Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a 2018 decemberétől megvásárolt termékek személyes átvételére már csak Kiadónkban lesz lehetőség.
A korábban könyvesbolti (pesti) átvétellel megrendelt termékek 2019. január 31-ig vehetők át a Dialóg Könyvesboltban (1053 Budapest, Károlyi u. 17.).

Hírfolyam


2015-05-21

A lopások száma csökkent, a korrupciós eseteké nőtt

Jelentősen, 12,8 százalékkal csökkent az összes regisztrált bűncselekmény száma tavaly az előző évhez képest, a szándékos, befejezett emberölések száma 129 volt, ami nyolccal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor nőtt a korrupciós és a közlekedési bűncselekmények száma - derül ki Polt Péter legfőbb ügyésznek a vádhatóság tavalyi évéről szóló parlamenti beszámolójából. Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint tavaly 329 303 bűncselekményt regisztráltak. Ez az adat 2010-ben 447 186, 2012-ben pedig 472.236 volt.

2015-05-21

A kegyelmi kérvények alig 2%-a volt eredményes az elmúlt 13 évben

A kegyelmi kérvények kevesebb mint 2 százaléka volt eredményes az elmúlt tizenhárom évben; a legkevesebb kedvező kegyelmi határozat (négy) tavaly született, a legtöbb 2004-ben, amikor 41 ember kapott kegyelmet az államfőtől - derül ki az igazságügyi tárca kormányzati portálon olvasható kimutatásából. A táblázat a 2002. január 1. és 2015. március 31. közötti kegyelmi kérvények elbírálásának adatait tartalmazza. Eszerint a több mint tizenhárom év alatt 13 533 kegyelmi kérvényt nyújtottak be és ezek közül 267-t bíráltak el kedvezően a köztársasági elnökök: ez az egész időszakot tekintve az összes kérvény 1,97 százaléka.

2015-05-21

Számos jogszabályt megváltoztatna a jövő évi költségvetés tervezete

Az államháztartási és a stabilitási törvényen túl számos jogszabályt változtat meg a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabálycsomag, amelyet szerdán nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a parlamentnek. Változik többek között a gazdasági stabilitásról, az államháztartásról, az egykulcsos társasági adóról, a reklámközvetítési tevékenységről és a dohánytermékek kiskereskedelméről rendelkező törvény.

2015-05-21

Lezárult a nyomozás a taxisgyilkosság ügyében

Húsz év után lezárult a nyomozás a siófoki taxisgyilkosság ügyében – adta közre szerdán a Zsaru Magazin erről beszámoló írását honlapján a rendőrség. A Siófokon jól ismert áldozat taxisofőrként dolgozott, mellette valutaváltással is foglalkozott. Széles körben tudták róla, hogy sok készpénzt tart magánál. A rendőrök feltételezése szerint lehetett egy tippadó, aki az elkövetők figyelmébe ajánlotta a jómódú taxist. A lap beszámolója szerint a Somogy megyei rendőrök aprólékos nyomozással állították össze a vizsgálati anyagot egy Ausztriában szabadságvesztését töltő délszláv háborús veterán és „máig kámforrá vált” társa ellen. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Ilija I.-t és társát emberölés bűntettével és emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítja.

2015-05-21

Pénzmosás: bekeményít az EU

Az Európai Parlament megszavazta azt az új uniós irányelvet, amelynek célja a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépés. Ez immár a negyedik olyan uniós irányelv, amely a pénzmosás ellen született. Ennek értelmében a vállalatok, az egyéb jogi személyek és a vagyonkezelő szervezetek tényleges tulajdonosait központi uniós adatbázisban kell feltüntetni, amelybe a hatóságok - valamint érvekkel alátámasztott jogos igény esetén például az oknyomozó újságírók is - betekinthetnek. Ha az igény jogossága megalapozott, akkor az érdeklődő hozzájuthat a tényleges tulajdonos nevéhez, születési évéhez és hónapjához, állampolgárságához, tartózkodási országához, illetve a tulajdonosi érdekeltség jellegére vonatkozó információhoz. A hozzáférést a tagállamok csak "kivételes körülmények között, eseti alapon korlátozhatják.

