ORAC Kiadó
Felelősség a társasági jogban

ISBN: 978-963-258-269-6

Megjelenés éve: 2015

Formátum: B/5

Terjedelem (oldalszám): 480

könyv

Felelősség a társasági jogban

Második, átdolgozott és bővített kiadás - Új magánjog sorozat 9. kötete

Szerző: Török Tamás

Lektor: Wellmann György

A mű 2007-ben való első megjelenése óta gyökeresen megváltozott a könyv témájának jogi szabályozása: a társasági joganyag jelentős része beépült a 2013. évi V. törvény (új Polgári Törvénykönyv) Harmadik Könyvébe, valamint az 1991. évi XLIX. törvény (Csődtörvény) és a 2006. évi V. törvény (Cégtörvény) társasági jogi szabályai is jelentősen módosultak.

A könyv második, átdolgozott és bővített kiadásának továbbra is az az alapvető célkitűzése, hogy ismertesse a társasági jog területére tartozó egyes felelősségi alakzatokat, illetve részletesen bemutassa az egyes felelősségi alakzatokkal összefüggésben született és az új vagy módosult törvényi szabályok alapján is iránymutatónak tekinthető bírósági eseti döntéseket. A kötet ugyanakkor kritikai elemzést is tartalmaz, ennek során feldolgozza a felelősségi jog és a társasági jog területén született korábbi és az első kiadást követően napvilágot látott magyar jogirodalmi munkákban szereplő mérvadó álláspontokat.

A szerző a társasági jog elismert szakértője, ügyvéd és társasági szakjogász. 1999 óta rendszeresen publikál: öt szakkönyv szerzője, társszerzője, eddig mintegy harminc szakcikke jelent meg különböző szakmai folyóiratokban.

Új magánjog sorozatúj Ptk.társasági jogkártérítés
  • Teljes ár: 8 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése