Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

„Jelen munkánk fókusza a szerződési klasszifikációtól indul, és mintegy tölcsérszerűen szűkülve, az atipikus szerződések sok szempontú tanulmányozásán keresztül jut el a timesharing-szerződéshez, amelynek kapcsán – meggyőződésünk szerint – a műben felvetett valamennyi vizsgálódási szempont és problémakör megjelenik, a heisenbergi „részben az egész” szemléletnek megfelelően. A nemzetközi és a magyar jogirodalmi előzmények feltérképezését követően a többdimenziós szerződéstipizálási és a komplex szerződésekre épülő, foglalatot adó szisztéma kibontása következik. Ezután a szerző a gazdasági életben fontos funkciót betöltő, azonban a jogirodalomban némileg idegenkedve és elhanyagoltan kezelt atipikus szerződések – a fogyasztóvédelmi vonatkozású, a gazdasági társaságok létesítését és működését érintő, a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó és a szolgáltatási jellegű atipikus szerződések – sokrétű elemzésére fókuszál. Végül pedig a timesharing-szerződés részletes taglalásában visszatükröződnek mind az értelmezési keretrendszer, mind az azon belüli kontraktuscsoport kapcsán kifejtettek, mintegy igazolva a kidolgozott szerződési struktúra alkalmazhatóságát, flexibilitását és hatékonyságát.”


Részlet a könyv bevezető gondolataiból 


Kiadvány
ISBN 978 963 258 462 1
Megjelenés éve 2019
Formátum B/5
Terjedelem (oldalszám) 280

Megrendelőlap

Megrendelés esetén kérjük, töltse le a megrendelőlapot és juttassa vissza beszkennelve e-mail címünkre vagy a +36 1 349 7600 fax számra.

Megrendelőlap
letöltése (PDF)

Címkék: Új magánjog sorozat, új Ptk.


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.