ORAC Kiadó

A panaszos fogyasztó vasúti jogvitában is fordulhat békéltető testülethez - közölte a Budapesti Békéltető Testület szerdán az MTI-vel.
A Kúria nemrég, a MÁV-START Zrt.-nek a Budapesti Békéltető Testülettel szembeni perében, a felperes keresetét elutasította, jogerős ítéletben kimondta: a békéltető testületek eljárhatnak a vasúti személyszállítási szolgáltatásokból fakadó fogyasztói jogvitákkal kapcsolatos ügyekben - áll a közleményben.

Forrás: stop.hu



A kismama nem kell, hogy előzetesen tájékoztassa a munkáltatót várandósságáról. A LIGA Szakszervezetek üdvözli az Alkotmánybíróság döntését. Az új Munka törvénykönyve számos területen jelentősen, méltánytalanul szűkítette ugyanis a munkavállalók jogait.
A LIGA szerint az új Munka törvénykönyve eszközök nélkül, kiszolgáltatott pozícióban hagyta a munkavállalókat a válság által megtépázott munkaerőpiacon. A legsúlyosabb negatív változás éppen a munkaviszony megszüntetésének a területe.

Forrás: hrportal.hu



A Magyar Mérnöki Kamara határozottan tiltakozik a kötelező iparkamarai tagság ellen - áll közleményükben.
A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 2011. év végén történt módosítása valamennyi egyéni és társas vállalkozás számára kötelezően előírta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál történő regisztrációt. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara most arra tesz javaslatot, hogy az egyéni és társas vállalkozások számára a regisztrációs kötelezettség helyett a kötelező iparkamarai tagságot írjanak elő. A javaslat ellen a Magyar Mérnöki Kamara határozottan tiltakozik elsősorban azon tagjai nevében, akik egyéni vállalkozók, vagy betéti társaságot, azaz személyegyesítő társaságokat működtetnek, és melyeknek tevékenységét szakmai kamarai tagsággal rendelkező mérnökök végzik - írja a Magyar Mérnöki Kamara a közleményében.

Forrás: inforadio.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) kommentekkel összefüggő ítélete feltétlen és közvetlen következményekkel jár a tartalomszolgáltatók számára, és visszafoghatja a szabad véleménycserét a közérdekű témákról Magyarországon - figyelmeztetett Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadságért felelős biztosa csütörtökön kiadott közleményében.
"Az Alkotmánybíróság döntése, amely a tartalomszolgáltatók feltétlen felelősségét állapítja meg az internetes oldalaikon megjelenő, harmadik személyek által bejegyzett kommentekért, azt vetíti előre, hogy a szolgáltatók nagy valószínűséggel korlátozzák vagy megakadályozzák majd az online kommentelés lehetőségét" - mondta Mijatovic. Hozzátette, hogy az ítélet jelentősen csorbíthatja a vita szabadságát az országban.

Forrás: nepszava.hu



Május 31-én már nem nyithatnak ki a nemzeti dohányboltok a benzinkutakon és azokban a bevásárlóközpontokban, amelyekben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiség működik egy tavaly novemberi kormányrendelet módosítása értelmében. A benzinkutakról mintegy 300 trafikosnak kell költöznie - közölte az MTI érdeklődésére Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.
A kormányrendelet szerint nem működhet dohánybolt olyan építményben, illetve nem választható le olyan építményből, amelyben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzlet működik. Ez azt jelenti, hogy ha például egy plázában csak kisebb üzletek vannak, akkor dohányboltot is lehet ott nyitni, illetve a meglévőnek nem kell onnan költöznie - magyarázta Suller György Attila.

Forrás: napi.hu



Kötelező lesz a kamarai tagság, így döntött így döntött tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közgyűlésén. A résztvevők egy tartózkodás mellett elfogadták azt a vitaanyagot, amely szerint az 5 ezer forint kötelezően fizetendő tagdíj lesz. Parragh László, az MKIK elnöke korábban azt nyilatkozta lapunknak: az emberek összekeverik a kötelező regisztrációt és az önkéntes kamarai rendszert. A regisztráltak most nem vehetnek igénybe minden szolgáltatást, csak a tagsággal rendelkezők, ezen szeretnének változtatni.
A küldöttek egyetértettek abban, hogy a kötelező regisztrációs rendszert úgy kell átalakítani kötelező tagsággá, hogy a jelenlegi vállalkozói terhek ne növekedjenek, a mostani hozzájárulás pedig a kötelező tagdíj lenne. Az MKIK cserében bővíti feladatait, és minden vállalkozás azonos színvonalú, számon kérhető szolgáltatást kapna.

Forrás: vg.hu



Orbán Viktor levelében kérte Kövér László, az Országgyűlés elnökének intézkedését, hogy az általa megnevezett miniszterjelölteket - akiket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki tárcavezetőknek - a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságok meghallgassák.
Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszterré, Pintér Sándort belügyminiszterré, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterévé, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszterré, Hende Csabát honvédelmi miniszterré, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszterré, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszterré, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszterré, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszterré, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszterré kívánja kinevezni javasolni az államfőnek - derül ki abból a levélből, amelyet a miniszterelnök küldött Kövér László házelnöknek a jelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban.

Forrás: orientpress.hu



Az Alkotmánybíróság megszüntette eljárását abban az ügyben, amelyben a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága fordult hozzá tavaly novemberben. A bírónő alkotmányjogi aggályok miatt függesztette fel akkor három takarék alapszabály-módosítását, mivel azonban ezt azóta a takarékok kérésére mégis megtette, a beadványát okafogyottá nyilvánította a taláros testület. További két fontos ügyben azonban még az Alkotmánybíróság szava lesz a döntő a takarékszövetkezeti integráció jövőjét illetően.
A Veszprémi Törvényszék Cégbírósága 2013 novemberében fordult az Alkotmánybírósághoz. Szentgyörgyi-Biró Enikő, a cégbíróság bírája ugyanis kifogásolta a tavaly nyáron törvény alapján elindult takarékszövetkezeti integráció kötelező jellegét, és felfüggesztette három takarékszövetkezet (Balatonfelvidék, Forrás, Szentgál) változásbejegyzési kérelmét, illetve az integráció rendszerében történtő működéshez elengedhetetlen alapszabályának bejegyzését.

Forrás: portfolio.hu



A kartellügyek gyorsabb lezárhatóságát elősegítő új lehetőség, az egyezség júliusi hatálybalépésével az eljárások eredményesebbé tételét ösztönző elemek sorát bővíti, új kedvezményt kínál a GVH-val együttműködő vállalkozások számára.
A hatósággal való együttműködés elősegítése érdekében engedékenységi kérelem bevezetését követően tette lehetővé a jogalkotó, hogy magánszemély bejelentőket jutalmazzon a GVH informátori díj bevezetésével, amennyiben a kartellek felderítéséhez nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltatnak. Az anyagi érdekeltség megteremtésével esetenként (bár korántsem mindig) átszakítható az a lélektani gát, amely a kartellről tudomással bíró személyekben a hatósági eljárás alatti eljárási cselekmények és az azokkal szükségszerűen együtt járó kellemetlenségek miatt kialakulhat.

Forrás: piacesprofit.hu



A könyvbemutatóra 2014. május 27-én a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében került sor.Az eseményen Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi kamara elnöke és Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora köszöntőjét követően Borbás Beatrix: "A bírói hatalom kárfelelőssége" címmel megjelent monográfiáját Dr.Kukorelli István egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnöke és Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke mutatták be.

Forrás: lb.hu



Az Európai Bizottság közzétette jelentését az európai légi közlekedési ágazatban tapasztalt panaszkezelési és utasjogi tapasztalatokról a 2010–2012 közötti időszakban. A jelentés szerint a kivételesnek számító 2010-es év (az izlandi vulkánkitörés és a rendkívüli hóhelyzetek éve) óta a nemzeti hatóságokhoz benyújtott kártalanítási vagy segítségnyújtási panaszbeadványok száma visszaesett a korábbi szintre.
A légitársaságokra mindössze az esetek 1%-ában kellett szankciókat kiszabni; a panaszok döntő többségét sikerült anélkül orvosolni, hogy büntetőintézkedésekkel kellett volna nyomatékosítani a jogérvényesítést. A fogyatékossággal élő és csökkent mozgásképességű személyek részéről a légi közlekedésben tapasztalt problémák miatt beérkezett panaszok általában igen ritkák voltak, és egy esetben sem kellett szankciót kiszabni légitársaságra.

Forrás: nfh.hu



A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezetének, összetételének meg kell felelnie a művészeti szabadság alkotmányos értékének – mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság, amely megállapította, hogy az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével.
Az Ab alkotmányos követelményt fogalmazott meg, jogszabályt nem semmisített meg, mert a köztestület már működik, újabb jogviszonyok keletkeztek, a kifogásolt jogszabályi rendelkezés akár visszaható, akár jelen idejű megsemmisítése pedig a jogbiztonság sérelmét idézné elő.
Az MMA ügyében az ombudsman fordult az Ab-hoz, mert álláspontja szerint az állami semlegesség követelményét sérti, hogy csak az 1992. január 31-én alapított civil szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia egyesület tagjai válhattak a későbbi köztestület alakuló közgyűlésének résztvevőivé, így a szervezet rendes tagjaivá és a tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá.

Forrás: mno.hu



A kezdeményezés arra irányult, hogy az EU szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását, amelyek emberi embrió elpusztításával járnak. Az Egy közülünk szervezői 1 721 626 hitelesített aláírást tudnak felmutatni, amelyeket 18 tagállamban - köztük Magyarországon - gyűjtöttek össze. Az Európai Bizottság azonban arra a következtetésre jutott, hogy az uniós finanszírozás jelenleg meglévő keretei megfelelő szabályozási környezetet biztosítanak.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem készít jogalkotási javaslatot az Egy közülünk (One of Us) elnevezésű európai polgári kezdeményezés ügyében - közölték szerdán Brüsszelben.
A kezdeményezés arra irányult, hogy az EU szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását - különösképpen a kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen -, amelyek emberi embrió elpusztításával járnak.

Forrás: hirado.hu



Kisgyermek a kerékpár kosarában; mobiltelefon az egyik, fagylalt a másik kézben; kormányhoz kötött póráz, úgy viszik reggeli sétára a kutyát – ilyen és ehhez hasonló mutatványokra is képesek a biciklivel közlekedők. Ezek közül azonban nem mindent enged, sőt, bírsággal sújt a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabály.
Az egyik városban nagyon elterjedt, azonban elképzelhető, hogy máshol is: egészen kis gyermeket szállítanak a kerékpár kosarában – jelezte olvasónk az sms-rovatban, utalva arra, hogy valószínűleg nemcsak veszélyes, hanem szabálytalan is ez az attrakció. A közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet, azaz a KRESZ szerint csak a bicikli pótülésén lehet utast vinni, azt is csak akkor, ha a kerékpárt kormányzó betöltötte már a tizenhatot, akit pedig szállít, tíz évnél nem idősebb.

Forrás: beol.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet a Kúria kommentekkel összefüggő ítélete ellen nyújtottak be.
Az Ab keddi döntéséről szóló határozat szerdán jelent meg a testület honlapján. Eszerint az indítványozót, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét a támadott ítélet elmarasztalta a jó hírnévhez fűződő jogok megsértése miatt, mert az általa működtetett honlapon megjelentetett két hozzászólás tartalma túllépte a véleménynyilvánítás megengedett határait; a honlap súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak adott helyet.
Az Alkotmánybíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy sérti-e az indítványozó alaptörvényben biztosított jogát, ha a bíróság a törvényt úgy értelmezi, mint a Kúria vitatott ítéletében, vagyis úgy, hogy az internetes oldalon közzétett kommentek - a felhasználók bejegyzései az oldalon közzétettekről vagy velük kapcsolatban - tartalmáért az indítványozó, vagyis az oldal üzemeltetője akkor is felel, ha nem volt tudomása a jogsértő tartalomról, vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította.

Forrás: hvg.hu



Május az adóbevallások és befizetési határidők hónapja: 20-án rendezhettünk utoljára a személyi jövedelemadónkat, hó végén pedig a vállalkozók kötelesek az iparűzési adót bevallani és befizetni. Utóbbi dátum az önkormányzatoknak is fontos, hiszen bevételhez jutnak - emlékeztetett rádiónknak nyilatkozva Deli Lajos. Az önkormányzati adóügyek szakértője néhány tippel is segített a bevallás elkészítésében és az adózási forma kiválasztásában.
Az elmúlt év, 2013 végéig 3154 önkormányzat vezetett be valamilyen helyi adót, 458 településen nincs ingatlanadó, 394 önkormányzat pedig az iparűzési adót nem vezette be. Az elmúlt 13 évben 3027-ről 3154-re nőtt az adóztató települések száma, vagyis 4,2 százalékos volt a növekedés, a bevétel 266,7 milliárdról 606 milliárdra emelkedett, ami nominálisan 127 százalékos többletet jelent.
Az iparűzési adót a vállalkozók fizetik, akiket az önkormányzatok törzsadattárában nyilvántartanak – számuk tavaly év végén megközelítette az egymilliót. Mint Deli Lajos emlékeztetett, nem minden önkormányzat vezette be az ingatlan-, a telek- és az iparűzési adót, ezzel együtt csaknem kétmilliós a helyi adókategóriába tartozó adóalanyok bázisa, ők fizetik be a fent említett 606 milliárdot. Az iparűzési adó alanyának az tekinthető, aki jövedelemszerzésre irányuló tevékenységet folytat, amely lehet állandó vagy ideiglenes munka.

Forrás: orientpress.hu



A márciusban hatályba lépett új Ptk.-ból ezúttal az élettársi kapcsolat és a személyiségi jogok változásairól beszél dr. Hoós Tibor törvényszéki tanácselnök.
Az új Polgári Törvénykönyv előkészítése során eldöntendő volt, hogy milyen szinten indokolt a szabályozás, a házassághoz hasonlóan a családjog keretében történjék-e, avagy csupán annak vagyoni viszonyairól rendelkezzen a törvény a kötelmi jog körében – utal az előzményekre dr. Hoós Tibor.
A kérdés jelentőségét az adta, hogy az utóbbi évtizedekben az életviszonyok alakulása változást hozott az emberi kapcsolatokban is: jelentősen növekedett az élettársi viszonyban élők száma, mindezt mérlegelve azonban a jogalkotó nem kívánta az élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűként megjeleníteni. Ezért – nagyobb hangsúlyt fektetve a szerződéses viszonyra – a törvény a kötelmi jog körében adja meg az élettársi kapcsolat fogalmát azzal, hogy máshol szabályozza annak családjogi hatásait is.

Forrás: vaol.hu



Pert indított a bank, mert az ügyfél nem fizette a kölcsönét, mégis az adósnak adott igazat a bíróság. A hitel felvételekor ugyanis a pénzintézet nem küldte ki a szerződést, így jogilag a szerződés létre sem jött.
Egy személyi kölcsönt felvevő adós pert nyert a Cofidis francia bankkal szemben. Habár az adós egy idő után nem törlesztette kölcsönt, a bank elmulasztotta írásban kiküldeni a szerződést, így hiába perelte a vissza nem fizetett hitelt - írja az Origo.

Forrás: penzcentrum.hu



Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót a strasbourgi testület szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.
A bíróság Baka András egyes panaszpontjait elutasította, a kártérítés tekintetében pedig további tájékoztatásra tart igényt.

Forrás: jogiforum.hu



Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), és keddi határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést.
Az ombudsman indítványára indított eljárásban az Ab megállapította, hogy a várandósság egyértelműen a gyermeket vállaló nő magán- vagy intimszférájába tartozó körülmény, ezért ennek a munkáltató részére történő kötelező kiszolgáltatása a magánszférába való beavatkozás.

Forrás: vg.hu



Az új Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a társasági jogszabályok eltérést engedővé, azaz diszpozitívvá váltak. A korábbi kötelező erejű szabályozás csak akkor engedett a jogszabálytól eltérő megállapodást a társasági szerződésben, ha azt a törvény kifejezetten megengedte. Fontos változás, hogy március 15-től a tagok a társaság alapító dokumentumában módosíthatnak a Ptk. szabályai adta kereteken. Saját maguk alakíthatják ki társaságuk szervezetét és működésének társasági jogi szabályait is – összegezte a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Az új törvény hatályba lépése óta az üzleti életet lázban tartja, hogy meddig terjed a tagok szabadsága a Ptk. szabályaitól való eltérésre. Különösen aktuálissá teszi a témát, hogy az ügyben időközben megszólaltak a bíróságok képviselői is. Lássuk, a kivételeket, azaz, milyen esetekben nem lehet továbbra sem eltérni a Ptk. előírásaitól?

Forrás: jogiforum.hu



"Az állam, illetve a bíróságok károkozásért való felelősségének elmaradása súlyos működési zavarokhoz vezethet, és csökkenti az állami szervekbe, köztük a bíróságokba vetett közbizalmat."
Darák Péter, a Kúria elnöke egy a bírói kárfelelősségről szóló szakkönyv bemutatóján elmondta, hogy meglehetősen kevés a bírói károkozással kapcsolatos elmarasztaló ítélet, ami azt jelzi: a jogintézmény valamiért nem működik.

Forrás: ma.hu



Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012-es határozatát, amely tízmillió forintra bírságolta agresszív kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt az EOS Faktor Zrt.-t - közölte a követeléskezelő kedden az MTI-vel. Az ítélet jogerős.
A PSZÁF (jogutódja az MNB) 2012-ben azért bírságolta meg a céget, mert fogyasztóvédelmi vizsgálata szerint több mint 61 500 fogyasztónak összesen mintegy 102 ezerszer kiküldött üzenetekkel megsértették az agresszív kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvényi előírást. A felügyelet megállapította, hogy az EOS Faktor által az ügyfeleknek küldött sms-ek tartalma - egyebek között a "saját érdekében azonnali visszahívását várom", a "jogi eljárás elkerülése végett fizessen határidőre", vagy a "szeretné, ha önnel szemben kényszerintézkedéseket foganatosítanánk?" kitételek -, és azok fenyegető jellege a fogyasztók megzavarásával pszichés nyomást fejtett ki.

Forrás: profitline.hu



Június 3-án tárgyalja Kásler Árpádék árfolyamrésről szóló perét a Kúria, és ekkor már ítélethirdetés is várható – írja az Origo. A legfőbb bírói testületnek azt kell eldöntenie: tisztességtelen-e az árfolyamrés.
Az ügyben érintett Kásler házaspár 2008-ban devizában nyilvántartott jelzálog típusú kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A szerződésben kikötötték, hogy a kölcsön összegének svájci frankban való megállapítása a folyósítás napján érvényes vételi árfolyamán történt, ugyanakkor az egyes fizetendő részletek forintösszegét az esedékesség napját megelőző napon érvényes eladási árfolyamon kellett meghatározni. A Kásler házaspár megtámadta a magyar bíróságok előtt ez utóbbi kikötést, a feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozva.

Forrás: mno.hu



Autós kamerát már néhány ezer, sisakra szerelhető változatot néhány tízezer forintért lehet kapni, nem csoda, hogy egyre több közlekedő használ ilyen szerkezetet.
A forgalomban történteket általában memóriakártyára rögzítő eszközök felvételei jól jöhetnek akár egy baleset rekonstruálásakor is, ám ilyen célra egyelőre nem nagyon használják őket.

Forrás: metropol.hu



Jogerősen pert nyert az Erste Bank ellen az egyik ügyfele, majd ezt követően pénzintézet ajánlatot is tett. Az ügyben eljáró Léhmann György mérföldkőnek nevezte a történteket.
A siófoki ügyvéd a Sonline megyei hírportálnak úgy kommentálta az eseményeket, hogy nagyon közel állnak ahhoz, hogy megoldást találjanak – az egyoldalú szerződésmódosításból fakadó – jogi útvesztőre. Az Erste által jegyzett kommünikében az áll: „az elszámolás alapja az, hogy a semmisségi okot kiküszöböljük, azaz olyan helyzetet szimuláljunk, mintha az ügylet során nem történt volna a szerződés rögzítetten túl kamatemelés. Ez azt jelenti, hogy az elszámolásban végig az induló, azaz a kamatemeléseket nem tartalmazó részletezést mutatunk ki.” A korábban több hasonló ügyön is dolgozó Léhmann azt mondta erről, a bank nem terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a Kúria felé, hanem elismerte egyes, általa diktált szerződési feltételek érvénytelenségét.

Forrás: mno.hu



Az ellenzéki párt kifogásolja, hogy a levezető elnök ezentúl nem csak szavazategyenlőség esetén kapna szavazati jogot, illetve azt, hogy a házszabálytól való eltéréshez elég lenne a jelen lévő képviselők négyötödének hozzájárulása.
A Jobbik arra szólította fel a Fideszt, hogy vonja vissza a házszabályi rendelkezéseket érintő, pénteken benyújtott javaslatát. Apáti István, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy nemcsak szavazategyenlőség esetén adnának szavazati jogot a levezető elnöknek, aki az eddigi szabályok szerint csak ilyenkor voksolhatott. Szerinte e mögött az áll, hogy enélkül a kormánypártoknak nem lenne meg a kétharmada.
Kifogásolta azt is, hogy kivételes eljárásban továbbra is lehet majd túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtani a törvényjavaslatokhoz.

Forrás: hirado.hu



Szüneteltetés idejére ötven százalékos díjat sem lehet fizettetni a hulladékszállítási szolgáltatásért – több önkormányzat, így a balatonföldvári figyelmét is erre hívta fel a megyei kormányhivatal.
Az új hulladéktörvényt több település többféle képpen értelmezte, Kiss Pál címzetes földvári főjegyző azt mondta a városi képviselő-testület ülésén: a jogszabály „annyira új, hogy a jogértelmezés sem egységes, még megyénként is eltér a kormányhivatalok álláspontja”. A balatonföldváriak éppen ezért egyeztetést kezdeményeztek a szolgáltató, a siófoki székhelyű Siókom Kft., valamint az érintett önkormányzatok részvételével.

Forrás: sonline.hu



Megnyerte Szlovákia a nemzetközi döntőbíróságon az egybiztosítós egészségbiztosítási modell bevezetésének terve miatt vele szemben a holland tulajdonú Achmea biztosító társaság által indított pert - közölte a szlovák pénzügyi tárca sajtóosztálya pénteken.
Az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervét még 2012 őszén hagyta jóvá Robert Fico kabinetje, az egészségbiztosítási rendszerbe befolyó források hatékonyabb kihasználására hivatkozva. Annak alapján Szlovákiában megszűnne az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségügy biztosítási rendszer és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosítós modell váltaná fel. A tervre reagálva az egyik magánkézben lévő szlovákiai egészségbiztosítót az Uniont tulajdonló holland Achmea társaság tavaly februárban nemzetközi döntőbíróságon indított eljárást Szlovákia ellen, ebben a perben született most jogerős döntés.

Forrás: jogiforum.hu



Felmentette a bíróság Hernádi Zsoltot egy vádpontban és megszüntette az eljárást egy perben.
A Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben hétfőn első fokon. A jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.
Az eljárás pótmagánvád alapján zajlott, amit a Mol egyik részvényese - aki korábban alkalmazottja is volt a társaságnak - azt követően indított, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a feljelentését, amit a Legfőbb Ügyészség is jóváhagyott.

Forrás: privatbankar.hu



Kilenc minisztériummal áll fel a júniusban megalakuló harmadik Orbán-kormány.
A kormányszerkezetről szóló törvényjavaslatot 119 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés. Az eddigi államtitkárságként működő Miniszterelnökségből csúcsminisztérium lesz, amelynek a kormányzati munka összehangolása lesz a feladata.

Forrás: mno.hu



A 2012. január 1. napja előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású civil szervezetek 2014. május 31. napjáig tarthatják meg közhasznú jogállásukat (vehetik igénybe a jogszabályok által biztosított kedvezményeket), és 2014. május 31. napjáig kezdeményezhetik a civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét. 2014. június 1. napjától kezdődően már csak a civil törvény szerint közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára és a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére.
2014. június 1. napjától a bíróság törli a 2012. január 1. előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetek közhasznú jogállását, kivéve ha a szervezet igazolja, hogy a közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránti kérelmét 2014. május 31. napjáig benyújtotta, és a bíróság megállapítja, hogy a szervezet a törvényi feltételeknek megfelel. (Ectv. 75. § (5) bekezdés, 32-46. §)

Forrás: jogiforum.hu



Maciej Szpunar főtanácsnok szerint valamely tagállam harmadik állam állampolgárának beutazási jogát nem teheti függővé a vízum előzetes megszerzésétől, ha már rendelkezik egy másik tagállam által kiállított, „tartózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára” elnevezésű dokumentummal. Annak megengedése valamely tagállam számára, hogy ilyen általánosan alkalmazandó preventív jellegű intézkedést alkalmazzon, azt jelentené, hogy lehetővé teszik számára, hogy megkerülje a szabad mozgáshoz való jogot, és ellentétes lenne a kölcsönös elismerés elvével.
Egy uniós irányelv szerint az érvényes tartózkodási kártyával való rendelkezés mentesíti a beutazási vízumkötelezettség alól az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjait. A tagállamok azonban elfogadhatják a szükséges intézkedéseket, hogy megtagadják, megszüntessék vagy visszavonják az ezen irányelv által juttatott bármely jogot, joggal való visszaélés vagy csalás – mint például érdekházasság – esetében. Bármely ilyen intézkedésnek arányosnak kell lennie, és összhangban kell állnia az előírt eljárási biztosítékokkal.

Forrás: jogiforum.hu



Budapest, 2014. május 26., hétfő (MTI) – Hamarosan, május 31-én zárul az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jellegű, kifizetési kérelmek benyújtási időszaka – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint ebbe a körbe tartozik: a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (DIT ÚMVP) I. és III. tengelye keretében, valamint a IV. tengely keretében az idevonatkozó szakminisztériumi rendeletek alapján nyújtott támogatások kifizetése iránti kérelmek benyújtásának időszaka.
Ezért az MVH felhívja az érintettek figyelmét, hogy kifizetési kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül ez év június 2-án éjfélig lehet benyújtani.

Forrás: mon.hu



Már holnap bíróság elé állhat állatkínzás vádjával az a férfi, aki a napokban négy kiskutyát dobott egy szennyvízaknába Vámospércsen - értesült a HavariaPress.
A Hajdú-Bihar megyei településen múlt csütörtökön telefonált egy szemtanú a rendőrségre azzal, hogy látott egy férfit, aki több élő kiskutyát is bedobott az udvarán lévő szennyvízelvezető aknába. A bejelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kérdőre vonták az 55 éves férfit tettével kapcsolatban.
A férfi beismerte, hogy négy kóbor kutyát valóban bedobott az aknájába, mert nem akarta, hogy az ebek odaszokjanak az udvarára. A Vámospércsi Rendőrőrs állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az eset kapcsán, és a férfi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását javasolta az ügyészségnek. Az ügy tárgyalása várhatóan már holnap megkezdődhet a Debreceni Járásbíróságon.

Forrás: nepszava.hu



Miközben a nem teljesítő vállalati hitelportfóliót a banki céltartalék-képzés és akár egy "rossz bank" felállításával tisztítaná meg a jegybank, a lakossági hitelek esetében átstrukturálásokat követően egyedi, jelentősebb adósságelengedések lehetőségét veti fel a héten közzétett Pénzügyi stabilitási jelentés. Az adósságelengedést csak azok kapnák meg, akik képesek a csökkentett terhet fegyelmezetten fizetni. Bármilyen lépésre valószínűleg a Kúria és a kormány őszi bejelentése nyomán kerülhet sor.
Az általános piaci bizonytalanságot csökkentené, valamint a fizetőképes adósok fizetési hajlandóságát növelné a devizaadós probléma végleges megoldása - állapítja meg a jegybank. A nemteljesítő és teljesítő devizaadósoknál a problémát együtt kell kezelni, mivel egy, csak a nemteljesítőknél történő beavatkozás csökkentené a fizetési hajlandóságot, és azokat igazolná, akik korábban felhagytak a fizetéssel képességük ellenére - hívják fel a figyelmet. Végezetül, egy végérvényes döntés csak a jövőbeli állami, szabályozói beavatkozással kapcsolatos bizonytalanságot zárná le, az ügyfeleknek utána is joguk lesz bírósági úton jogorvoslatot kérni - írják.

Forrás: portfolio.hu



Történelmi csúcsra, 1242 milliárd forintra emelkedett március végére a nemtörlesztő lakossági hitelek összege - mutatják az MNB friss adatai. Ezzel a lakossági nemfizetési arány soha nem látott, 19,2%-os szintet ért el annak ellenére, hogy a Nemzeti Eszközkezelő már 60 milliárd forintnyi adósságtól szabadította meg a lakosságot. Míg a vállalati hitelek esetében az MNB szigorított banki követelményekkel és esetleg egy "rossz bank" felállításával gyorsítana fel a tisztulást, a lakosság esetében a Kúria és a kormány őszi bejelentésére várnak.
Kettős tendencia olvasható ki az MNB pénteken közzétett statisztikáiból a lakosság hiteltörlesztésére vonatkozóan. Miközben örvendetes módon egyre kisebb arányt képviselnek azok a hitelek, amelyeket csak 1-2 hónapos (vagyis 90 napon belüli) késedelemmel törleszt a lakosság, tovább emelkedett a legalább 3 hónapja nem törlesztett hitelek aránya (vagyis az úgynevezett NPL-ráta). Előbbi 14,1%, utóbbi 19,2% volt március végén.

Forrás: portfolio.hu



Hirtelen erősen megnövekedett az érdeklődés az aranykalászos gazdatanfolyamok iránt, az ok pedig egyszerű: ilyen végzettséggel már földművesnek számít az ember, vagyis az új földforgalmi törvény értelmében vásárolhat földet. A tanfolyam ára 120-300 ezer forint közt mozog, a "nebulók" közt sajtóhírek szerint rengeteg orvos és ügyvéd található.
Egyre nagyobb érdeklődés övezi az aranykalászos gazdatanfolyamokat az országban. "A korábbi szabályozás szerint termőföldet belföldi természetes személyek vehettek, tehát a magyar állampolgárok alanyi jogon vásárlásra jogosultak voltak, a földforgalmi törvény viszont a továbbiakban csak földműveseknek teszi lehetővé a földvételeket. Földművesnek pedig az minősülhet, akinek mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettsége van, hacsak nem folytat legalább három éve agrártermelést vagy legalább 25 százalékban nem tulajdonosa valamely mezőgazdasági termelőszervezetnek (társas vállalkozásnak)" - olvasható az Agrárszektor cikkében.
A törvényhez kiadott tavaly decemberi végrehajtási rendelet képzettség szerint sorolja fel, hogy ki számít földművesnek - a képzettségek közt pedig szerepel az aranykalászos gazdatanfolyam is, amely a többi más gazdálkodói képzéshez viszonyítja sokkal gyorsabban ad megfelelő végzettséget. Akinek már van valamiféle mezőgazdasági tapasztalata, akár három hónap alatt is aranykalászos gazda lehet, de aki a nulláról indul, az is elvégezheti a képzést fél év alatt. Az ajánlott óraszám 480-500 óra közt mozog, egy tanfolyam ára vizsgával együtt átlagosan 250 ezer forint körül lehet.

Forrás: pecsistop.hu



Presztízsét veszíti a polgármesteri funkció – reagált stúdiónkban Gémesi György arra, hogy októbertől akár 100 ezer forinttal kevesebb lehet a kistelepülések vezetőinek fizetése. Gödöllő polgármestere szerint így olyanok vállalhatják el a tisztséget, akik nem alkalmasak a feladatra. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja az érdekképviseletet, így javában készülnek a Magyar Polgármesterek X. világtalálkozójára, ahol idén először a V4-es önkormányzati szövetségek is képviseltetik magukat.
Tizedik alkalommal gyűlnek össze a magyar polgármesterek június 27-29. között Gödöllőn. A 1996 óta kétévente megrendezésre kerülő konferencia lényegi eleme a határon túli önkormányzatokkal való tapasztalatcsere. Az esemény ma már nem csak Közép-Európában, de az egész kontinensen meghatározó rendezvénynek számít, melyen átlagosan 4-500 polgármester vesz részt.

Forrás: orientpress.hu



Ez azt jelenti, hogy miközben jelenleg egy minimálbérért dolgozó párnak 50 035 forintot kell fizetnie a keresete után, a kedvezmény növelése után már "csak" 30 035 forintot összesen.
A jelenlegi 20 ezer forint helyett 40-50 ezer forint is lehet a kétgyermekesek családi adókedvezménye - írta szombati számában a Magyar Nemzet. Az emelés több mint 350 ezer szülőt érinthetne. A lap információi szerint egyes kormánypárti elképzelések alapján a kedvezményt úgy emelnék meg, hogy annak összege megközelítse a nagycsaládosoknak egy-egy gyermek után járó enyhítés nagyságát. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben egy gyermek után havonta akár 20-25 ezer forintot is igénybe vehetnének azok, akik két gyermekről gondoskodnak.

Forrás: mfor.hu



Bár több bírói fórum szerint is jogellenes a végkielégítésekre kiszabott 98 százalékos különadó, nem jár vissza automatikusan azoknak, akik azt jogvita nélkül fizették be. Közel 10 milliárd forint sorsa a tét, de külön eljárásrend hiányában bizonytalan az érintettek helyzete. Kockázatot jelent számukra, hogy a jogosulatlannak ítélt adó-visszaigénylést 50 százalékos bírsággal is sújthatja az adóhatóság. Dr. Békés Balázs, a Ryan Magyarország vezetője szerint a különadóval érintett magánszemélyek közös fellépése lehet a megoldás a sikeres visszaigénylésre.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a 2010-ben elfogadott, 98 százalékos különadót bevezető jogszabály sérti a tulajdon védelméhez való jogot, a döntés azonban csak a strasbourgi bírói fórum elé vitt ügyekre vonatkozik. Az Alkotmánybíróság is több esetben elkaszálta a jogszabályt: utoljára idén februárban azt állapította meg, hogy az nemzetközi kötelezettségvállalásba ütközik. Az adót előíró szabály alkalmazhatóságát viszont csak a folyamatban lévő bírósági ügyekben tiltotta meg.

Forrás: elemzeskozpont.hu



A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság, elutasította a kajászói gazdák által indított pert, pénteken helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint a felperes nem volt jogosult a per indítására. A gazdák képviselői az MTI-vel közölték, hogy a Kúriához fordulnak az ügyben.
A felperes, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (a Kajászói Gazdatanács és Gazdatanácsok Szövetségének képviseletében) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és Kiss Árpád, az egyik kajászói földpályázaton nyertes vállalkozó ellen kezdeményezett peres eljárást a földbérleti szerződés megsemmisítéséért még a múlt évben. Az elsőfokú bíróság a múlt év őszén úgy ítélte meg, hogy nem az indította a pert, aki arra jogosult lett volna, és nem az ellen, aki a termőföld pályázatokon az állami föld tulajdonosa.
Mindehhez a másodfokú bíróság nyomatékul hozzátette azt az érvelést, hogy a felperest perindításra a törvény nem hatalmazza fel, az alperessel szemben pedig védendő alanyi joga nincsen. A felperes egyesület az első perben azt szerette volna elérni, hogy a bíróság mondja ki: a pályázat érvénytelen volt, és állítsa helyre az eredeti állapotot. Az elsőfokú bíróság azonban ezt érdemben nem vizsgálta, mivel álláspontja szerint - amelyet ítéletében is megerősítettet - az egyesületnek sem jogszabályi felhatalmazása, sem jogi érdeke nem volt a per megindítására.

Forrás: profitline.hu



A KIM rendelkezése alapján a szolgáltatóknak kötelességük lesz ingyenes szűrőprogramot biztosítani az ügyfeleknek.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy 2014. július 1-jétől minden internetszolgáltatónak törvényi kötelessége lesz, hogy olyan szoftvert biztosítson ügyfeleinek, amely segítségével az interneten elérhető, gyermekekre veszélyes tartalmak (szex, szerencsjáték, stb.) kiszűrhetők. A rendeletet még tavaly fogadták el, de csak most fog hatályba lépni.

Forrás: geeks.hu



Bár a cégvezetők számára a május 31-i dátumról főképpen a társasági adóbevallások benyújtásának határideje jut eszébe, legalább ennyire fontos, és mulasztásának következményeit tekintve is meghatározó jelentőségű, hogy az éves beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére vonatkozó határidő is ekkor jár le. A főbb tudnivalókról szól a BDO Magyarország alábbi összefoglalója.
Mindazon kettős könyvvitelt végző gazdasági társaságok (ideértve külföldi székhelyű vállalkozások hazai fióktelepét is), amelyek üzleti évének fordulónapja december 31-én van, május 31-ig tehetik közzé és helyezhetik letétbe éves beszámolójukat (Összevont – konszolidált – beszámoló esetén ez a határidő június 30.). Ezt a kötelezettséget immár öt éve elektronikus úton teljesíthetik oly módon, hogy az Elektronikus Szolgáltató Rendszeren (népszerű nevén: az Ügyfélkapun) keresztül megküldik azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálata részére.

Forrás: tozsdeforum.hu



Az európai parfümiparnak szigorúbb közösségi fogyasztóvédelmi előírásokkal kell szembenéznie: allergiás hatásuk miatt betilthatnak több alapanyagot és a csomagoláson is több információt kell szerepeltetni az Európai Bizottság előkészületben lévő rendeletmódosítása szerint.
A készülő rendelet alapján a parfümgyártóknak várhatóan újra kell alkotniuk parfümjeik nagy részét. Egyes márkák, köztük a Chanel No.5 vagy a Miss Dior is tartalmaznak olyan összetevőt (tölgymoha, amely az illat tartósságát szolgálja), amely szerepel a tervezett tiltólistán - igaz, az alapanyag allergén molekulától megtisztított változatával dolgoztak ezen illatok készítése során.

