Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

Első ízben jelenik meg kiadónknál olyan kommentár, amelynek tárgyát kifejezetten a nemzetközi magánjog egyik sajátos szegmense képezi: a külföldi elemet tartalmazó öröklési viszonyok. E területet az utóbbi években érte utol a nemzetközi jogalkotás: az Európai Unió öröklési rendelete (650/2012/EU rendelet) 2015. augusztus 17. napjától azt új alapokra helyezte. Mindez a gyakorló jogászok számára új kihívásokat hozott. Az örökhagyó állampolgársága helyett elsődlegesen immár a szokásos tartózkodási hely nemegyszer nehezen megállapítható kapcsolóelve határozza meg az öröklési jogviszonyra alkalmazandó jogot és az öröklési eljárásokra irányadó joghatóságot. Olyan „örök érvényűnek” tűnő szabályok szorultak háttérbe, mint a belföldi ingatlanokra vonatkozó kizárólagos joghatóság, egyszersmind a magyar közjegyző immár átadhatja hagyatéki eljárásban a belföldön élő örökhagyó horvátországi apartmanját, szlovákiai vagy ausztriai bankszámláját is. Ugyanakkor önmagában az, hogy valaki magyar állampolgárként halálozott el, már nem feltétlenül jár azzal, hogy a magyar jog lesz alkalmazandó a hagyatékára és belföldön folytatják majd le a hagyatéki eljárást.

A szerző a közjegyzőknek és valamennyi olyan gyakorló jogásznak – ügyvédeknek, bíróknak – szánja a kommentárt, akik napi munkájuk során öröklési ügyekkel foglalkoznak. Célja, hogy eligazítást nyújtson az európai öröklési rendelet és a kapcsolódó hazai és nemzetközi jogszabályok fő csomóponti kérdéseiben, így az egyes jogszabályok egymáshoz való viszonyával, az öröklési ügyekre vonatkozó joghatósággal, az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokkal, továbbá a rendelet által bevezetett vadonatúj jogintézménnyel, az európai öröklési bizonyítvánnyal kapcsolatban. A szabályok jobb megértését konkrét jogeseteken alapuló számos példa segíti.

A szerző a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Közjegyzői Intézetének vezetője. Hosszú évek óta a gyakorlatban foglalkozik nemzetközi magán- és eljárásjogi, azon belül nemzetközi öröklési jogkérdésekkel. Részt vett az öröklési rendelet előkészítésében, a 2011-es magyar tanácsi elnökség idején elnöke volt a Tanács Polgári Jogi Munkacsoportjának (Committee on Civil Law Matters).



Kiadvány
ISBN 978 963 258 520 8
Megjelenés éve 2021
Formátum B/5, keménytáblás
Terjedelem (oldalszám) 748

Megrendelőlap

Megrendelés esetén kérjük, töltse le a megrendelőlapot és juttassa vissza beszkennelve e-mail címünkre vagy a +36 1 349 7600 fax számra.

Megrendelőlap
letöltése (PDF)

Címkék: nemzetközi magánjog


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.