseket és egyéb, az öröklési jogot érintő iránymutatásokat (így például a Kúria mellett működő Új Ptk. Tanácsadó Testület állásfoglalásait), emellett szól a kötelesrész és a bizalmi vagyonkezelés kapcsolatáról. A Ptk. Záró rendelkezéseinek magyarázata feldolgozza a Ptk. Nyolcadik Könyve, illetve a Ptké. hatálybalépését követő módosításait és a kapcsolódó bírósági (alkotmánybírósági) gyakorlatot. A legújabb kiadás tartalmaz egy összefoglalót a Ptk. hatálybalépése óta bekövetkezett módosításairól is, megkönnyítve a kommentált normaszöveg változásainak áttekintését.



Kiadvány
ISBN 978 963 258 521 5
Megjelenés éve 2021
Formátum B/5
Terjedelem (oldalszám) 396

Megrendelőlap

Megrendelés esetén kérjük, töltse le a megrendelőlapot és juttassa vissza beszkennelve e-mail címünkre vagy a +36 1 349 7600 fax számra.

Megrendelőlap
letöltése (PDF)

Címkék: új Ptk., öröklési jog


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.