Forrás: vg.hu



Bár több bírói fórum szerint is jogellenes a végkielégítésekre kiszabott 98%-os különadó, nem jár vissza automatikusan azoknak, akik azt jogvita nélkül fizették be. Közel 10 milliárd forint sorsa a tét, de külön eljárásrend hiányában bizonytalan az érintettek helyzete - ráadásul ha az adó-visszaigénylés jogosulatlannak minősül, még 50 %-os bírságot is fizethet az érintett.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a 2010-ben elfogadott, 98%-os különadót bevezető jogszabály sérti a tulajdon védelméhez való jogot, a döntés azonban csak a strasbourgi bírói fórum elé vitt ügyekre vonatkozik. Az Alkotmánybíróság is több esetben elkaszálta a jogszabályt: utoljára idén februárban azt állapította meg, hogy az nemzetközi kötelezettségvállalásba ütközik. Az adót előíró szabály alkalmazhatóságát viszont csak a folyamatban lévő bírósági ügyekben tiltotta meg.

Forrás: privatbankar.hu



EXIM mikrohitelkártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.
Varga Mihály elmondta, hogy a várhatóan ősztől induló mikrohitelprogrammal a nemzetgazdaságban jelentős szerepet betöltő kisvállalkozások fejlődését, külpiacra lépését szeretné elősegíteni a kormány, továbbá a kedvezményes hitel azt az exportőrkört célozza, amely nem veheti igénybe a Széchenyi-kártyát.

Forrás: mno.hu



Közeledik a beszámoló benyújtásának határideje. Itt megtudhatja, milyen formai követelményekre érdemes odafigyelni, milyen tipikus hibák fordulnak elő évről évre, és milyen szankciókra számíthatunk az adóhatóság részéről, amennyiben nem felelünk meg a követelményeknek.
A legfontosabb a beszámoló közzétételét illetően, hogy a beszámoló ismételt, eltérő tartalommal történő közzétételére utólag nincs mód (2013. december 1-jétől hatályos rendelet). Ha a beszámoló hibás adatokat tartalmaz, akár a mérleg eredménykimutatás részében, akár a csatolt dokumentumokban, a javítására vagy ismételt közzétételére nincsen lehetőség.

Forrás: piacesprofit.hu



Megkezdődött a szlovák milliomos perének másodfokú tárgyalása. A vád az egész per megismétlését kérte, Rezesová védője pedig azt mondta, a nő akár ihatott is a balesetet megelőző három percben. A bíróság új szakértőt rendel ki. Eva Rezesovát első fokon hat év fogházra ítélték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozásáért. Sírva kért bocsánatot az áldozatok hozzátartózóitól.
Csütörtök reggel, a Rezesová-ügy másodfokú tárgyalásának első napján is teljesen megtelt a tárgyalóterem. A szlovák milliomos jelenléte nem volt biztos, a tárgyalás első napját ugyanis Rezesová kórházba szállítása miatt kellett eltolni. „Vegyék tudomásul, hogy milliomosok is lehetnek betegek” – mondta akkor, május 5-én a bíró.

Forrás: mno.hu



Elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységű szervezetnek minősül azon szervezet, amelynek éves összes bevétele 60 százalékát eléri vagy meghaladja a gazdasági-vállalkozási tevékenységéből származó éves összes bevétele. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ilyen tevékenységet folytató szervezetek adóalapja, adófizetési kötelezettségéről az alábbi tájékoztatót adta ki.
Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény [Civil tv.] 17. § (1) bekezdése rögzíti – a 2012. évtől –, hogy az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület [civil szervezet] elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatására nem alapítható.

Forrás: orientpress.hu



Hétről hétre tucatnyi beadvánnyal, panasszal küzdenek. A párhuzamos és különvélemények jelzik hogy a taláros testület tagjai sem egyhúron pendülnek.
A közérdekű munka és a pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülését érintően, a veszprémi, a tatabányai valamint a fővárosi törvényszéken folyamatban lévő büntetés-végrehajtási ügyekben eljáró bírák kezdeményezték a Kúria 2/2013. számú büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Forrás: gondola.hu



A Fővárosi Bíróságon két pert is megnyertek állampolgárok, akik szeretnék megtudni, hogy melyik kispártok ajánlóívein szerepel az aláírásuk – írja az Index.
Az áprilisi országgyűlési választás talán legnagyobb botránya a jelöltállításhoz szükséges listák miatt robbant ki. A kisebb pártok ugyanis a gyanú szerint egymás közt adták-vették az összegyűjtött íveken szereplő választópolgárok személyes adatait, és a visszaélés révén a szükséges választói támogatás töredékével is jogot szereztek az induláshoz a választásokon. Ha az elért eredményeik nem is, a listaállításért járó, százmilliós nagyságrendű állami támogatás minden bizonnyal megfelelően ellentételezte az erőfeszítéseiket.

Forrás: 168ora.hu



Az új Ptk.-ban rögzített ügyvezetői felelősség alól nehéz lesz kibújnia a vezető tisztségviselőknek, a legtöbb kárigény várhatóan mégsem fog eljutni a bíróságokig – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit KKV Akadémia rendezvényén.
Az új Polgári Törvénykönyben rögzített ügyvezetői felelősség kérdésére sokan felkapták a fejüket a cégvezetők közül, nem csoda, hiszen a szabályozás értelmében a teljes vagyonuk erejéig viselniük kell a felelősségét az esetleges rossz döntésekből, vagy hanyagságból fakadó következmények mellett, a megalapozatlan kárigények esetén is. Ezért sokan egyfajta védőhálóként tekintenek a biztosítók által kínált ügyvezetői felelősségbiztosításra: csakhogy ez nem nyújt számukra teljes védelmet.

Forrás: piacesprofit.hu



Nem csak a bűnelkövetőknek vannak jogaik és emberi méltóságuk, hanem az áldozatoknak is. A Jobbik az uniós áldozatvédelmi irányelvek hazai jogrendszerbe való átültetését és gyakorlati teljesülését szorgalmazza – jelentette ki Morvai Krisztina a Jobbik EP listavezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az áldozatvédelemhez való jog, illetve a büntetőeljárások sértettjeinek joga, mára emberi jogokká nőtték ki magukat. Ezzel lépést tart az Európai Unió is és 2012-ben egy irányelvet bocsátott ki az áldozatok jogainak védelme érdekében, Magyarországnak pedig ezt kötelezően át kell majd ültetnie saját jogrendszerébe – hangsúlyozta a politikus.

Forrás: alfahir.hu



Jelentősen megnehezíti a zártkertek adásvételét az új földtörvény. A legegyszerűbb esetben is hónapokig tart a procedúra – rengetegen élnek ilyen területen, közülük kevesen tudnak a változásról.
Az idén több lépcsőben hatályba lépett Földforgalmi törvény szabályait kell alkalmazni minden ingatlanra mely az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő és fásított terület művelési ágban, vagy tanyaként van nyilvántartva – a zártkerti ingatlanok e szerint szinte kivétel nélkül földnek minősülnek. Az egyik legfontosabb szabály, hogy vételárat a vevő csak a hatósági eljárásban hozott határozat kézhezvételét követően fizessen, hiszen a hatóság döntésével derül ki, hogy a szerződés az eredeti vevővel vagy az elővásárlásra jogosulttal jön létre – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Forrás: feol.hu



Százmilliárd forintot is hozhat egy-egy bezárt szemétlerakó, amelyet a modern technikának köszönhetően hamarosan elkezdenek bányászni Angliában és Skóciában. A magyar lerakókra is sor kerül?
Hétszáz magyar település határában van lefedett, de potenciálisan környezetszennyező hulladéklerakó, máshol viszont óriási üzletet látnak benne. A skót kormányzat ugyanis a világon elsőként hivatalosan is felvállalta a lezárt szeméttelepek bányászatának ügyét. Az előzetes becslések szerint forintban számolva akár százmilliárdos nyereségre lehet szert tenni egyetlen lezárt lerakóból, miközben értékes energiahordozók, és ritka földfémek bukkannak elő a szeméthalmok közül.

Forrás: profitline.hu



A fizetési határidőket és számlakiegyenlítési késedelmeket együtt számítva jelenleg Magyarországon átlagosan 45 napot kell várnia egy számlakibocsátónak a pénzére, de a papíripari, elektronikai termék gyártóinak vagy vegyipari szereplőknek utólagos fizetést engedélyezők átlagosan több mint 60 nap után jutnak csak a pénzükhöz. Az elmúlt 12 hónapban számláik 67 százalékát időben kifizették a cégek, míg egy évvel korábban csak 59 százalékos volt az arány.
Javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de késés esetén átlagosan 45 napot kell várnia egy számlakibocsátónak, mire a pénzéhez jut - közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató szerdán az MTI-vel.
Az elmúlt 12 hónapban számláik 67 százalékát időben kifizették a cégek, míg egy évvel korábban csak 59 százalékos volt az arány. Emellett rövidültek a fizetési határidők és késedelmek, de kisebb volt az extrém, 90 napos késések száma is - derül ki a Bisnode legfrissebb vizsgálatából.
A közlemény szerint a cégek átlagosan 27 napos fizetési határidővel egyenlítették ki számláikat az elmúlt 12 hónapban, míg egy évvel korábban ez még 29 nap volt. A csökkenést valószínűleg az is okozta, hogy egy tavaly nyáron életbe lépett törvénymódosítás szerint nyomós ok nélkül nem lehet megállapítani 30 napnál hosszabb fizetési határidőt.

Forrás: hvg.hu



A magyar államnak meg kell fontolnia, megkeresi-e jogorvoslati kérelmével az egyházügyi perben az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamaráját – mondta lapunknak Rétvári Bence. Az államtitkár szerint a strasbourgi testület első fokon nem vette teljeskörűen figyelembe a hazai szabályozást. Úgy vélte: az ügy nem annyira a vallásgyakorlás lehetőségéről, sokkal inkább a pénzről, a költségvetési milliárdokról szól.
Július elején lezárul az a három hónapos határidő, amely alatt a magyar állam fellebbezést jelenthet be az egyházügyi perben a strasbourgi bíróság nagykamarájához. Az érintett két tárca – az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az igazságügyi – szakértői már eddig is elemezték az április elején hozott elsőfokú határozat érveit, s hamarosan kialakítják álláspontjukat. Rétvári Bence államtitkártól az eset megítéléséről érdeklődtünk. A minisztériumi vezető úgy vélte, Strasbourgban a kettős mérce érvényesült. Más európai országokban ugyanis kevesebb garancia védi az egyházi intézményeket, sőt, néhol kifejezetten államegyház működik, idehaza viszont a szabályozás sokrétű és megengedő. Ezt a strasbourgi bíróság egyik tagja különvéleményben fejtette ki. – Az ítélet azért is meglepő – tette hozzá –, hisz az Európa Tanács egy másik intézménye, a Velencei Bizottság korábban úgy foglalt állást: az új magyar egyházügyi törvény megfelelő kerete a vallásgyakorlásnak.

Forrás: mno.hu



Tíz év telt el Magyarország Uniós csatlakozása óta, amely az adózás területén is számos változást hozott. Az áfára vonatkozó szabályozás folyamatosan változik és 2015-től újabb változásokra kell felkészülni.
Az európai nemzetgazdaságok számára, így a magyar központi költségvetésben továbbra is meghatározó súlyú a fogyasztáshoz kapcsolódó adók, köztük az áfa bevételek aránya. Utóbbi nagysága az uniós csatlakozásunk évében befolyt 1728 milliárd forintról 2810 milliárdra emelkedett, 2013-ban a központi költségvetés bevételeinek több mint negyedét tette ki. A fogyasztási adóbevételek aránya pedig meghaladja a 37 százalékot.
A 2004-es uniós csatlakozással hazai szabályozásunk jelentősen kibővült, a nemzeti joganyagon túl az EU-s Áfa irányelvek, a kötelező erejű EU-s rendeletek, és az Európai Bírósági ítélkezési gyakorlata is befolyásolja a szabályok magyarországi alkalmazását. A finomhangolás folyamatos, az EU-s áfa végrehajtási rendelet - amely arra is iránymutatást ad, hogy miként kell eljárni, ha a szolgáltatásnyújtónak vagy a szolgáltatás igénybe vevőjének több áfa telephelye van több országban -, nemrég újból módosult, s 2015-től újabb változásokra kell felkészülni - mondta Sztankó Dániel, az RSM DTM Zrt. áfa területért felelős csoportvezetője.

Forrás: privatbankar.hu



Saras gödör, út melletti füves rész? Figyeljen ezekre is a parkolásnál, mert több helyen előfordult, hogy az agyagos, füves út menti szakaszra parkolók is kerékbilincset kaptak az autójukra, mondván, tiltott helyen, zöld területre parkoltak. A zuglói rendészet arra hívta fel az egyik pórul járt lakó figyelmét, hogy olvasnia kellett volna a helyi lapban az ide vonatkozó rendeletet.
József hét éve lakik a Postás sporttelep mellett a Báróczy utcában, két nappal ezelőtt autó helyett kerékpárral indult a munkahelyére. Gondolta, megspórol mintegy 50 kilométerre eső benzinköltséget, hazaérve azonban megbánta a döntését. Fordja hátsó kerekén ugyanis ott virított a kerékbilincs – számolt be a hvg.hu-nak a vele történtekről. A bilincset 14 605 forintért vették le, és ezen felül még ötezer forint helyszíni bírságot szabtak ki rá. Döbbenten hívta a zuglói rendészetet, hogy tisztázza, mi történt, hiszen tábla nem jelzi, hogy rossz helyen parkol, ráadásul az eltelt évek alatt számtalanszor állt meg a Forddal a megbüntetett helyen.
A rendészetnél készségesen segítettek neki: felvilágosították, hogy zöld területen állította le a gépkocsit, ami egy helyi rendelet alapján idén év eleje óta bizony büntetendő. József azon kérdésére, hogy miért nem figyelmeztetik erre valamilyen módon az embereket, vagy értesítették a helybelieket a parkolási előírások változásáról, közölték: értesülnie kellett erről, mivel a kerületi lapban megjelent az önkormányzat képviselő-testülete által elfogadott rendelet.

Forrás: hvg.hu



Még az év vége előtt hadrendbe állhatnak az új, "mindent látó" sebességmérők - értesült a Pénzcentrum.hu. A 160 darab, változtatható helyű berendezés a gyorshajtók mellett felismeri majd a záróvonalon előzőket, a piroson áthajtókat, sőt azokat is, akik nem kötötték be magukat.
Hamarosan hadrendbe állhatnak az új, "mindent látó" sebességmérők, hivatalos nevükön változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrző pontok (vhKKEP). Az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) lapunknak küldött közlése szerint a 160 darab vhKKEP beszerzésére folytatott közbeszerzési eljárás lezárult, az alapfunkciók ellátására alkalmas eszközöket várhatóan még az év vége előtt használatba veheti a rendőrség. A Pénzcentrum.hu információi szerint az új, sebességet is mérő berendezések összesen 12 funkcióra lesznek majd képesek.

Forrás: penzcentrum.hu



Jó megoldás lehetne az árfolyamgát általánossá tétele, annak ellenére, hogy a bankoknak ez nagyon sokba kerülne - fogalmazott Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke.
A bankár a Napi Gazdaságban megjelent tegnapi interjújában elmondta: a moratórium fából vaskarika, hiszen emiatt nem érvényesíthető a jelzáloghitelezés logikája. Mivel a moratórium egészen addig tart, amíg meg nem oldódik a devizahitelesek problémája, a pénzintézetek is érdekeltek a megoldásban. A Kúria döntése miatt - amely a közeljövőben foglal állást az árfolyamrés tisztességtelenségének ügyében, várhatóan milliárdokat kell a bankoknak visszatéríteniük az adósok számára - fejtette ki a bankvezér.

Forrás: nepszava.hu



Hatályon kívül helyezett egy adósnak kedvező semmisségi döntést a Győri Ítélőtábla.
Hatályon kívül helyezett kedden a Győri Ítélőtábla egy olyan első fokú bírósági döntést, amely a szerződés egészének semmisségére hivatkozva az adósnak adott igazat egy devizahiteles-perben. Ugyanez a tanács pár órával korábban egy másik szerződés részbeni semmisségét mondta ki.

Forrás: hvg.hu



2014. május 20.- 2013-ban közel 700 ezer peres ügy érkezett a bíróságokhoz, amelyek között az első fokon induló polgári- és gazdasági ügyek száma is meghaladja a 180 ezret - írja a Világgazdaság.
Ezzel szemben a peren kívüli, piaci alapú közvetítői eljárásból, azaz mediációból a nyilvánosan elérhető legfrissebb adatok szerint is csak nagyságrendileg 1800 eljárást regisztrálnak évente, amelyeknek egyharmada családjogi jogvita, míg kétharmada egyéb polgári jogi vita volt.

Forrás: orientpress.hu



Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.
A bíróság a különböző erőszakos bűncselekményekért - köztük három rendbeli emberölésért, valamint rablásért - elítélt és a szegedi börtönben fogva tartott, 1966-os születésű Magyar László ügyében megállapította: a későbbi szabadlábra helyezés eshetőségét kizáró ítélet magalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének 3. cikkében foglalt előírásokat.

Forrás: hirado.hu



Közel kétezer-ötszáz ember kapja a januárban bevezetett, kiemelt ápolási díjat – tudta meg lapunk. A kiemelt díj összege 80 százalékkal haladja meg a rendes ápolási díjat. Emellett az alanyi jogon járó emelt összegű ellátást is jelentősen megemelte a kormány, ezt már több mint 17 ezer embernek folyósítják.
Eddig 2417 ember vált jogosulttá a kiemelt ápolási díjra, amellyel a legsúlyosabb állapotban lévő gyermekeket, illetve más hozzátartozójukat otthonukban ápoló emberek munkáját kívánja elismerni a kormány – tudta meg lapunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkárságától.

Forrás: mno.hu



Kötelező kamarai tagságot vezetne be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) lapértesülés szerint. A Népszabadság birtokába került MKIK-előterjesztés szerint 2016 januárjától minden cég számára kötelező lenne a tagság, a mostani évi ötezer forintos hozzájárulásnál magasabb terhet jelentene a vállalkozóknak, a jelenleg is tagoknak viszont alacsonyabb díjat.
Az indoklás szerint a lépéssel befejezhetnék a kötelező regisztrációval megkezdett folyamatot, hiszen a vállalkozók jelentős része a ma kötelező regisztrációt és a kamarai hozzájárulást is tagságként éli meg. A kamara mindezzel párhuzamosan némileg eltérne a korábban hirdetett egy tag-egy szavazat elvtől: a gazdasági erő szerint is súlyoznának. Az előterjesztést az MKIK következő küldöttgyűlésén már tárgyalnák is – olvasható a lapban.