2015-05-20

Ítélet születhet az "autómatricás" ügyben

Újabb szakaszához érkezett a Fővárosi Bíróságon az Il Ferro-ügy. Az évekkel ezelőtti, piramisjáték-szerű csalássorozatban több ezer autótulajdonost károsított meg egy cég vezetése. A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést indítványozott három vádlottnak – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A nyomozás, illetve a bírósági eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az Il Ferro összesen 10 557 ügyféllel kötött szerződést, ezeket mind meg kellett hallgatni, illetve ezek közül 2500-an büntetőfeljelentést is tettek – magyarázta. A kár 1,729 milliárd forintra rúg – mondta az ügyvéd, aki úgy tudja: akkoriban 150 millió forint értékű ingatlant és ingóságot foglaltak le. Szerinte ennek az értékesítéséből lehetne részben kártalanítani a sértetteket.

2015-05-20

Dr. Wopera Zsuzsa

Több, kardinálisnak tekinthető kérdést is nyitva hagyott az új Pp. Koncepció, melyekben további vizsgálódásra és szakmai érvek becsatornázására van szükség - Wopera Zsuzsa, az Igazságügy Minisztérium miniszteri biztosa a polgári perrendtartási törvény kodifikációjáról beszélt a Jogi Fórumnak. A törvény-előkészítő munka során jelentősnek értékelte a szakmai rendezvényeket, s elmondta, hogy még egy hivatásrenden belül is, ugyanarról a kérdésről egymással szöges ellentétben álló vélemények vannak.

2015-05-20

Az állam nyerhet

A brókerbotrányok károsultjainak megsegítését célzó intézkedésként az Országgyűlés idén tavasszal elfogadta a „vagyonzárolási” törvényt (2015. évi XXXI. törvény). Ez sokkal szélesebb körben teszi lehetővé a bűncselekményből származó vagyon zár alá vételét, amivel azt a látszatot keltik, hogy az áldozatok nagyobb eredménnyel érvényesíthetik polgári jogi igényeiket. Az azonban kérdéses, hogy a szabályozás ténylegesen szolgál-e a károsultak követeléseinek biztosítására.

2015-05-20

Tisztességtelen szerződési feltételek termékbemutatók szerződéseiben - Bíróság adott teljes egészében helyt a FEOSZ keresetének

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége bíróság előtt támadta meg az SPS Doctors Holding Kft. vállalkozás által használt blanketta szerződés egyes feltételeit. A bíróság első fokon teljes egészében helyt adott a keresetnek, azaz kimondta egyrészt, hogy tisztességtelen a már nem hatályos jogszabályra való hivatkozás. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szabályai értelmében amennyiben a szerződéskötésre üzleten kívül került sor, akkor fogyasztók tizennégy napon belül meggondolhatják magukat. Ezt a jogot korlátozta, illetve vonta meg a fogyasztóktól az SPS Doctors Holding Kft. abban az esetben, ha infra, mágnes, vagy pulzáló ágybetét vásárlása történt, arra hivatkozva, hogy ezek higiéniás termékek. A bíróság álláspontja szerint a kikötés azonban nem határozta meg, hogy mi minősül higiéniai jellegű terméknek, így kizárólag a vállalkozást egyoldalúan jogosította fel ezen feltétel értelmezésére, ezzel a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára állapította meg.

2015-05-19

Részben már ősszel elindul a családi csődvédelem

Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út – számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyon, a jövedelem kétszeresét. A magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik a csődvédelmet. Ez a lehetőség azok előtt is nyitva áll majd, akiknek az ügyében már megindult a végrehajtás. A procedúrába bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is.

2015-05-19

NMHH: 250 millió forintos bírság a Telenornak jogsértő szerződésmódosításai miatt

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 250 millió forint bírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re, mivel a szolgáltató jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A Telenor közölte, nem ért egyet a határozattal és fellebbez ellene. A hatóság szerint az egyoldalú szerződésmódosításra csak akkor van lehetőség, amikor a bekövetkező változások mértéke, intenzitása, gyors lezajlása nem teszi lehetővé a rendes üzletmenet keretében a szerződések kétoldalú módosítását, illetve a megváltozott helyzethez igazodó új díjcsomag-struktúra kialakítását. Ha ez a kivételes helyzet nem áll fenn, a szolgáltató csak kétoldalúan, az előfizetővel létrehozott konszenzus alapján módosíthatja a szerződést – közölte az NMHH.