Forrás: piacesprofit.hu



Számos bank is elhagyja Magyarországot a Magyar Nemzeti Bank szerint. A jegybank növekedést támogató pénzintézeteket akar látni.
Több nagybank is elhagyja Magyarországot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint. Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója a Portfolio keddi hitelezési konferenciáján azt mondta, az MNB-nek nincs kétsége, hogy számos bank elhagyja Magyarországot, kevesebb nagybank lesz a piacon. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfőn egy interjúban azt mondta, szerinte a bankok nem hagyják el az országot, csak kisebb méretekben folytatják a működésüket.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Unió – a közbeszerzések új irányelveinek bevezetésével – szorgalmazza a szociálisan felelős közbeszerzések elterjedését. Ez a beszerzési tevékenység során olyan új szempontok beemelését jelenti, amelynek során figyelembe veszik a munkalehetőség, a tisztességes munka, a szociális és munkajogok, a társadalmi befogadás, az esélyegyenlőség és a hozzáférhetőség szempontjait.
Szociális szempontok alkalmazására lehetőség van a műszaki leírásban és csakúgy, mint az innováció vagy a környezetvédelem területén az irányelv erre is felhatalmazó megközelítést fogad el. Vagyis az EU a közbeszerzési eljárások révén is a tagállamok kezébe adja azon eszközöket, amelyek globális szinten is javítják a foglalkoztatási, a közegészségügyi és szociális feltételeket. Például egy beszerzési eljárásban szociális szempontként kerülhet megjelölésre a fair trade körülmények között gyártott termékek preferálása.

Forrás: vg.hu



Az új Munka Törvénykönyve (Mt.) jelentős változásokat hozott a munkáltatók-munkavállalók viszonyában. Éppen megszoktuk az újításokat, most azonban kénytelenek vagyunk további új előírásokkal szembenézni.
Az új Ptk. nem hagyta érintetlenül a munkaviszony szabályait rendező kódexünket sem. Az Mt. ugyan csak bizonyos rendelkezései tekintetében kapcsolódik össze a polgári jogi szabályokkal, azonban ezek meglehetősen lényegi kérdéseket érintenek. Ilyen kapcsolódási pont többek között a felek kártérítési felelősségének szabálya, vagy a sérelemdíj.

Forrás: vg.hu



Az Országgyűlés nagy többséggel szavazta meg 2004. március 8-án azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az állatkínzás bekerült a büntető törvénykönyvbe.
Az azóta eltelt évtizedben egyre nő az ilyen ügyekkel kapcsolatos bejelentések száma. Állatkínzásos ügyekben rendőrségi eljárás 2010-ben 1156, 2011-ben 836, 2012-ben 814, 2013-ban pedig 715 esetben indult, 50 százalékuk vádemeléssel zárult.

Forrás: metropol.hu



Több beadvány vizsgálatával foglalkozik az Alkotmánybíróság 2014. május 19-i teljes ülése, melyek között szerepel a 2/2013. Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés, valamint a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény egyes bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítása.
Az Alkotmánybíróság 2014. május 19-i teljes ülésének témái
– a 2/2013. Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata (III/1534/2013.)
– a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezései ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata (IV/1366/2013.)
– a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 103. § (4) és (4a) bekezdése, a 129. § (3a) bekezdése, és a 146/B. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata (IV/1367/2013.)...

Forrás: orientpress.hu



Minden adatot elektronikusan rögzítenek a hivatalok júliustól.
Csaknem egymilliárd forintos fejlesztéssel vezetik be az elektronikus anyakönyvezést júliustól. A nyilvántartáshoz hozzáférhetnek a bíróságok és a hatóságok is.
A legnagyobb változás előtt áll az anyakönyvezés azóta, hogy 1895-ben az állam magához vette ezt a feladatot az egyházaktól. Július 1-jén lép hatályba az elektronikus anyakönyvezés bevezetéséről szóló törvény, amelynek értelmében a jelenlegi négyféle (születési, halotti, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati) papír anyakönyvet egyetlen digitális nyilvántartás váltja fel, személyhez kötötten. Az átállást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala vezényli le. Ott kérdésünkre kifejtették: az informatikai fejlesztések és a beszerzések már megtörténtek.

Forrás: kisalfold.hu



Az alkotmánybíráskodás nem időtől és tértől független – állítja Lenkovics Barnabás, aki ombudsmanként, majd alkotmánybíróként is igyekezett megfelelni Tacitus intelmének. Az ókori historikus ugyanis azzal a megjegyzéssel kezdte Róma történetének megírását, az Annalest, hogy „sine ira et studio”, azaz ha­rag és részrehajlás nélkül.
Szabolcsban született, Rakamazon.
Valóban Rakamazon születtem, de csak hat hónapig laktunk ott, családom a szomszédos Tiszanagyfaluból származik. Szabolcsnak ezen a részén, a Nyíri-mezőségben emberemlékezet óta dolgos, de igen szegény népek laktak. Szüleim és nagyszüleim is parasztemberek voltak, akik kétkezi munkából, földművelésből, állattenyésztésből éltek. Ők nem számíthattak semmilyen külső segítségre, csak saját erejükben, leleményükben, kitartásukban bízhattak. A történelem azonban nem kímélte meg őket. Erre ment rá nagyanyám élete is. Nagyszüleim nem voltak jómódúak, ám szorgos munkával, takarékossággal és némi kölcsönnel a világháború előtt cséplőgépet tudtak vásárolni. A gép üzemeltetéséhez szükséges olajat hordókban tárolták az udvaron. Amikor 1944-ben a német csapatok Tiszanagyfalun át vonultak vissza, az egyik teherautóról észrevették nagyapámék udvarán a hordókat. A katonák mindet felpakolták, és hiába állt eléjük a kapuban nagyanyám, a németek durván félrelökték. A következő másfél évtizedben kétszer, az államosításkor és az erőszakos téeszesítéskor, ismétlődött meg szinte egy az egyben ez a drámai jelenet: nagyanyám nem akarta engedni sem az állataik elhajtását, sem a cséplőgépük lefoglalását. Elkeseredettségében öngyilkosságba menekült: mérget ivott.
Mennyiben befolyásolta a nagyszülők sorsának alakulása az Ön gondolkodását?
Harminc évvel később, a tulajdonjogról írt egyetemi jegyzetemben, ami eddig nyolc kiadást ért meg, leírtam a szabad magántulajdon, a szabad polgár és a szabad társadalom modelljét. Nem feledkeztem meg tehát a parasztemberekről, a nagyszüleimről sem, akik saját kezűleg teremtették meg a biztonságukat, és ilyen értelemben nem függtek a helyi vagy az országos hatalmaktól. A szabad embert ugyanis nem szereti sem a kommunista diktatúra, sem a tőkések hatalma. Az ilyen hatalmi tényezők csak azt szeretik, ha függnek tőlük, hiszen éppen a függőségben rejlik a hatalmuk. Az ország polgárait kétszer forgatták ki a magántulajdon, vagyis a saját munkával megszerzett polgári tulajdon intézményéből: először az államosítás, a kolhozosítás során, majd a rendszerváltás, az úgynevezett kárpótlás idején, amikor senkinek nem adtak vissza semmit, vagyis nem részesítették a társadalmat a szocializmus negyven éve alatt felhalmozott társadalmi tulajdonból.

Forrás: jogiforum.hu



A bíróságok 2014. május 15-től használják a szabálysértési statisztikai adatszolgáltató alkalmazást. Az Országos Bírósági Hivatal a hatékony és időszerű ügyintézés érdekében – a végleges megoldás kialakításáig - a Robotzsaru internetes felületét választotta ki erre a célra.
Az ORFK által továbbfejlesztett Szabálysértési Statisztikai Rendszer a rendőrségi előzményű szabálysértési ügyekben minimalizálja az adatszolgáltatási kötelezettséget, az egyéb eljárásokban pedig gyorsítja az adatfelvitelt. Előbbi esetben ugyanis a rendőrségi ügyszám rögzítésével automatikusan beemeli az összes rendelkezésre álló adatot, így a bíróságnak csak a saját eljárásában keletkezetteket kell rögzítenie. Az alkalmazás, amely a szabalysertes.justice.hu oldalon érhető el, lehetőséget biztosít az adatok módosítására is.

Forrás: jogiforum.hu



A május 19-i Magyar Közlönyben jelent meg az a Matolcsy György jegybankelnök által szignált MNB-rendelet, amely a bankok devizafinanszírozás megfelelési mutatóját szigorítja, így előzve meg egy esetleges újabb devizahitel-felfutást.
Amint arról beszámoltunk, az MNB a pénzügyi rendszer stabilitásának erősítése érdekében szigorította a banki likviditási mutatókra vonatkozó rendeletet. Eszerint a bankok devizafinanszírozás megfelelési mutatójának (DMM) - a devizaeszközök fedezetéül szolgáló devizaforrások és a hosszú lejáratú devizaeszközök hányadosa - minimális szintje a jelenleg hatályos 65 százalékról 2014. július 1-jével 75 százalékra, majd félévente 5 százalékpontonként 100 százalékra nő 2017. január 1-jéig. Így javul a bankok devizaeszközei és devizaforrásai lejárata közötti összhang.

Forrás: napi.hu



A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz forduló panaszosok egy része olyan, polgári jogi aspektusokat is felvető kérdésekben szeretne segítséget kapni, melyben eljárni a fogyasztóvédelmi hatóságnak nincs hatásköri felhatalmazása. Ellenben létezik egy gyors, ingyenes, vitarendezést elősegítő alternatív fórum, a békéltető testület.
A Budapesti Békéltető Testület nemrégiben sajtóközleményben hívta fel a fogyasztók figyelmét az elmúlt időszakban módosult és újonnan hatályba lépett rendelkezések figyelembevételével a szavatossági, jótállási jogok területén jelentkező kardinális kérdésekre.

Forrás: mno.hu



Bár a cégvezetők számára a május 31-i dátumról főképpen a társasági adóbevallások benyújtásának határideje jut eszébe, legalább ennyire fontos, és mulasztásának következményeit tekintve is meghatározó jelentőségű, hogy az éves beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére vonatkozó határidő is ekkor jár le.
Mindazon kettős könyvvitelt végző gazdasági társaságok (ideértve külföldi székhelyű vállalkozások hazai fióktelepét is), amelyek üzleti évének fordulónapja december 31-én van, május 31-ig tehetik közzé és helyezhetik letétbe éves beszámolójukat (Összevont – konszolidált – beszámoló esetén ez a határidő június 30.). Ezt a kötelezettséget immár öt éve elektronikus úton teljesíthetik oly módon, hogy az Elektronikus Szolgáltató Rendszeren (népszerű nevén: az Ügyfélkapun) keresztül megküldik azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálata részére – figyelmeztet hírlevelében a BDO Magyarország.

Forrás: piacesprofit.hu



A Napközben című műsorban szakemberek beszéltek a változásokról, és válaszoltak a várandóssággal kapcsolatos hallgatói kérdésekre is.
A terhesgondozási rendszer júliustól alakul át, az új rendelet megerősíti a védőnők szerepét. A legfontosabb változás, hogy a jogszabály értelmében a védőnők felelnek majd a koordinációért, köréjük csoportosulnak majd azok a szakterületek – háziorvosok, nőgyógyászok, szülésznők –, amelyek a gondozás speciális részeit végzik - jelentette ki a Kossuth Rádióban Vida Gábor szülész-nőgyógyász. A szakember szerint ez azért helyes lépés, mert a védőnők sok esetben a kismamák családi körülményeivel is tisztában vannak.
Az új jogszabály arról is rendelkezik, hogy a kismamák kérésének megfelelően a jövőben a szülésznők is aktívabban vehetnek részt a terhesgondozásban - magyarázta Vida Gábor, aki úgy véli: ez is egy remek újítás, hiszen a szülésznők "felsőfokú végzettséggel rendelkező, sokat tanult, jó szakemberek".

Forrás: hirado.hu



Az Európai Bíróság egy magyar vonatkozású áfaügyben hirdetett ítéletet. A bíróság pontosította a meghiúsult kereskedelmi ügyletek esetén az eladót terhelő áfa-fizetési kötelezettség tartalmát.
Az úgynevezett Almos ügyben kimondta: a hozzáadottérték-adóról szóló uniós irányelv értelmében elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény esetén az eladó által fizetendő adó alapját megfelelő mértékben csökkenteni kell. Az irányelv ugyanakkor megengedi, hogy a tagállamok teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérjenek ettől a szabálytól.

Forrás: piacesprofit.hu



Visszakapta a Kúria az Európai Bíróságtól a Kásler-ügy iratait, a magyar ítélkező fórum így - a luxembourgi iránymutatások alapján - folytathatja a másfél éve felfüggesztett polgári eljárást - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A testület sajtótitkársága a lapot úgy tájékoztatta: a tárgyalást a Kúria várhatóan júniusra tűzi ki.
A sajtótitkárság közlése szerint a folytatódó eljárásban a Kúriának azt a kérdést kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az árfolyamrés. Ha igen, van-e olyan törvényi szabály, amely a tisztességtelen szerződési rendelkezés helyébe léphet. A Magyar Nemzet szerint a Kúria jelezte: arra az Európai Bíróság ítélete szerint nincs lehetőség, hogy maga a bíróság módosítsa a tisztességtelennek talált szerződési rendelkezéseket.

Forrás: portfolio.hu



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön bemutatta a jegybank "belső alkotmánynak" nevezett Alapokmányát; Balog Ádám alelnök a sajtóbeszélgetésen közölte azt is, hogy június első hetére elkészítik a részletes társadalmi felelősségvállalási koncepciót.
Balog Ádám elmondta: az elmúlt években a jogi és gazdasági környezet is jelentősen változott, amit integrálni kell az MNB működésébe, másrészt a jegybank alapításának 90. évfordulójáról is megemlékeznek azzal, hogy az Alapokmányban újrafogalmazzák a bank küldetését, jövőképét, alapértékeit, illetve kiemelt stratégiai és intézményi céljait.

Forrás: jogiforum.hu



Somogyban több tízezer, országosan nagyjából félmillió kedvezményezettje lehet a vissza nem térítendő munkáltatói lakáscélú támogatásnak a legnagyobb hazai pénzintézet számításai alapján.
A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával az idén január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását, méghozzá nem csak a devizában, de a forintban eladósodottnak is. A lehetőség nem csak a munkavállalóknak előnyös, de a cégeknek is, hiszen ezzel akár csökkenthetik is járulékterheiket.

Forrás: sonline.hu



A Google online keresőnek a felhasználók kérésére törölnie kell a személyes adatokhoz vezető linkeket - erről döntött az Európai Bíróság. Míg az adatvédelmi aktivisták ünnepelték a hírt, addig a cenzúrától tartók bírálták azt. Kérdéses az, milyen technikai terhet ró a keresőkre a "felejtés jogáról" szóló döntés.
Akinek nem tetszik, mit lehet róla felfedezni az interneten, az kérheti a Google-t és más keresőprogramokat, hogy töröljék a kérdéses fájlokra mutató linkeket.Ezt mondta ki az Európai Bíróság, amikor úgy döntött: magánszemélyeknek joguk van arra, hogy "elfelejtsék őket", ha a róluk tárolt adatok pontatlanok vagy elavultak.

Forrás: inforadio.hu



Az ombudsman szerint ellentétesek a jogszabályokkal, nem felelnek meg a polgári törvénykönyv szerződésekre vonatkozó általános rendelkezéseinek, emellett egyoldalú és aránytalan tehertételt jelentenek azok a feltételek, amelyeket a békéscsabai önkormányzat rendelete előír a 120 literesnél kisebb hulladékgyűjtő edényt igénylő társasházi lakóknak.
Székely László ezért a rendelet módosítását javasolta a békéscsabai közgyűlésnek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel.

Forrás: beol.hu



Négy nagy drogszakmai ernyőszervezet Bitskey Hajnal ügyvédet választotta drogszakmai civil ombudsmannak. A közjogi státusszal nem rendelkező megbízott nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit fogja képviselni - közölte a civil ombudsmani intézmény egyik létrehozójaként a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (Madászsz) csütörtökön.
A drogszakmai civil ombudsman csütörtökön mutatkozott be a fővárosban, az eseményen a négy ernyőszervezet - a Madászsz mellett a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete - bejelentette, hogy megalakul a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület is. A két új intézmény a Drogosultság - Egy kirekesztett társadalmi csoport kirekesztett segítőinek érdekképviselete című projekt keretében, a Norvég Civil Alap támogatásával jön létre.

Forrás: jogiforum.hu



Várhatóan júniusra tűzi ki a Kúria a Kásler-ügy tárgyalását – tudta meg a Magyar Nemzet. A legfőbb bírói testületnek azt kell eldöntenie: tisztességtelen-e az árfolyamrés. A Magyar Bankszövetség elnöke őszre számít megoldásra a devizahitelesek ügyében.
Visszakapta a Kúria az Európai Bíróságtól a Kásler-ügy iratait. A magyar ítélkező fórum így – a luxembourgi iránymutatások alapján – folytathatja a másfél éve felfüggesztett polgári eljárást. A tárgyalást a Kúria várhatóan júniusra tűzi ki – közölte a testület sajtótitkársága. A lap megtudta azt is: az öttagú ítélkező tanács ugyanazokból a bírákból áll majd, akik tavaly januárban előzetes döntéshozatali eljárást kérve elküldték az aktát az Európai Bíróságnak.

Forrás: orientpress.hu



Bár a cégvezetők számára a május 31-i dátumról főképpen a társasági adóbevallások benyújtásának határideje jut eszébe, legalább ennyire fontos, és mulasztásának következményeit tekintve is meghatározó jelentőségű, hogy az éves beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére vonatkozó határidő is ekkor jár le. A főbb tudnivalókról szól a BDO Magyarország alábbi összefoglalója.
Mindazon kettős könyvvitelt végző gazdasági társaságok (ideértve külföldi székhelyű vállalkozások hazai fióktelepét is), amelyek üzleti évének fordulónapja december 31-én van, május 31-ig tehetik közzé és helyezhetik letétbe éves beszámolójukat (Összevont – konszolidált – beszámoló esetén ez a határidő június 30.). Ezt a kötelezettséget immár öt éve elektronikus úton teljesíthetik oly módon, hogy az Elektronikus Szolgáltató Rendszeren (népszerű nevén: az Ügyfélkapun) keresztül megküldik azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálata részére.

Forrás: profitline.hu



Bár a szószólók az országgyűlési képviselőkhöz képest szűkebb jogosítványokkal rendelkeznek a parlamentben, a nemzetiségeket képviselő bizottság hatáskörei folytán mégis jelentős szerepet kaphatnak a törvényalkotási folyamatban – állapította meg az Alapjogokért Központ legújabb elemzésében.
A központ honlapján csütörtökön közzétett dokumentumban felidézik, hogy a 2011 végén elfogadott választójogi törvény megteremtette a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletének lehetőségét az Országgyűlésben. Bár a választásokon egy nemzetiségnek sem sikerült elérni a kedvezményes mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot, a tizenhárom elismert magyarországi nemzetiség mindegyike nemzetiségi szószólót küldhet az új Országgyűlésbe.

Forrás: mon.hu



Alapokmányt ad ki a jegybank, amelyben "újrafogalmazza küldetését, jövőképét, alapértékeit, illetve kiemelt stratégiai és intézményi céljait" - derül ki az MNB közleményéből. A dokumentumot változtatás nélkül közöljük.
Az Alaptörvény és a jegybanktörvény elfogadása után, a Magyar Nemzeti Bank Alapokmányának közreadásával kívánja újrafogalmazni küldetését, jövőképét, alapértékeit, illetve kiemelt stratégiai és intézményi céljait, megemlékezve ezzel a jegybank alapításának 90.évfordulójáról. Az Alapokmány, mint a Magyar Nemzeti Bank belső "Alkotmánya", kijelöli a magyar jegybank jövőbeli működésének kereteit.

Forrás: portfolio.hu



A luxembourgi testület egy vidékfejlesztési támogatással, valamint egy áfafizetési kötelezettséggel kapcsolatos magyar vonatkozású ügyben döntött.
A Szatmári Malom ügyében hozott ítélet értelmében a malomüzem általános teljesítményét javító, régi malmok bezárásával és egy új malom kapacitásbővítés nélküli létrehozásával járó beruházás részesülhet uniós vidékfejlesztési támogatásban. A jogi probléma abból keletkezett, hogy a Szatmári Malom Kft. három malomüzeme bezárását és azok kapacitásának összevonásával Veszprém-Kádártán egy új malom felépítését tervezte, amihez vidékfejlesztési támogatást kívánt igénybe venni.

Forrás: hirado.hu



Újabb csalások és hatóság félrevezetése miatt 8 év 5 hónap börtönbüntetésre ítélte a Komlói Járásbíróság nem jogerősen Tribuszer Zoltánnét, az 1990-es évek hírhedtté vált pilótajáték-szervezőjét csütörtökön.
A nő korábbi szabadságvesztésének letöltése után Budapesten élt, majd Komlón telepedett le.Jövedelme nem volt, ezért kiadásainak fedezéséhez úgy próbált pénzhez jutni, hogy hiszékeny embereket keresett meg, egy német befektetési társaság megbízottjaként mutatkozott be, illetve azt mondta, hogy foltvarró műhelyt szeretne nyitni, és tőkére van szüksége.

Forrás: ma.hu



Egészségügyi ellátás igénybevételekor háromféle jogviszonyt kell vizsgálni a magyar állampolgárok tekintetében.
Szűkös hazai és a vonzó külföldi lehetőségek állnak azon munkavállalók döntésének a háttérben, akik úgy döntenek, hogy külföldön folytatják munkájukat. S egyre gyakrabban bukkan fel a külföldre távozás motívumaként a hosszú távú öngondoskodás.

Forrás: ado.hu



A közjogi státussal nem rendelkező megbízott nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit fogja képviselni - közölte a civil ombudsmani intézmény egyik létrehozójaként a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (Madászsz).
Négy nagy drogszakmai ernyőszervezet Bitskey Hajnal ügyvédet választotta drogszakmai civil ombudsmannak. A közlés szerint a drogszakmai civil ombudsman csütörtökön mutatkozott be a fővárosban, az eseményen a négy ernyőszervezet - a Madászsz mellett a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete - bejelentette, hogy megalakul a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület is.

Forrás: hirado.hu



A kórházszövetség után az eszközgyártók egyesülete is fizetős egészségügyi szolgáltatások bevezetését javasolja a közkórházakban. A politika ellenáll, de az első milliós számlákat már becsúsztatták a küszöb alatt. Feltáró írásunk a friss Heti Válaszban.
„Nem akar fél évet várni csípőátültetésre? A világ egyik legjobb ortopéd sebésze azonnal megoperálja, luxuskörnyezetben gyógyulhat. Irányár: 1,4 millió forint" - hirdetésben megfogalmazva így hangzana a fővárosi Uzsoki utcai kórház ajánlata.

Forrás: hetivalasz.hu



Csökkenhetnek a fogyasztási hiteleket felvevők terhei, ha német mintára Magyarországon is betiltják az utánuk felszámított kezelési költséget – írja a Magyar Nemzet. A német legfelső bíróság egy konkrét perben úgy döntött, hogy a 2011 után kötött valamennyi fogyasztásihitel-szerződés után megtiltja kezelési költség felszámítását.
Az ítélet szerint az adminisztrációs, tanácsadási és hitelbírálati díj kiszámlázása azért törvénytelen, mert ezek mögött olyan munkafázisok vannak, amelyek kizárólag a bank érdekét szolgálják. Idehaza a fogyasztási hiteleknél több bank is felszámít ilyen jellegű, elsősorban kezelési költségeket.

Forrás: orientpress.hu



Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) január 23-án jelentette be, hogy visszavonta az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. egy-egy, korábban már jóváhagyott online pénztárgépének engedélyét, indoklásuk szerint mindkét típus adóelkerülésre adott volna lehetőséget az adóügyi ellenőrző egység (AEE) funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt. A két érintett forgalmazótól gépet rendelők állami támogatás formájában megkaphatták az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendeltek a NAV honlapján, s követelésüket az államra engedményezték.

Forrás: hvg.hu



Közel hatszáz eszköz kerül a Dél-Dunántúl bíróságaira egy, az ősszel indult projektnek köszönhetően, mely a hazai törvénykezés informatikai rendszereit modernizálja. A berendezések kiszállítása már megkezdődött.
2013 októberében indult az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program - EKOP - projekt, mely során a magyarországi bírósági informatikai rendszerek 60 százaléka megújul. A bírósági szervezet átalakulásához kapcsolódóan megújul a Bírósági Integrált Informatikai Rendszer és a Vezetői Információs Rendszer is - áll a birosag.hu-n. A fejlesztés célja a bírák napi teendőinek, a jogszabályban előírt statisztikai adatszolgáltatásnak, és az eredményes működésért felelős vezetők döntéseinek hatékony támogatása.

Forrás: pecsistop.hu



Az önkormányzati szövetségek vezetőivel folytatta kormányalakítást megelőző konzultációsorozatát szerda este a kormányfő.
A megbeszélésen részt vett Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A tárgyaláson felvetődött, szükséges lenne a közfoglalkoztatás meghosszabbítása, hogy a szerződések ne járjanak le szeptember végén, ehhez azonban többletforrást kell biztosítani.

Forrás: hirado.hu



Egy vállalkozás bérköltsége a vállalkozás profiljától függően akár a bevételek 30-40 százalékát is kiteheti. Mint ismert, a magasabb bér fizetésének egy jogtalan, de elterjedt módja a bejelentett fizetés némi készpénzzel történő kiegészítése. A jogalkotó megpróbálja visszaszorítani a fekete pénzek juttatását, de a terhek még mindig túl magasnak bizonyulnak.
Kisvállalkozók tételes adója, ismertebb nevén KATA. Munkáltatóként, munkavállalóként ezt olvasva, hallva fel sem kapjuk a fejünket, hiszen úgy gondoljuk, számunkra ez az adózási forma nem nyújthat kedvezményeket. Mielőtt végérvényesen lemondanánk róla érdemes átgondolni, milyen munkakörben is dolgozunk, dolgoztatunk. A KATA adta lehetőségeket megvizsgálva tisztán, adózottan juttathatunk, kereshetünk annyit, amennyit az elvégzett munka ér.
Egyre inkább terjed hazánkban is a „home-office” jellegű munkavégzés. A számítástechnikai szakembereknek, ügynököknek, területi képviselőknek, nyelvtanároknak, de még akár a takarítóknak is kifizetődőbb lehet nem munkaviszonyban, hanem KATÁ-s vállalkozóként végezni a tevékenységüket. Ahhoz, hogy biztonsággal választhassuk ezt a konstrukciót, az alábbi feltételeket érdemes szem előtt tartani, különös tekintettel arra, hogy a NAV a felek közötti vállalkozói jogviszonyt munkaviszonnyá átminősítheti. A tevékenység végzésének helye lehetőleg a kisadózó birtokában legyen, a kisadózó bevételének legalább 50 százalékát szerezze más megrendelőtől a megrendelő lehetőleg ne adjon utasítást a tevékenység végzésének módjára, a kisadózó ne legyen köteles a tevékenység személyes végzésére, a kisadózó a tevékenység végzéséhez a saját eszközeit, anyagait használja, és a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg. Abban az esetben, ha a fent felsorolt hat feltétel közül kettő teljesíthető az adott tevékenység végzése közben, az adó- és járulékterhek csökkentése érdekében, a bújtatott kifizetések alkalmazása helyett, biztonságosabb megoldást nyújthat a kisadózói adózási mód választása.

Forrás: vg.hu



Jelentős változásokat hozott az új földforgalmi törvény második részének hatályba lépése. Ezzel egyidejűleg május elsejétől a Btk. kiegészítése nyomán büntetendővé válnak azok, akik zsebszerződés megkötésében részt vesznek vagy zsebszerződés alapján termőföldet használnak – hívja fel a figyelmet Ódor Dániel, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda ügyvédje.
Miután április végén lejárt a csatlakozási szerződésünkben rögzített hétéves és 2011-ben további három évvel meghosszabbított átmeneti türelmi időszak, 2014. május 1-jén – Magyarország európai uniós csatlakozásának tízedik évfordulójának napján – hatályba lépett az új földforgalmi törvény második része is, amely a termőföldek tulajdonjogának megszerzését szabályozza.
Magyarországnak az uniós jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve olyan földforgalmi szabályozást kellett elfogadnia, amely biztosítja, hogy az uniós állampolgárok és magyar állampolgárok egymással megegyező feltételek mellett szerezhessenek termőföldet. „Tekintettel arra, hogy Magyarország – más uniós tagállamok gyakorlatát követve – nem kívánta liberalizálni a földszerzés feltételeit, a földszerzés lehetőségének uniós állampolgárok részére történő teljes megnyitása helyett az új szabályozás úgy tesz eleget a jogharmonizációs követelménynek, hogy a magyar állampolgárok tulajdonszerzése elé is komoly korlátokat állít” – mutat rá Ódor Dániel.

Forrás: jogiforum.hu



Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ellen tavaly ősszel hozott elmarasztaló ítéletet a vörösiszap-katasztrófa miatt indított egyik kártérítési perben – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A lap szerint ezzel jogerőssé vált a kártérítési összeg, amelyet egy férfinak ítéltek meg. Egyelőre azonban nem tudni, ki és mikor fizet majd, mert a cég ellen felszámolási eljárást indítottak.
A Magyar Nemzet emlékeztet: az elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben ítélt meg ötmillió forintot és annak kamatát a férfinak, akinek súlyosan megégett a teste a lúgos iszaptól, emellett hatalmas lelki trauma is érte.

Forrás: hvg.hu



Megjelent az árva mű felhasználásának részletes szabályairól szóló Kormányrendelet. Az irányelv és az átültetésére irányuló hazai szabályozás fő célja az európai kulturális örökség digitalizálásának és hozzáférhetővé tételének előmozdítása oly módon, hogy lehetővé teszi bizonyos feltételek mellett az olyan művek felhasználását, melyek szerzői ismeretlenek vagy ismeretlen helyen tartózkodnak.
A Magyar Közlöny 2014. évi 61. számában (04. 30.) megjelent a Kormány 138/2014. (IV. 30.) rendelete az árva mű felhasználásának részletes szabályairól (8815. o.).
A kormányrendelet az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól szóló 2012/28/EU (2012. október 25.) európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a magyar jogba való átültetését tette teljessé. Az irányelv alapvető szabályait a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CLIX. törvénnyel megvalósított módosítása szolgálta.

Forrás: orientpress.hu



Az etikai kódex tervezetéről egyeztettek a résztvevők 2014. május 8-án a Magyar Igazságügyi Akadémián megrendezett konferencián.
Elsőként dr. Makai Lajos, a Magar Bírói Egyesület (MABIE) elnöke osztotta meg az Országos Bírói Etikai Tanács működésével kapcsolatos tapasztalatokat. Ezt követően a szolgálati bíróság által elbírált etikai vétségekről tartott előadást Pethőné dr. Kovács Ágnes, a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság elnöke. Dr. Túri Tamás, az Országos Bírósági Hivatal Integritás Munkacsoportjának vezetője pedig az etikai kódex frissített tervezetéről tájékoztatta a hallgatóságot.
A konferencia második felében a résztvevők szekcióüléseken mondhatták el észrevételeiket a szabályzatról. A hozzászólások összegzésekor kiderült, hogy a szövegtervezettel kapcsolatos vélemények összegzése során kirajzolódott egy mindenki számára elfogadható és követhető irányvonal. Következő lépésként a Koordinációs Testület május 26-i ülésén kiértékeli az elhangzottakat, majd az OBH Integritás Munkacsoportja elkészíti a kódex végleges szövegét, amelyet az Országos Bírói Tanács - a tervek szerint – a júliusi ülésén jóvá is hagyhat.

Forrás: jogiforum.hu



Az EU Megtakarítási Irányelve már hosszú évek óta automatikus információcserét ír elő a tagállamoknak, amely alapján az adóhatóságok hozzájuthatnak állampolgáraik más tagállamokban fenntartott bankszámlaadataihoz. Az Irányelv azonban csak a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra terjed ki, így alkalmazását könnyű volt kikerülni egy cég – tipikusan offshore cég – közbeiktatásával. A napokban elfogadott módosítás alapján 2017-től megszűnik ez a kiskapu: a tagállami pénzintézetek kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt a hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Ez lényegesen szűkíteni fogja a vagyonok eltitkolásának lehetőségét – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Az EU Megtakarítási Irányelvét 2003-ban fogadták el és 2005 óta alkalmazzák kettős céllal: egyrészről azért, hogy az uniós állampolgárok más tagállamban fenntartott bankszámláin fizetett kamatok ne kerülhessék el az adózást a számlatulajdonos otthoni országában. Ennek érdekében - általános szabályként - automatikus információcserét ír elő a tagállamok adóhatóságai között. Így az Unióban működő bankok a náluk elhelyezett betéteken fizetett kamatokról betétesenként évente adatot szolgáltatnak országuk adóhatóságának, amely ezeket az információkat továbbítja a számlatulajdonosok országainak adóhatóságai felé. Másrészről azonban az információcserének a kamatadóztatásnál is fontosabb következménye az, hogy az adóhatóságok tudomást szerezhetnek az adófizetőik által külföldön fenntartott bankszámlákról, és így vizsgálhatják, hogy az azokon elhelyezett pénzösszegek milyen jövedelemből származnak, illetve utánuk az adókat megfizették-e.

Forrás: profitline.hu



Az internetes keresőmotor működtetője felelős a harmadik fél által közzétett weboldalakon megjelenő személyes adatokat érintő, általa végzett adatkezelésért. Amennyiben tehát egy személy neve alapján indított keresés nyomán megjelenő találati listán egy olyan weboldalra mutató link szerepel, amely a kérdéses személyre vonatkozó információkat tartalmaz, az érintett közvetlenül megkeresheti a működtetőt, vagy ha az kérelmének nem ad helyt, a hatáskörrel rendelkező hatóságokhoz fordulhat annak érdekében, hogy – bizonyos feltételek fennállása esetén – töröljék ezt a linket a találati listáról - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A C-131/12. sz. ügyben hozott ítélet - Google Spain SL, Google Inc. kontra Agencia Española de Protección de Datos, Mario Costeja GonzálezVan egy uniós irányelv1, amelynek célja a természetes személyek alapvető jogainak és szabadságainak (többek között magánélethez való joguknak) a védelme a személyes adatok kezelése során, illetve az ilyen adatok szabad áramlásával szemben támasztott akadályok megszüntetése.

Forrás: jogiforum.hu



Bűnösnek találta és öt év hat hónap börtönre ítélte kedden első fokon a Fővárosi Törvényszék Biszku Bélát. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy az egykori kommunista vezető felbujtóként háborús bűnöket követett el az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, hiszen közvetve az ő utasítására dördült el a salgótarjáni sortűz. A 92 éves Biszku szabadlábon várhatja a másodfokú eljárást.
Biszku Béla bűnös felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntettben, lőszerrel való visszaélésben és kommunista rendszer tagadásában – mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében kedden a Fővárosi Törvényszék, ezért 5 év 6 hónap börtönre ítélte az egykori kommunista állampárt volt vezetőjét. Az ítélet jóval enyhébb, mint amit az ügyészség kért: a vád életfogytiglani fegyház kiszabását kérte. A bíróság ugyanakkor tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a ma 93 éves egykori politikust, akinek meg kell fizetnie mintegy 350 ezer forint bűnügyi költséget is.

Forrás: hvg.hu



A csődtörvény továbbra sem oldja meg azt a problémát, hogy hazánkban alig akad valódi csődeljárás - a csődöt a végelszámolások elhúzására használják. A szabályozás számos területen problémákat okoz.
Február 15-én jelentősen megváltozott a csődtörvény - hangzott el a Magyar Lízingszövetség rendezvényén. Somogyi Ferenc, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének (FOE) elnöke szerint a jogalkotónak el kellene gondolkodnia, hogy a csődeljárások a végelszámolások számának 1 százalékát teszik ki, a mai gyakorlatban csődöt rendszerint akkor jelent egy cég, ha el akarja húzni a végelszámolást.

Forrás: privatbankar.hu



Az alapjogi biztos ezt azzal indokolta, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már felszólította a kormányt a változtatásra.
"Jelen esetben a bíróság a kormányt szólította fel cselekvésre, így a bíróság döntésében meghatározott határidő elteltéig az alapvető jogok biztosának fellépése nem időszerű" - tartalmazza a hivatal közleménye. Felidézi az ombudsman, hogy többen - köztük Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési frakcióvezető - kezdeményezték, forduljon az Alkotmánybírósághoz az egyházügyi törvény 2013. évi módosítása miatt.

Forrás: hirado.hu



Folyamatban van az élelmiszertermékeket érintő védjegyrendszer felülvizsgálata. A cél az, hogy a vásárlók könnyen el tudják dönteni, az a termék, amelyen egy-egy védjegy, jelölés szerepel, milyen minőségi kritériumoknak felel meg, és mennyiben tekinthető hazainak.
Folyamatban van az élelmiszertermékeket érintő védjegyrendszer felülvizsgálata, amelynek célja, hogy a vásárlók a jövőben kevesebb és egyértelműbb megkülönböztető jelöléssel találkozzanak - mondta a Magyar Nemzetnek Simon Attila, a vidékfejlesztési tárca jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Forrás: hvg.hu



Végleges megoldást csak a devizahitel-szerződések kivezetése hozhat - jelentette ki a 180 percben Gulyás Gergely. Emlékeztetett: az Ab egyértelművé tette, a parlamentnek joga van a már létrejött szerződéses jogviszonyokba visszamenőleges hatállyal beavatkozni, mert annyira egyoldalú volt a tehermódosulás a hitelfelvevők számára.
Az ellenzék véleménye szerint a kilakoltatási moratórium segítség ugyan a bajba jutottaknak, de a hosszabbítás csak elodázza a megoldást, ahol például már elindult a végrehajtás, nem segít, mert a tulajdonjogot elveszett – hívta fel a figyelmet a Jobbik. A kormány sem a moratórium megnyújtását tartja a végső megoldásnak, hanem a devizahitel-szerződések végleges kivezetését a piacról – reagált a kritikákra a 180 percben Gulyás Gergely.

Forrás: hirado.hu



A jogszabályok alapján nem választhatja elnökévé az államtitkári székéből távozó Hoffmann Rózsát a Nemzeti Pedagógus Kar; a testület országos küldöttgyűlésének tagjait hétfőtől szerdáig választhatják meg az államilag fenntartott iskolákban dolgozó, a választói névjegyzékbe előzőleg feliratkozott tanárok. A szakszervezetek bojkottálták a szavazást, de a Kar - egyelőre homályos - hatáskörével, működésével kapcsolatos panaszaikat az Alkotmánybíróság elutasította.
Tegnap megkezdődött a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos küldötteinek - online - választása, amely holnapig tart és elvileg az összes, államilag fenntartott oktatási intézményben dolgozó tanár részt vehet rajta, aki tavaly szeptembertől - akarva-akaratlanul - automatikusan az NPK tagjává vált.

Forrás: nepszava.hu



Januárban lépett életbe a más tagországban elkövetett közlekedési kihágások büntethetőségét célzó uniós jogszabály, ám az Európai Bíróság május 6-i döntése érvénytelennek minősítette azt a jogalapot, amire az irányelvet annak idején építették. A jogszabály ideiglenes jelleggel 12 hónapig még él, addig kell megoldani a jogi korrekciót.
Három éves huzavona után sikerült 2011-ben lezárni annak az ambiciózus jogszabálytervezetnek a vitáját, amellyel az Európai Bizottság átfogó csomagban kívánta növelni a közlekedésbiztonságot a tagországokban. Az elképzelés lényege az volt, hogy amennyiben EU-polgárok hazájukon kívül, más uniós országban követnek el útbiztonságot veszélyeztető szabálysértést, az esetet ne úszhassák meg büntetlenül.

Forrás: jogiforum.hu



Egyetlen napirendi ponttal folytatódik ma a parlament első érdemi munkahete, az azonban igencsak fontos törvényjavaslat: most dől el, hogyan fog kinézni a kormányzati struktúra a következő években. Neveket még nem tudunk, de az már szinte teljesen biztos: a Miniszterelnökség vezetője - aki eddig Lázár János volt, és az is maradhat - lesz az ország második legfontosabb döntéshozója a miniszterelnök mögött.
A törvényjavaslatból kiderül: kilenc minisztérium működik majd a harmadik Orbán-kormányban - a másodikban nyolc tárca volt. Az 2010-ben egy komoly csökkentés volt: a Bajnai-kormány még 12 minisztériummal működött. 1998 és 2002 közt az első Orbán-kormánynak még 14 minisztériuma volt. Igaz, akkor még a koalíciós pártok közti alkukban is jól jött, hogy több szaktárcát lehetett osztogatni.

Forrás: vg.hu



Több mint nyolcezer panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz tavaly, azonban eddig egyetlen ügyben, a földtörvény egyik rendelkezésével kapcsolatban fordultak az Alkotmánybírósághoz – közölte rádiónkban Székely László. Az alapjogi biztos szerint magasak az elvárások az intézménnyel szemben: a parlamenti pártok is gyakran várják a hivataltól, hogy ügyeikben forduljon az Alkotmánybírósághoz. Székely László szerint ez gyakorlat a választási eredmények tükrében a jövőben tovább folytatódik. Ugyanakkor a hivatal legnagyobb előnye a függetlensége - a nagyobb hatáskör a politikai felelősség átvállalásával járna.

Forrás: orientpress.hu



Új, a munkáltatóknak kínált szolgáltatással igyekszik elérni az OTP, hogy ne az adminisztrációs akadályok legyenek gátjai annak, hogy a cégek nagy tömegben nyújtsák a munkáltatói lakáscélú támogatást a hitellel rendelkező dolgozóiknak. Kovács Antal vezérigazgató-helyettes félmillió támogatást igénybevevővel számol.
Miközben mindenki úgy gondolja, hogy a jövőben nagyot dobhat a lakáshitelezésen a munkáltató által nyújtott lakáshitel-támogatás, számos kérdéssel kapcsolatban egészen mostanáig igen sok volt a bizonytalanság – köszönhetően annak, hogy az szja-törvény még nem adott egyértelmű iránymutatást - csak egy félmondattal egészült ki az adható cafeteria-lehetőségek köre. Az NGM április 3-ra készült el a lakáshitel-cafeteria részletszabályainak rendeletével. Ez szellemiségében - meglepően - igen komoly rugalmasságot biztosító rendelet lett, ahol a feladatok döntő része a juttatást nyújtó munkáltatóra hárul, a bankok feladatai csekélyek. Miután azonban a munkáltatók számára előírtak teljesítése meghaladhatja a cégek hr-osztályainak lehetőségeit, elkél a segítség ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a konstrukció. Ennek érdekében az OTP Bank saját szolgáltatással, OTP Adlak (Adómentes Lakáshitel-támogatási Szolgáltatás) igyekszik segíteni a munkáltatóknak – jelentette be Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese.

Forrás: privatbankar.hu



Az EU-n kívüli munkavállalók idén már egyablakos ügyintézéssel, összevont eljárásban kérelmezhetik a foglalkoztatásukat és a tartózkodásukat jóváhagyó engedélyt. Csakhogy míg korábban munkavállalási engedély birtokában azonnal munkába állhattak, most meg kell várni az összevont engedélyt, amit célszerű emiatt még külföldről megkérni.
Január 1-jétől már nem kell két különböző eljárásban kérelmezni a munkavállalási és a tartózkodási engedélyt azon EU-n kívüli állampolgárok számára, akik kilencven napnál tovább szeretnének Magyarországon tartózkodni munkavállalás céljából – írja a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda közleménye.
Az idén bevezetett egyablakos ügyintézés keretében első lépésként összevont engedély iránti kérelmet kell benyújtani a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, amely megkeresi a munkaügyi központot. Ha a munkaügyi központ támogatja a külföldi személy magyarországi foglalkoztatását, a hivatal megvizsgálja, hogy teljesülnek-e a tartózkodás követelményei, és dönt az összevont engedély iránti kérelemről.

Forrás: privatbankar.hu



Nekimegy az Eva Rezesova által okozott balesetben meghalt áldozatok családja a szlovák milliomosnő szakértőjének, Melegh Gábornak. A hvg.hu megtudta, hogy már kezdeményezték az igazságügyi szakértő elleni etikai eljárást a kamaránál, amiért szerintük Melegh elfogult és megsértette hivatásának szabályait. A szakértő ügyvédi felszólítással próbálta megakadályozni cikkünk megjelenését.
Etikai eljárást kezdeményez a Rezesova-ügyben meghalt áldozatok családja Melegh Gábor, a szlovák milliomosnő védelme által bevont igazságügyi szakértő ellen – tudta meg a hvg.hu. Ügyvédjük, Fazekas Tamás megerősítette információnkat, hogy a Melegh elleni panaszt beadták az illetékes Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamarához (BISZK).
Az első fokon ittas járművezetésért hat évre ítélt Rezesova ügyében – a vádlott betegsége miatt – végül csak május végén kezdődik el érdemben a másodfokú tárgyalás, amelynek egyik legfőbb kérdése lesz, kizárják-e az ügyből a védelem oldalán szakvéleményt készítő Meleghet. Ahogy arról beszámoltunk, az ügyészség ezt szeretné elérni, mert kétségbe vonja a szakértő pártatlanságát, a szlovák nő ügyvédje, Novák Péter viszont érthetően harcol majd a szakértőjükért.

Forrás: hvg.hu



Bizonytalan ideig, egy ma még nem ismert megoldás megszületéséig fenntartja a parlament a bedőlt devizahitelesek kilakoltatási moratóriumát. Az erről szóló törvényt a házszabálytól eltérve, egyetlen nap alatt megtárgyalták és el is fogadták hétfőn. Kormánypárti javaslatra bekerült egy furcsa kitétel: nem érvényes a moratórium, ha az önkormányzat veszi meg a lakást, és vállalja, hogy felújítva bérbe adja egy dolgozó embernek.
Egy darabig ismét fellélegezhetnek a fizetni nem tudó devizahitelesek: egyelőre nem lakoltathatja ki őket a végrehajtó, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta a moratóriumot meghatározatlan ideig fenntartó törvénymódosítást. A parlamentben a jelenlévő 177 képviselő mindegyike támogatta a törvényjavaslatot, csak a független Fodor Gábor szavazott ellene. Ez volt a második törvény, amit az új Országgyűlés elfogadott – az első helyre ugyanis egy, az Egyesült Államokkal kötött adóügyi egyezmény kihirdetése került.
A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtotta be április 30-án, vagyis már a választások után, de még az új parlament megalakulása előtt. A törvény lényege, hogy határozatlan időre – „a devizahitelesek helyzetét rendező külön törvényben meghatározott időpontig” – elhalasztja a bedőlt devizahitelek ügyében indult végrehajtások során a lakások kiürítését, vagyis az adósok kilakoltatását. A törvény visszamenőleges hatályú, vagyis a folyamatban lévő végrehajtásoknál is alkalmazni kell.

Forrás: hvg.hu



Már megközelítőleg 60 millió forintot csalt el az a pécsi ügyvéd, aki ellen sikkasztás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség. T. Tamás (49) halott ügyfelének földjeit is eladta, ennek érdekében aláírásokat és bírósági pecséteket hamisított. A vádemelés mellett csalás, sikkasztás, köz- és magánokirat-hamisítás miatt már bíróság előtt áll a Szekszárdi Járásbíróságon.
A pécsi ügyvéd rovására számtalan bűncselekmény írható, a vádlottat a Komlói Járási Ügyészség több rendbeli üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja.
T. Tamás egy közel 15 millió forintos csalási ügye már tárgyalási szakaszban van a Szekszárdi Járásbíróságon. Ebben az ügyben a vádirat szerint az ügyvédet megkereste egy vajdasági szerb-magyar állampolgárságú férfi, hogy segítsen eladni több dél-baranyai földjét. Az erről szóló megbízási szerződést a férfi halálos ágyán kötötték meg egy vajdasági kórházban. Az aláírás után két nappal a férfi meghalt. Amikor az ügyvéd értesült ügyfele haláláról, úgy döntött, hogy tovább árulja az elhunyt földjeit. Az adásvételi szerződéseket visszadátumozta, és több szerződésre a halott aláírását is ráhamisította. Az eladásokat folyatta, de az örökösöket nem értesítette, a földértékesítésekből származó bevételt - mintegy 15 millió forintot - pedig saját céljára hasznosította. Az egyedi tulajdonosoknál könnyen ment az értékesítés, de a több tulajdonos által birtokolt földeknél ki kellett játszani az elővásárlási jogot, ezért papíron takarmánykukoricára vagy tűzifára cserélték a földeket – mondta a folyamatban lévő ügyről a Jogi Fórumnak Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője.

Forrás: jogiforum.hu



Az egészségvédelem mellett a munkahelyteremtés is szempont a helyi termelők beszállítói szerepvállalásakor.
Havonta kétszer vadhúsból készült ételeket tálalnak majd fel júniustól a Junior Vendéglátó Zrt. által ellátott 256 menzán a Mintamenza Program keretein belül az ország több mint 17 városában - jelentették be sajtótájékoztatón a napokban Budapesten.
A program szervezőinek célja, hogy a vadhús nagyobb szerepet kapjon a közétkeztetésben. A vadhús előállításával és forgalmazásával foglalkozó Vadex Zrt. alapanyag-ellátóként csatlakozott a programhoz. Két éve egy hasonló kezdeményezés során a halfogyasztás közétkeztetésében való fokozottabb felhasználására indult program.

Forrás: vg.hu



Az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével szigorodtak az elévülési idő megszakításának szabályai: új kódex értelmében már nem elegendő a megszakításhoz, ha csak egyszerűen írásban felszólítják a cégek adósaikat a fizetésre – polgári pert kell indítani és érdemben végigvinni ahhoz, hogy véletlenül se fusson ki a határidőből egy pénzkövetelés jogosultja. Több százmilliárdos kintlevőséget és több tízezer hazai vállalatot érinthet, ha nem követik a változó szabályokat.
A módosítás komoly gazdasági hatással is járhat , ha figyelembe vesszük, hogy, becslések szerint jelenleg is nagyságrendileg 1000 milliárd forint a hazai cégek kintlévősége.
Magyarországon a követelések általános elévülési ideje – azaz miután már bírósági úton sem lehet a szerződésből eredő anyagi vagy egyéb követelést érvényesíteni – öt év volt, ami az új Ptk. ez év márciusi hatálybalépésével sem változott. Ezt az időmúlást azonban a jog alapján bizonyos cselekményekkel meg lehet szakítani, amivel az elévülés időtartama elölről kezdődik. Ugyanakkor az, hogy milyen cselekmény alkalmas a megszakításra, alaposan megváltozott.

Forrás: orientpress.hu



Már nyárra kidolgozzák a kormánypártok a családok csődvédelméről szóló végleges törvényjavaslatot – erről tárgyalt Orbán Viktor a KDNP frakciójával. A kisebbik kormánypárt képviselői átadták a miniszterelnöknek a javaslatukat, az ügyben a frakció egyeztetéseket kezdeményez a nagycsaládosokkal és az egyházakkal.
A kisebb, két-három milliós tartozást felhalmozókon segítene elsősorban a magáncsőd intézménye. Azoknak, akiknek hitelkártya-, illetve közműtartozásuk vagy fogyasztási kölcsönük van. A tervek szerint a bajba jutott családok mellé csődvédelmi felügyelőt jelölnének ki, aki közvetít a bank, illetve a szolgáltató és az adós között, de abban is segít majd, hogy az adós hol faraghat a kiadásain.

Forrás: mno.hu



A kedvezőtlen demográfiai tendenciák Európában mindenhol komoly kihívást jelentenek a nyugdíj-ellátásban. Az egyéni öngondoskodás hiányában a társadalmi ellátórendszerek néhány évtizeden belül komoly kihívásokkal szembesülhetnek, így a nyugdíjbiztosítások elterjedése egyszerre szolgálja az állam és a fogyasztók érdekeit, mivel hozzájárul a nyugdíjjövedelmek kiegészítéséhez és ezáltal csökkenti a társadalombiztosítás (azaz az állam) terheit.
A 2014. január 1-én életbe lépett új adójogszabályok egy új lehetőséget kínálnak számunkra, hogy befizetett adónkról rendelkezzünk, méghozzá úgy, hogy az a saját zsebünkbe vándoroljon vissza!...
2014. január 1-től a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 %-a visszajár személyi jövedelemadó (szja) kedvezményként, a befizetőnek. A kedvezmény legfeljebb évi 130 ezer forint lehet, és fő szabályként a 2013. december 31. után kötött nyugdíjbiztosításokra vehető igénybe. A törvény kimondja, hogy az ennél korábban kötött szerződésekre, azok módosításával sem alkalmazható a kedvezmény.

Forrás: profitline.hu



Budapest, 2014. május 11., vasárnap (MTI) – Az európai parlamenti választáson nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség, a választási eljárás során az egyes tagállamok választási jogszabályai érvényesek.
Az EP-választáson az ország egyetlen választókerületet alkot, ezért a fellebbezési, illetve jogorvoslati szintek eltérnek az országgyűlési választáson gyakorolhatótól.
Az EP választási eljárásban háromféle választási bizottság működik: szavazatszámláló bizottság (szszb), országgyűlési egyéni választókerületi bizottság (oevb), valamint Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Bírósági felülvizsgálat esetében a Kúria illetékes.

Forrás: mon.hu



Május 15-ig lehet benyújtani a terület alapú támogatásokra vonatkozó igényt. Aki elmulasztja ezt megtenni, naponta 1%-kal csökken az elfogadott támogatás összege.
Az Egységes Kérelem benyújtásának határideje a 28/2014. (III. 27.) VM rendelet alapján 2014. május 15. Igaz, hogy a határidő nem jogvesztő, ezután is lehet igényelni a támogatást, de minél többet késnek vele a gazdálkodók, annál kevesebb összegre számíthatnak, hiszen munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. Sokáig sem érdemes halogatnia kérelem beadását, ugyanis a jogszabály szerint 2014. június 9. - mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így június 10. - után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

Forrás: hir6.hu



Nem a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően használt fel közel 200 millió forintot a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület, ezért az összeget vissza kell fizetni - írja a Magyar Nemzet.
A Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek 200 millió forint állami támogatást kell visszafizetnie abból az 500 millió forintból, amelyet 2008-ban kaptak a pénzügyi válság hatásainak kommunikációjára - írta a Magyar Nemzet.
A lap szombati számában számol be a Fővárosi Ítélőtábla döntéséről, amely szerint 199 631 millió forintot az egyesület nem a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően használt fel.
A lap megjegyzi, hogy a szakmai egyesületek jellemzője, hogy nem rendelkeznek vagyonnal, így kérdéses, hogy az állam miként jut majd ehhez az összeghez.

Forrás: hvg.hu



Nyolc szakpolitikai minisztérium mellett a Miniszterelnökség kap majd minisztériumi rangot, mint a kormányzati koordinációt ellátó tárca – áll az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által a mai parlamenti ülés után benyújtott törvényjavaslatban, mely a kormányzati struktúráról szól.
Az eddig nyolc helyett kilenc minisztérium működik majd az harmadik Orbán-kabinetben. A szombati ülésen megválasztott kormányfő és Semjén Zsolt a beiktatás után nyújtotta be a kormányzati szerkezetről szóló törvényjavaslatát egyéni képviselői indítványként.
A felsorolás szerint a következő szakpolitikai tárcák lesznek: Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint minisztériumi rangra lép a kormányzati koordinációt ellátó, korábban Lázár János által államtitkári rangban vezetett Miniszterelnökség.

Forrás: vg.hu



Az ÉVOSZ és a MÉASZ közösen rendezett konzultációt az építési termékgyártók részére május 6-án, az ÉVOSZ irodaházban a CPR-rendelet bevezetése óta szerzett tapasztalatok értékelésére. A kb. 30 fős hallgatóság jelentős részét pártoló tagjaink alkották.
A témáról dr. Igaz György (BM) és Horváth Sándor (ÉVOSZ) tartott bevezető előadást.
Az előadók legfontosabb tapasztalata, hogy az érintettek még mindig nagyon kevés ismerettel rendelkeznek a rendeletről, illetve annak alkalmazási feltételeiről. Főleg az olyan termékek tekintetében, amelyek nem rendelkeznek ETA-val (Európai Műszaki Értékelés). Komoly probléma, hogy a hiányosság jellemző a tervezők mellett a hatósági szereplőkre is. Ennek oka általában, hogy a rendelet alapján nem dönthető el mindig egyértelműen, hogy egy adott termék építési termék-e, illetőleg, hogy milyen dokumentáció alapján állítható ki a teljesítmény-nyilatkozat.

Forrás: megsz.hu



Az integrált telekommunikációs megoldások és adatközponti szolgáltatások piacának vezető vállalata, a Közép- és Kelet-Európában működő GTS Central Europe (GTS) tovább bővíti felhőplatformjait és megoldásainak elérhetőségét a Közép- és Kelet-európai régióban.
A GTS az ügyfelek igényeit kiszolgálva tovább bővíti felhőszolgáltatás portfólióját és a tulajdonában lévő és általa a régióban üzemeltetett ország-alapú platformok számát. Számos vállalkozás érdekelt a kritikus alkalmazások felhőbe való áthelyezésébe, de olyan adatvédelmi jogszabályok vonatkoznak rájuk, amelyek megkövetelik, hogy a szolgáltató infrastruktúrája az adott országon belül legyen. A GTS ennek érdekében tavaly új platformot indított Romániában, és a mai napon befejezte a szlovákiai, Pozsonyban található adatközpont elindítását is. A GTS jelenleg öt platformot üzemeltet kulcsfontosságú országaiban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában.