2015-05-19

Egyszerűsödik a fogyasztói panaszok rendezése

A fogyasztókat segíti az az uniós jogszabály, amely Magyarországon is általánossá válik, így egy erős fogyasztóvédelmi irány felé mozdul el a jogalkotás. Ennek keretében a fogyasztóknak lehetőségük nyílik a vállalkozásokkal szembeni vitás ügy bírósági eljáráson kívüli egyszerű, gyors és ingyenes rendezésére. Az új szabályozás tehát így a fogyasztók és vásárlók biztonságát erősíti. Az eljárás során a vállalkozás köteles a fogyasztó által benyújtott panaszra írásbeli választ adni, továbbá a testületi meghallgatáson személyes képviselő részvételét biztosítani. Amennyiben ezt a vállalkozás nem teszi lehetővé, abban az esetben bírság kiszabására kerül sor.

2015-05-19

Bejelentővédelmi civil együttműködés - Ingyenes jogi segítség a korrupciós eseteket feltáró bejelentőknek

Válaszként a közérdekű bejelentők fenyegetett helyzetére korrupcióellenes civil szervezetek bejelentővédelmi együttműködést indítottak - jelentették be a szervezetek képviselői Budapesten. Az együttműködés résztvevői az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International (TI) Magyarország. A szervezetek - az aláírt megállapodásban - vállalják, hogy jogi segítséget nyújtanak azoknak, akik korrupciós ügyekre vagy a közérdekeket érő más sérelemre hívják fel a figyelmet, továbbá hozzásegítik a bejelentőket a nyilvánosság előtti megjelenésben. Céljuk, hogy megvédjék azokat, akik a retorziótól való félelmükben eddig nem mertek nyilvánosság elé állni.

2015-05-18

A lopás nem önkényes elvétel

Egy minapi kapuvári eset kapcsán újra fellángolt a vita, miért nem lopás az autó elvitele. Sőt, az is fontos, honnan viszik el a járművet. Egy olyan esetről írtunk, melyben a jogrendszer a hétköznapi jogérzékkel ellentétesnek látszik. A Kisalföld számos telefont kapott az eset kapcsán. Történt, hogy két tizennégy éves egy családi ház elől elvitt egy autót, belefutottak egy rendőri ellenőrzésbe. Menekültek, majd először az árokban, utóbb a rendőrségen kötöttek ki. A rendőrök a „jármű önkényes elvitele" miatt indítottak eljárást. – Röviden a lopás és az önkényes elvitel abban különbözik egymástól, hogy az autót eltulajdonítani akarták-e, vagy csak furikázni egyet – jelentette ki dr. Bacsek György, a Kisalföld jogi szakértője. Mint hangoztatta, a rendőrök, majd az ügyészség a bizonyítékok alapján mérlegel, hogy az eset arra irányult, hogy valaki azért viszi el a járművet, hogy a tulajdonába vegye, vagy csak jogtalanul használja.

2015-05-18

Kevesen tudják, mit kell tenniük, ha elütnek egy vadat

Az országutakon csatangoló, kiszámíthatatlan mozgású erdei vadak egész évben baleseti veszélyt jelentenek a gépjárművezetőknek. A tavaszi-nyári párzási időszakban, például az őzek esetében, fokozottabb az ilyenfajta fenyegetés, hiszen ilyenkor hirtelen és nagy sebességgel keresztezheti a jármű útját egy-egy erdőszélen, árokparton felbukkanó őz. Ki szenved kárt, ki viseli a felelősséget, fizet-e a biztosító, kell-e pereskedésre számítani, mi a nyugat-európai gyakorlat? A vadállattal való ütközés közlekedési balesetnek minősül, ezért a károsultnak nem szabad elhagynia a helyszínt, és értesítenie kell a rendőrséget. A vadat az útszakaszon vadászterülettel rendelkező képviselő köteles elszállítani. A rendőrségnek fel kell tárnia a helyszínt, fel kell kutatnia az anyagmaradványokat és le kell fényképeznie a sérült gépjárművet is, mert egy kártérítési per esetén csak azzal lehet bizonyítani az autóban keletkezett kárt - fejtette ki Székely István ügyvéd, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara jogi képviselője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

2015-05-18

A Kincstári Jogügyi Igazgatóság 2017-től működik majd teljes kapacitással

Az “állam ügyvédjeként” működő új szervezet, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság (KJI) várhatóan 2017-től működik majd teljes kapacitással – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornáján vasárnap. Répássy Róbert elmondta, a tervek szerint a várhatóan mintegy száz szakembert, “professzionális jogászt” alkalmazó KJI felállításának jövőre kezdődhetnek meg az előkészületei az ügyek folyamatos átvételével. Jelezte azonban, a már meglévő megbízatásokat nem vonnák vissza. Közölte, a KJI felállításával azt szeretné elérni a kormány, hogy hatékonyabb legyen az állam jogi képviselete, azaz minél több pert nyerjenek meg, és átláthatóbb legyen az állam jogi képviselete.