Forrás: itextreme.hu



Benyújtotta az Országgyűlésnek a fideszes Gulyás Gergely az országgyűlési törvény módosításáról szóló javaslatot, amelynek célja, hogy a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehessenek fel a jövőben.
Az indítványt várhatóan jövő heti ülésén kezdi tárgyalni a Ház.
Ahogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban ismertette, a változtatásra azért van szükség, mert az országgyűlési törvény jelenleg pontatlan és például mindazon polgármesterek vagy önkormányzati képviselők, akik parlamenti tisztséget viselnek, önkormányzati mandátumuk lejártáig továbbra is két díjazást vehetnének fel.

Forrás: hirado.hu



Az önkormányzatok nemcsak a saját területükön lévő, hanem attól 30 kilométeren belüli belterületi földet is megigényelhetnek közfoglalkoztatási célra; a vagyonkezelés ideje 15 év - egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hirdetménye, amely a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Az önkormányzat az igénylése alapján elnyert vagyonkezelői jogot nem adhatja tovább. Az önkormányzat, a föld vagyonkezelésébe adására szóló kérelmét a területileg illetékes NFA megyei osztályánál terjesztheti elő. Amennyiben több önkormányzat nyújtott be kérelmet azonos földterület(ek)re, az NFA a település fekvése, az önkormányzat kérelmében megfogalmazottak megvalósíthatósága és az előzetesen beadott igénye alapján hozza meg a döntését.

Forrás: profitline.hu



Az Alapjogokért Központ szerint a hatályos magyar jogszabályok nem állapítanak meg kötelező határidőt az új kormány megalakulására. Ezt a központ az alaptörvényi és egyéb rendelkezéseket áttekintve írta az MTI-hez eljuttatott összegzésében.
Mint kifejtették: bár az új miniszterelnök a megválasztását követően, illetve a minisztériumi struktúrára vonatkozó törvények hatálybalépése után haladéktalanul köteles javaslatot tenni az új kormány tagjaira, az Országgyűlés bizottságait a miniszteri meghallgatás, a köztársasági elnököt pedig a kinevezés tekintetében nem köti határidő.

Forrás: vg.hu



Irányadó, tanulságos döntést hozott a napokban a Kúria: vezetés közben nemcsak a telefonálás számít szabályszegésnek, hanem az is, ha elutasítunk egy hívást az erre szolgáló gomb megnyomásával a készüléken.
„ A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat” – áll a KRESZ-ben, az azonban eddig viták forrása volt, hogy pontosan mi számít használatnak: a telefonálás, a gombnyomogatás vagy esetleg a készülék kézben tartása is.
A Kúria a napokban úgy foglalt állást, hogy utóbbi nem, viszont a telefon bármelyik funkciójának használata már szabálysértés. A döntés előzménye az volt, hogy egy megbírságolt autós azzal védekezve, hogy csak „kinyomott” egy hívást vezetés közben, perre ment. Első fokon elutasították a keresetét, fellebbezett, de a Kúria is a rendőröknek adott igazat.

Forrás: bama.hu



Az Együtt-PM javára döntött a Kúria a pártszövetségnek járó állami támogatás összegét érintő kérdésben, megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát - közölte az Együtt-PM az MTI-vel csütörtökön.
Közleményükben tudatták: azért kértek felülvizsgálatot az NVB keddi rendkívüli ülésén hozott döntéssel kapcsolatban, mert szerintük a választási bizottság rosszul számította ki a nekik járó összeget.

Forrás: vg.hu



Idén már több mint kétszázan kértek kegyelmet, de csak három esetben született pozitív döntés - derül ki a kormány honlapján közzétett dokumentumból.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a 2002. január 1. és 2014. március 31. között befejezett kegyelmi ügyek, valamint a bűnügyi költség és rendbírság elengedése, mérséklése iránti méltányossági ügyek statisztikája szerint ebben az évben 227-en kértek kegyelmet az államfőtől. Ebből 224-et elutasított, de hárman kegyelmet kaptak.

Forrás: klubradio.hu



Jogerősen pert nyert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott díjtétel - közölte a FEOSZ csütörtökön.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet ismerteti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla május 8-i ítéletében, helyben hagyva a Fővárosi Törvényszék korábbi első fokú döntését, megállapította, hogy a Magyar Telekom 2012. május 1. és 2012. november 17. között tisztességtelenül számlázta ki a fogyasztóknak a 142 forintos tranzakciós díjat a postai úton és személyesen befizetett számlák után, ezért a vonatkozó szerződési feltételei tisztességtelenek és érvénytelenek. A FEOSZ álláspontja szerint a szolgáltatónak ez a gyakorlata teljes mértékben ellentétes volt a fogyasztók érdekeivel és rendkívül sok ügyfelet érintett, mivel Magyarországon még mindig a postai csekkes befizetési mód a legelterjedtebb.

Forrás: profitline.hu



A civil szervezeteknek minden év május 31-ig kell megküldeniük az előző évről szóló, a jogosult szerv által jóváhagyott beszámolójukat az Országos Bírósági Hivatalnak. Az OBH az eredeti dokumentumot vagy annak hitelesített másolatát letétbe helyezi és honlapján (a birosag.hu oldalon) a „Civil szervezetek és alapítványok névjegyzéke” megjelölés alatt közzéteszi.
A közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek a közhasznúsági mellékletet is be kell nyújtaniuk. Fontos, hogy a 2012. január 1-je előtt közhasznúnak, vagy kiemelkedően közhasznúnak minősített szervezetek 2014. május 31-ig kezdeményezhetik a Civil törvény szerinti közhasznú szervezetkénti nyilvántartásba vételüket. A közhasznú nyilvántartásba vételi kérelmet a nyilvántartásba vevő törvényszéknél kell előterjeszteni, tehát nem az OBH-nak kell megküldeni. Ez azért fontos, mert a megjelölt határidő után már csak ezek a szervezetek jogosultak a közhasznú megjelölés használatára, és az ehhez kapcsolódó kedvezmények igénybevételére.

Forrás: orientpress.hu



A cafeteria-rendszer könnyen befogadhatná a lakáshitel-támogatás juttatási formát is. Különösen érdemes ott beépíteni, ahol az egyes munkavállalók cafeteria keretét bruttó módon határozták meg – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésben.
Idén már többször foglalkoztunk az adómentes juttatások aktuális slágerével, a lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy a korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez, a hitelhez kapcsolódó más kötelezettségek megfizetéséhez nyújtott támogatás kérdéseivel. Április 3-a óta a juttatás részletszabályai is ismertté váltak, azaz eldördült a startpisztoly. Immár a munkavállalók és munkáltatók alkuján múlik, hogy hol kerül bevezetésre a lakáshitel-támogatás kedvező juttatása.
Már többször, több helyen hangsúlyoztuk, hogy nem célszerű ezzel a bér, vagy esetleg az év végi jutalom, bónusz terhére élni, hiszen az adóhatóság élhet az ügylet átminősítésnek lehetőségével, melynek hatására mind a munkáltató, mind a munkavállaló jelentős érdeksérelmeket szenvedhet el (adóhiány, adóbírság, késedelmi pótlék megfizetése).

Forrás: ado.hu



Számos téves elképzelés kering az új Ptk-ban meghatározott ügyvezetői felelősséggel kapcsolatban, bár a szabályozás valóban szigorodott, annyira nem eszik forrón a kását – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit által szervezett KKV Akadémián.
„Sok rémhír kering az ügyvezetői felelősséggel kapcsolatban, de szerencsére nem olyan komoly a helyzet, alapvetően nem arra kell készülnünk, hogy minden ügyvezetőt kiforgatnak majd a vagyonából” – mondta Kocsis Ildikó ügyvéd, a dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda vezetője, a BKIK és a Piac & Profit közös rendezvényén. A szakember szerint egyszerűen nem lehet olyan helyzetet előállítani, hogy egy ügyvezetőt ne lehetne anyagilag megfogni, így nem is érdemes a vagyon kimenekítésével foglalkozni. „Ezért azokat a körülményeket kell csökkenteni, amelyek a felelősségre vonás esélyét csökkentik” – hangsúlyozta Kocsis Ildikó. A szakember szerint, ha valaki nem köt a cég számára előnytelen szerződéseket, ha nem követ el bűntényt, vagy vesz részt tisztességtelen ügyletekben, akkor ügyvezetőként nemigen kell tartania a felelősségre vonástól. (De speciális biztosításokkal is védhetik magukat a vezető tisztségviselők, bár ezekkel kapcsolatban is vannak még bizonytalanságok.)

Forrás: piacesprofit.hu



A Prohuman Diákmunka – Prodiák Iskolaszövetkezet a 321/2013. (VIII. 28.) kormányrendeletre támaszkodva dolgozta ki legújabb szolgáltatását. A rendelet alapján 2014-től a végzős diákok diákigazolványuk érvényességéig, azaz október 31-ig diákként foglalkoztathatók.
Ez a szabályváltozás egy több éve hibásan működő gyakorlatot szüntetett meg, mivel korábban még azok a diákok sem voltak jogilag rendezett státuszban, akik a felsőoktatásban vagy a szakképzésben folytattak tanulmányokat. Így több mint 100 000 magáért tenni akaró diák kiszorult a munkaerőpiacról.

Forrás: hrportal.hu



Várhatóan megszűnik a Magyar Szerencsejáték Szövetség is azt követően, hogy Schreiber István, a szövetség elnöke a napokban lemondott. Az MTI-nek lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezetben sem a szövetség, sem annak tagjai nem tudják képviselni az érdekeiket.
Döntését megelőzően, kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy koncessziós szerződést kötöttek a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
Schreiber István kiemelte: mivel a szerencsejáték piac szereplőinek köre nagyon leszűkült, a koncessziós szerződést kötő két társaság mellett csak a Szerencsejáték Zrt. lesz még a piacon, a szövetségnek - szavai szerint - nincs helye a piacon.

Forrás: elemzeskozpont.hu



Januárban lépett életbe a más tagországban elkövetett közlekedési kihágások büntethetőségét célzó uniós jogszabály, ám az Európai Bíróság május 6-i döntése érvénytelennek minősítette azt a jogalapot, amire az irányelvet annak idején építették. A jogszabály ideiglenes jelleggel 12 hónapig még él, addig kell megoldani a jogi korrekciót.
Három évnyi huzavona után sikerült 2011-ben lezárni annak az ambiciózus jogszabálytervezetnek a vitáját, amellyel az Európai Bizottság átfogó csomagban kívánta növelni a közlekedésbiztonságot a tagországokban. Az elképzelés lényege az volt, hogy amennyiben EU-polgárok hazájukon kívül, más uniós országban követnek el útbiztonságot veszélyeztető szabálysértést, az esetet ne úszhassák meg büntetlenül. A csomagot a három éves vita során több szempontból jelentősen felvizezték, előnyére szóló változást jelentett viszont, hogy a bizottsági részről kezdeményezett eredetileg öt szabálysértési területet utóbb nyolcra növelték.

Forrás: inforadio.hu



Július elsejétől kellene megjelölni a hazai forgalomba kerülő üzemanyagokat – mindez kilencmilliárddal növelné az autósok terheit. A határidő azonban nem tartható – írja a Magyar Nemzet.
Két-három forinttal is emelheti az üzemanyagok literenkénti fogyasztói árát az idén nyáron bevezetendő kötelező jelölés. A kormány szigorúbban ellenőrizné a kőolajtermékek hazai felhasználását, ennek érdekében a kőolajtermékek jelölésével és ellenőrzésével egészíti ki a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) feladatkörét.

Forrás: napi.hu



Nem lehet népszavazást tartani a paksi atomerőmű bővítéséről - döntött a Kúria, miután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát.
A testület azért utasította el a kérelmet, mert - egyetértve az NVB-vel - úgy találta, hogy az alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.
A Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"

Forrás: hvg.hu



Beperelte az Emberi Méltóság Tanácsa az Európai Parlamentet. A civil szervezet szerint jogsértő módon állították le azt a petíciós eljárást, ami a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyét vizsgálta. Magyarország a civil szervezethez csatlakozva beavatkozási kérelmet nyújtott be az Európai Bíróságon.
Bírósági ítélettel akarja kimondatni az Emberi Méltóság Tanácsa, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága jogsértést követett el. A civil szervezet a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok érdekében még 2012-ben nyújtott be petíciót a bizottsághoz. A testület hónapokig vizsgálta, majd indoklás nélkül lezárta az ügyet. Az Emberi Méltóság Tanácsa a szlovák állampolgársági törvény azon elemét vitatja, amely kimondja, hogy ha valaki más ország állampolgára lesz, akkor elveszíti a szlovák állampolgárságot.

Forrás: mno.hu



Az elmúlt négy évben csaknem 25 százalékkal nőtt a védőnői szolgálatok működtetésére fordított támogatás – írja a Világgazdaság Online az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai alapján.
Az OEP adatai szerint a 2010-es 15,4 milliárd forinttal szemben 2014-ben már több mint 19,5 milliárd forint jut a védőnői szolgálatok támogatására.
A szolgálatok teljesítménydíjazása mintegy 13 százalékkal emelkedett 2012-ben, majd 2013 novemberében egy kormányrendelet további – havi 13-14 ezer forintos – díjemelésről rendelkezett. Ez évtől összesen 1,75 milliárd forinttal növelték a védőnői szolgálatok finanszírozására fordítható összeget, ami az iskolavédőnői szolgálatok esetében átlagosan havi 29900 forintos – 10,4 százalékos –, a területi védőnőknél pedig átlagosan 28400 forintos – 9,6 százalékos – bevételnövekedést jelent.

Forrás: hrportal.hu



A NAV és az útdíjfizetési hatóság között elektronikus kapcsolat van, így a gyanús szállítmányokat könnyedén nyomon követheti az adóhatóság.
Már több nagy áfacsalás felgöngyölítésében is segítették a hatóság munkáját az elektronikus útdíjrendszer adatai, amelyekhez egy tavalyi törvénymódosítás ad jogosultságot az adóhatóságnak – írta szerdán a Magyar Nemzet.

Forrás: hvg.hu



Több fővárosi útvonalon is felújítások zajlanak, ezért sok helyen megváltozott forgalmi rendre számíthatnak az autósok. Érdemes figyelni, mert a rendőrség nemcsak pénzbírságot szabhat ki, hanem büntetőpont is járhat a szabálytalanságért.
2001. január 1-jén vezették be Magyarországon a járművezetők előéleti pontrendszerét. Viszonylag nagyszámú büntetőpontot kaphat a járművezetője közlekedési bűncselekmények kapcsán és segítségnyújtás elmulasztása miatt. Például szándékosság esetén akár 11, míg gondatlanságból elkövetett bűncselekménynél 9 pontot is kiszabhat a hatóság.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, Jámbor István az InfoRádió egy korábbi műsorában azt mondta: ha valaki előéleti pontot kap, arról a hatóság mindig küld tájékoztatót.

Forrás: inforadio.hu



Az Alkotmánybíróság szerint az nem alkotmányjogi kérdés, hogy a budapesti taxiknak egységesen sárga színűnek kell lenniük. Önmagában pedig az, hogy a gépkocsi színe utal a tulajdonos foglalkozására, egyáltalán nem korlátozza a jármű használatát.

Forrás: jogiforum.hu



A 4,3 millió hektáros magyar termőterületnek csupán 40 százaléka védett biztosítással, pedig éves szinten 130 milliárdos természeti kár éri a gazdákat és az állam támogatást ad a biztosítási díjhoz - közölte a Generali Biztosító az MTI-vel.
A 2012. óta hatályos támogatási rendelet a terményeket három csoportba osztja, és mellé rendeli azokat a károkat, amelyekre fizetnie kell a biztosítónak. Például az A-csoportba főleg a kalászosok, a B-csoportba a zöldségfélék, míg a C-csoportba az egyéb termények tartoznak, mindhárom csoport kockázata kiterjed lényegében minden természeti kárra.

Forrás: hirado.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett hiányosságot december 31-ig orvosolja.
A hétfői határozatot kedden tették közzé Ab honlapján. Az ott olvasható összefoglaló szerint az Ab az alapvető jogok biztosának indítványára, hivatalból eljárva állapította meg, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő.

Forrás: hvg.hu



Az eddigiektől számos ponton eltérő munkarend vár a ma megalakuló Országgyűlés képviselőire az új házszabály alapján, amely a plenáris ülésről a bizottságokba terelte a részletes vitákat.
A parlament tavasszal, utolsó rendelkezései között fogadta el az új házszabályi rendelkezéseket a kormánypártok javaslatára.

Forrás: gondola.hu



Hét kaszinó üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az új játékkaszinók a minisztérium közleménye szerint évente csaknem 4 milliárd forint koncessziós díjat és mintegy 1 milliárd forint áfát fizetnek be a költségvetésbe.
Az NGM ismertette: a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt - budapesti, illetve Pest megyei -, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére kötött koncessziós szerződést.

Forrás: nepszava.hu



A minőségi csere mint felmondási ok régóta szerepel joggyakorlatunkban, ennek ellenére nagy bizonytalanság övezi, mivel a törvény szövege nem definiálja pontosan a fogalmát. A minőségi csere a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkáltató az addigi munkavállaló helyett egy olyat alkalmaz, aki jobban illeszkedik az adott munkakörbe.
Általános hiedelem, hogy a minőségi csere a munkavállaló képességeivel összefüggő ok, holott az a munkáltató működésével összefüggő oknak minősül. Ez azért lényeges különbség, mert a munkavállaló képességeivel összefüggő felmondási okok körében a munkáltató komoly bizonyításra lehet köteles egy adott perben, annak azonban vizsgálatára a bíróság nem jogosult, hogy a munkáltató döntése mennyire gazdaságos.

Forrás: vg.hu



A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a józsefvárosi piac területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását; a végzést várhatóan az elkövetkező két hónapban hajtják végre - közölte a vasúttársaság kedden.
A közlemény szerint a bírósági végzés a piacot üzemeltető Komondor Kft. fellebbezése esetén is végrehajtható. Azt írták: a végrehajtás pontos, várhatóan májusi-júniusi időpontját az ügyben eljáró végrehajtó fogja megjelölni.

Forrás: profitline.hu



Az új Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a társasági jogszabályok eltérést engedővé váltak. Így, a korábbi kötelező erejű szabályozással szemben, a tagok a társaság alapító dokumentumában most már módosíthatnak a Ptk. szabályai adta kereteken.
Az új Ptk. hatálybalépése óta az üzleti életet lázban tartja, hogy milyen korlátai vannak ezen eltérési lehetőségeknek. Az ügyben időközben megszólaltak a cégbírók is. Nem lehet eltérni a szabályoktól, ha azt törvény tiltja. Ám ezen egyszerű kivételnek sem egyértelmű a gyakorlata.

Forrás: vg.hu



Gyakran a tagok a tagsági részesedésüktől való gyors megszabadulást választják azért, hogy a céget elhagyva hátat fordítsanak a cég hitelezőinek, és a céget a tartozással együtt „eltemessék”. Ez azonban korántsem annyira egyszerű megoldás, mint amilyennek látszik.
Sok többségi tulajdonos nincs tisztában azzal, hogy az általa eladóként kötött adásvételi szerződés megtámadható, ha annak megkötésére a cég fizetésképtelenségi helyzetének beálltát követően került sor, vagy ha az eladó az átruházás során nem jóhiszeműen járt el.

Forrás: vg.hu



Az eljárások lassúsága, az OBH elnök hatalma, a bírói nyugdíjazás visszatérő témák a sajtóban a bíróságok kapcsán. Az igazán lényeges változásokról azonban nem esik szó – tartják a Jogtudományi Intézetben a bírósági rendszer átalakulásáról megrendezett beszélgetés résztvevői.
„A nagy médiafigyelmet keltő ügyekben valahogy minden gyengeség összejön”Elméleti és gyakorlati szakembereket is meghívtak az MTA Jogtudományi Intézetébe a bírósági rendszer átalakulásáról tartott kerekasztal-beszélgetésre. Bár az aránytalan ügyterhekről és a bírósági igazgatás átalakításáról sok szó esett mostanság, (nem is beszélve a bírák nyugdíjazásának európai vihart kavart ügyéről); a résztvevők azt hangsúlyozták, hogy sok olyan lényeges változás történt, amely gyakorlatilag rejtve maradt a szélesebb közönség előtt.

Forrás: jogiforum.hu



A nem Eu-ból érkező fuvarozóknak többször is le kell kezeltetni az engedélyüket. Ez a rendelet védi a hazai fuvarpiacot a trükköző kamionosoktól.
Életbe lép a hazai fuvarozási piacot védő új rendelkezés, amely szerint május elejétől a nem európai uniós országból érkező fuvarozóknak kezeltetniük kell a szállítási engedélyüket az áru fel- és lerakodásának helyén is - számol be a Népszava és a Népszabadság szombati számában.

Forrás: hir6.hu



Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) megfogalmazása szerint termékszavatosság esetén a vásárló nem csak az eladóval, hanem közvetlenül a gyártóval vagy a kereskedővel szemben is érvényesítheti a szavatossági jogát, így javítást, cserét kérhet - ez utóbbiak eljárási szabályait tette közzé a nemzetgazdasági miniszter a legutóbbi Magyar Közlönyben.
A vásárló számára a termék meghibásodása esetén a legerősebb jogosultság továbbra is a jótállási jog marad. A garancia (jótállás) egy ígéret a gyártó, importőr, olykor a kereskedő részéről, hogy a jótállási idő alatt történő meghibásodásért kezeskedik. Ezekben az esetekben az eladónak - gyártónak - kell bizonyítania azt, hogy a vevő nem a rendeltetésének megfelelően használta az eszközt.

Forrás: elelmiszer.hu



Április 24-én immár második alkalommal rendezte meg a STEP, azaz a Society of Trust and Estate Practitioners nevű szervezet magyarországi egyesülete a bizalmi vagyonkezelésről szóló konferenciáját.
Az elsősorban vagyonkezelőket és a bizalmi vagyonkezelés mintájául szolgáló trustokkal foglalkozó ügyvédeket, adótanácsadókat és más szakembereket tömörítő, szakmai és érdekképviseleti funkciókat betöltő közösség nagy elismertségnek és tekintélynek örvend szakmai berkekben szerte az egész világon.

Forrás: jogiforum.hu



Egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn, nem jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság az iregszemcsei "cégtemető" ügyének elsőrendű vádlottját, aki a vád szerint 158 céget vásárolt meg fiktív szerződéssel.
A 32 éves iregszemcsei férfit a bíróság emellett 1,46 millió forint vagyonelkobzással sújtotta, és öt évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaságban vezető tisztségviselő legyen.

Forrás: ma.hu



A Rádió Orient közelmúltban indult sorozatában a Nemzeti Adatkezelési és Információszabadság Hatóság előző évi tevékenységével ismerkedhetünk meg – ezúttal Révész Balázs, a Vizsgálati Főosztály vezetője nyilatkozott munkájáról. Kiderült, a NAIH-nak sok feladatot adnak a biometrikus azonosítók és ügyintézésnél rögzített hangfelvételek - a hatóságnak pedig rendszeresen 'takarítania' kell a büntetőeljárások túlzott adatgyűjtése után is.
“Az osztályunk által intézett ügyek lényegében a klasszikus ombudsmani ügyeket fedik le. Az adatvédelmi vizsgálatok a meghatározóak, de évről évre növekvő tendenciát mutat az adatvédelmi kérelmek száma” – ismertette munkájukat az adatvédelmi vezető. A legtöbb beadvány olyan sláger témákkal foglalkozik, mint a munkahelyi adatkezelés, pénzintézetekben tapasztalható problémák, a hulladékgazdálkodáshoz vagy éppen a hangfelvételek kiadásához kapcsolódó adatkezelések. Új típusként jelentek meg azonban tavaly a biometrikus beléptető rendszereket érintő ügyek: a száz százalékos pontosságot elérő azonosító rendszerek kényelmesek, hiszen külön dokumentum sem szükséges hozzájuk, a Révész szerint azonban adatvédelmi szempontból komoly kihívást jelentenek, hiszen ezen szenzitív adatok rossz kezekbe kerülve könnyen válhatnak veszélyessé is. Így a szükségesség-arányosság kritériumait kell feltétlenül figyelembe venni, és ha van más megoldás, akkor a hatóság nem támogatja ennek felszerelését.

Forrás: orientpress.hu



Az Együtt-PM április 24-én jelentette be, hogy az Ab-hez fordul, mivel a pártszövetség véleménye szerint a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik a választójog egyenlőségét.
Az Ab - Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával valamint Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós különvéleményével - elutasította az ügyben benyújtott alkotmányjogi panaszt és a Kúria végzése elleni alkotmányjogi panaszt is.
Az Ab kifejtette: a "győzteskompenzáció" jogintézménye történetileg létező és Magyarországon is ismert. Szabályozása a többségi és az arányos (listás) választás elemeit úgy vegyíti, hogy a módszer egyik rendszer alkalmazásából sem következik feltétlenül. Az egyéni kerületben a győztes az egyetlen mandátumot megszerzi a rá leadott szavazatokkal, vagyis mindazoknak a szavazata, akik a győztesre szavaztak, mandátumszerzéséhez vezet. Listán a kompenzáció (kiegyenlítés) főszabálya szerint a listára leadott és (ha van) az egyéni kerületben mandátum szerzéséhez nem vezető szavazatok számítanak.

Forrás: inforadio.hu



Nem is volt ittas az ittas járművezetésért első fokon elítélt Eva Rezesova, a négy ember halálával végződött baleset pedig elkerülhetetlen volt, így fel kell menteni – ezt akarja bebizonyítani a szlovák milliomosnő védelme. A hvg.hu információ szerint ezek alátámasztására egy új orvosi szakvéleménnyel állnak elő, és azt is bedobják majd, hogy Rezesova egyik gyerekét pszichiáter kezeli, mert anyja tartós hiánya megzavarta a fejlődését. Az ügyészség által támadott szakértőjük, Melegh Gábor mellett pedig váltig kiállnak majd.
Már az elsőfokú ítélet november 22-i kihirdetésén bejelentette fellebbezését az ittas járművezetés miatt elítélt Eva Rezesova védője, Novák Péter, egyértelművé téve, hogy másodfokon a teljes felmentésért harcolnak majd. A hvg.hu-nak sikerült kiderítenie, mire hivatkozva fut neki a felmentésért vívott jogi csatának a szlovák milliomosnő védelme, vagyis mit szeretnének majd elérni a május 5-én induló másodfokú eljárásban. (Cikkünk megjelenése után pár órával a tárgyalást Rezesova betegsége miatt május végére halasztották.)

Forrás: hvg.hu



Likviditási gondokat okozhat az Áfa törvény júliustól hatályos módosítása azon cégeknél, amelyek a nyújtott szolgáltatásról időszakonként számolnak el. Erre a továbbiakban nem lesz lehetőség, ezért gyakorlatilag előlegezniük kell az áfát.
Az Áfa tv. 2014. július 1. napjától hatályos 58. § (1) bekezdésének módosított szövege, valamint az új 58. § (1a) bekezdése értelmében a közszolgáltatásokat végző cégek kivételével minden olyan cég, akik a nyújtott szolgáltatásról időszakonként számolnak el, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét rendszeresen ismétlődő jelleggel, meghatározott időszakra állapítják meg – így a munkaerő-kölcsönző cégek valamint az iskolaszövetkezetek is – kikerülnek azon cégek köréből, akik az áfát a fizetési határidőnek megfelelő időpontban számolhatták el és fizethették meg. Ez azt jelenti, hogy eddig ezek a cégek akkor fizethettek áfát, amikor az ténylegesen meg is érkezett a számlájukra (a késedelmesen vagy egyáltalán nem fizető vevőket itt figyelmen kívül hagyom, ilyenek minden szektorban léteznek).
Az új szabályozás szerint az áfát a teljesítés hónapját követő hónap 20. napjáig kell bevallaniuk és megfizetniük. Mivel e cégek is jelentős arányban dolgoznak 30, 60, esetenként 90 napos határidővel fizető nagyvállalatoknak, ezért gyakorlatilag egy-három hónapig kénytelenek az ÁFA összegét megelőlegezni. Mivel ezek a cégekre nem jellemző az erős tőketartalék, valamint a piaci versenyben kialakult áraik alapján a bevételük 85-90%-át bérre és ezek közterheire fordítják, nem rendelkeznek fedezettel az ÁFA előlegezésére. Így abba a helyzetbe kényszerülnének a jogszabály hatálybalépésével, hogy választaniuk kellene: bért ne fizessenek, munkáltatói közterheket vagy áfát – mondja Simon Balázs, a Humánia HRS Group Zrt. jogi és kommunikációs igazgatója.

Forrás: piacesprofit.hu



Várhatóan a jövő év elején lép életbe az Európai Unió özönfajok szabályozására vonatkozó rendelete, a fajlistát azonban a tagországi egyeztetéseket követően várhatóan csak egy évvel később állítják össze – mondták el a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) az MTI kérdésére.
Az Európai Bizottság által, több éves előkészítő munkát követően, a múlt év szeptember 9-én bemutatott “Az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének a megelőzéséről és féken tartásáról” szóló rendelet-javaslatát plenáris ülésén, nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament.
A rendelet elfogadásáig még hátra van az Európai Tanács jóváhagyása, mely júniusban várható. Ezt követően a rendelet 2015. január 1-i hatállyal léphet életbe.

Forrás: tozsdeforum.hu



Az új Ptk. az egyes nevesített szerződések között több olyan szerződés típusra tartalmaz szabályozást (forgalmazási szerződés, faktoring szerződés, pénzügyi lízingszerződés, franchise szerződés), melyek tartalmát korábban a piaci szereplők alakították ki, nagyrészt a nemzetközi mintákat alkalmazva a hazai jogszabályi környezetben. Szakértők szerint azért továbbra is a gyakorlat dönt majd.
Az új nevesített szerződéstípusok új Ptk.-ba történő beemelésének a piaci forgalom biztonságának szempontjából több pozitív hozadéka is van, egyrészt a gazdasági élet szereplői kaptak egy sorvezetőt, amely mentén biztonsággal köthetik meg szerződéseiket, másrészt amennyiben valamilyen, az adott szerződéshez kapcsolódó kérdésről nem rendelkeztek, akkor az új Ptk. szabályozása fog érvényesülni, kitöltve az ilyen hézagokat. Tekintettel arra, hogy a szerződéses jogi szabályozás diszpozitív (vagyis a társaságoknak lehetőségük van arra, hogy a társasági jog szabályaitól eltérjenek – részletesebben itt olvashat erről), a szerződő felek természetesen a frissen szabályozott szerződéstípusok esetében is a legtöbb kérdésben továbbra is eltérhetnek a Ptk. rendelkezéseitől, illetve továbbra is köthetnek olyan szerződéseket, melyeket az új Ptk. sem nevesít – magyarázzák a Baker&McKenzie szakértői.

Forrás: piacesprofit.hu



Év elejével a vízügy területén számos jogszabály módosult, ugyanis a vízügyi hatósági feladatok a vidékfejlesztési tárcától a Belügyminisztérium felügyelete alá kerültek.
A hatósági szervezetrendszer változásával új hatóságként megalakult az Országos Vízügyi Hatóság, illetve az elsőfokon eljáró tizenkét területi vízügyi hatóság. Az új hatáskörökkel érintett valamennyi szakterületi jogszabály módosításra került, ennek megfelelően a jövőben a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek helyett a területileg illetékes vízügyi hatóságokhoz kell fordulnunk például a vízjogi engedélyezési vagy a vízkészlet-járulékokkal kapcsolatos ügyekben.

Forrás: www.muszakiforum.hu



Várhatóan a jövő év elején lép életbe az Európai Unió özönfajok szabályozására vonatkozó rendelete, a fajlistát azonban a tagországi egyeztetéseket követően várhatóan csak egy évvel később állítják össze - mondták el a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) az MTI kérdésére.
Az Európai Bizottság által, több éves előkészítő munkát követően, a múlt év szeptember 9-én bemutatott „Az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének a megelőzéséről és féken tartásáról” szóló rendelet-javaslatát plenáris ülésén, nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament.

Forrás: elelmiszer.hu



Hétfőn kezdődik a négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolt Eva Varholiková Rezesová másodfokú büntetőperének tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken.
Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba.

Forrás: hvg.hu



Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többek között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. Tilos lesz többek között a szénsavas, vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény, s rögzítették azt is, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót. Előírták továbbá, hogy a közétkeztetésben fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.
A Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által jegyzett jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Továbbá, hogy állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.

Forrás: elelmiszer.hu



Erről kormányhatározat is született.
Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint. A 2014. május-december közötti időszak közfoglalkoztatási kérdéseiről szóló kormányhatározatban rögzítik, hogy a közfoglalkoztatásért felelős miniszter jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása.

Forrás: civishir.hu



Az új Polgári Törvénykönyv a házasság és a család védelmének alapelvként való rögzítése mellett kimondja, hogy az alkalmazása során a családi és az egyéni érdek összhangjának biztosításával kell eljárni. Dr. Hoós Tibor törvényszéki tanácselnökkel a családjog változásairól beszélgettünk.
Az új Polgári Törvénykönyv a családjog addig önálló törvényben történő szabályozása helyett a Negyedik Könyvben magában foglalja e jogterületet, mint – sajátos eltérésekkel – a magánjog részét, megkülönböztető rendelkezései azonban kiemelik az ember életében betöltött céljának fontosságát – magyarázza dr. Hoós Tibor.

Forrás: vaol.hu



A március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (új Ptk.) megfogalmazása szerint termékszavatosság esetén a vásárló nem csak az eladóval, hanem közvetlenül a gyártóval vagy a kereskedővel szemben is érvényesítheti a szavatossági jogát, így javítást, cserét kérhet - ez utóbbiak eljárási szabályait tette közzé a nemzetgazdasági miniszter a legutóbbi Magyar Közlönyben.
A vásárló számára a termék meghibásodása esetén a legerősebb jogosultság továbbra is a jótállási jog marad. A garancia (jótállás) egy ígéret a gyártó, importőr, olykor a kereskedő részéről, hogy a jótállási idő alatt történő meghibásodásért kezeskedik. Ezekben az esetekben az eladónak - gyártónak - kell bizonyítania azt, hogy a vevő nem a rendeltetésének megfelelően használta az eszközt.

Forrás: hvg.hu



A UPC DTH (Direct-To-Home) üdvözli az Európai Bíróság műholdas tévészolgáltatásokra vonatkozó szerdai döntését, annak részletes áttanulmányozása után határoz majd az következő lépésekről – közölte a szolgáltató cég csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalos állásfoglalásukat összegző közleményükben azt írták, hogy az Európai Bíróság határozata alapján a műholdon keresztül közvetített tévészolgáltatás egy az Európai Unió jogszabályi környezete által meghatározott elektronikus hírközlési szolgáltatás. Az ilyen szolgáltatásokra az EU alapszerződésében foglalt szabad áramlás elve vonatkozik – fűzték hozzá.

Forrás: mon.hu



Egy adóhátralékos keserveiről szóló februárban megjelent jegyzetünkre reagált a NAV Veszprém megyei igazgatósága.
Rávilágított arra, hogy a jegyzetben szereplő „hátralékos értesítése végrehajtási…” hivatalos iratot nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azaz nem az állami adóhatóság bocsájtotta ki, valamint kifejtette saját eljárásának menetét, mely az alábbiakban jellemezhető. Elsősorban azt érdemes tudni, hogy miből keletkezhet az adózó hátraléka? Egyszerűbb esetekben a fizetési kötelezettséget megállapító hatósági végzés, illetve az adóbevallás nyomán, amennyiben az adózó nem tesz eleget a kötelezettségének. A behajtást kérő megkeresésére foganatosított behajtási eljárás során, adók módjára behajthatóak a köztartozások (közüzemi díjak, visszafizetendő ellátások stb.)

Forrás: zaol.hu



A tanulmány célja a szabálysértési törvény 2014. január 1. napjától hatályos módosításával bevezetett közvetítői eljárásra utalás elrendelésével, a szabálysértési eljárás felfüggesztésével kapcsolatban – különösen a bíróság elé állításos ügyekben - felvetett elméleti aggályokra és gyakorlati problémákra, valamint a szabálysértési törvény szóhasználatából (is) adódó bírósági, illetőleg a rendőrségi hatáskörök rendezetlenségére történő reflektálás.
A Szerző rögzíti a mediáció lényegi elemeit, a szabálysértési törvény közvetítői eljárására vonatkozó jelenlegi eltérő jogértelmezést, és gyakorlatot, valamint egyúttal vázolni kíván a különböző megmerevedni látszó álláspontok miatt nyitott kérdéskörre egy jövőbeli lehetséges megoldási utat.

Forrás: jogiforum.hu



Az Európai Bíróság ítélete a Kúria korábbi jogegységi döntésével összhangban egyértelművé teszi, hogy ellentétes lenne a fogyasztók érdekével, ha valamely szerződéses rendelkezés bíróság általi érvénytelenítése a teljes szerződés megsemmisüléséhez vezetne - közölte az OTP Bank szerdán az MTI megkeresésére.
A bank írásos válaszában hangsúlyozta: a bíróságoknak törekedniük kell az érvénytelen rendelkezés helyettesítésére valamely más, a nemzeti jogban ismert rendelkezéssel. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán kihirdetett ítéletében a magyar vonatkozású Kásler-ügyben kimondta: a nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével.

Forrás: profitline.hu



Nőtt a munkabalesetek száma tavaly Magyarországon: összesen 17 222 munkavállaló szenvedett balesetet a munkavégzéssel összefüggésben, míg egy évvel korábban 17 025 esetet regisztráltak, ez 1,2 százalékos növekedésnek felel meg - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság munkavédelmi főosztálya összesítéséből.
A hivatal 187 esetet minősített súlyosnak. A statisztika szerint tavaly 53-an veszítették életüket munkavégzés közben, míg 2012-ben 57 ember halt meg. A legtöbb balesetet, 3106-ot Budapesten regisztrálták, a legtöbb halálos munkabaleset, 9 azonban Pest megyében történt. Budapesten, Fejér megyében, és Hajdú-Bihar megyében egyaránt 6 halálos munkabaleset történt 2013-ban.

Forrás: profitline.hu