2015-05-18

A táblabírósági ügyek több mint felét a fővárosi ítélőtábla intézi

Az öt ítélőtáblára érkező összes ügy több mint felét a fővárosi kapja – mondta Mohácsy Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy összbírói értekezletet tartanak hétfőn, amelyen a tavalyi évet értékelik. A Fővárosi Ítélőtábla 81 bírája tavaly több mint tízezer ügyet intézett, ami az öt táblabíróságon befejezett összes ügy 54 százaléka. A Fővárosi Ítélőtábla 600-zal több ügyet fejezett be, mint amennyi érkezett, így a folyamatban lévő ügyek száma jelentősen csökkent. Az eljárások túlnyomó többsége, a polgári és gazdasági perek 90 százaléka, valamint a büntetőügyek 84 százaléka egy éven belül fejeződött be. Fél évnél is rövidebb ideig tartott a polgári perek 45 és a büntetőügyek 28 százaléka. Az időszerű ítélkezés érdekében tavaly a szegedi és a debreceni tábla is segített a fővárosinak.

2015-05-15

Az Igazságügyi Minisztérium kivette a részét a gazdasági válság kezeléséből

A jog keretei között adott választ a devizahitelek által jelentett társadalmi problémára - mondta Trócsányi László csütörtökön Egerben, a Magyar Jogász Egylet 36. vándorgyűlésén. Trócsányi László arról is beszélt, hogy a minisztériumnak előre nem tervezhető feladatokkal is meg kell birkóznia. A gazdasági válság megmutatta: bár a jog önmagában nem tud megoldani társadalmi problémákat, hozzá tud járulni a megoldásukhoz. Felidézte: a válságkezelésre példa a devizahitelesek megmentését szolgáló törvénycsomag, amelynek révén mintegy ezermilliárd forint került vissza az adósokhoz.

2015-05-15

Rendszeresen vizsgált és értékelt bírák - Az igazságszolgáltatási stratégia célja a független, magas színvonalú, időszerű ítélkezés

Az OBH elnökének stratégiai célja, hogy a bíróságok alkotmányos kötelezettségüket teljesítsék, a független bírók magas színvonalon és időszerűen ítélkezzenek, illetve megteremthető legyen a bírósági szervezet integritása, az ítélkezési és igazgatási munka átlátható, utóbbi kiszámítható és ellenőrizhető legyen. Alapvető követelmény, hogy a bírák ítélkezési munkájának függetlensége csak megfelelő szintű egyéni felelősség és ellenőrzési mechanizmusok mellett érvényesülhessen. A fenti célt szolgálja a bírák rendszeres - szükség szerint soron kívüli - vizsgálata, amely reális és összemérhető képet alakít ki szakmai munkájukról, függetlenül attól, hogy mely bíróságon, ügyszakban és szinteken látják el ítélkezési tevékenységüket. Az ellenőrzés további célja – az ügyfelek érdekeinek előmozdítása mellett – a bírói munka támogatása, továbbá a rendszerszintű hibalehetőségek feltárása révén ezek jövőbeni elkerülése, illetve a már megtörtént mulasztások szükség szerinti szankcionálása.

2015-05-15

Elégedetlen devizahitelesek: még most jön a nagy bumm?

Hétfőig még csak 137 elszámolással, forintosítással kapcsolatos kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez, a java azonban még csak most jön - először ugyanis a bankkal kell egyezkedni. Milyen ügyekben érdemes a PBT-hez fordulni és mikor kár a gőzért? Mit tegyünk, ha a PBT-vel sem értünk egyet? Mit kell kitölteni és hova kell elküldeni? Az ügyfelek akkor fordulhatnak a jegybank mellett működő, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórumhoz kérelemmel, ha előzőleg nem tudták rendezni panaszügyüket pénzügyi szolgáltatójuknál vagy 60 nap alatt sem kapnak választ panaszukra.

Tételek: 4881 - 4900 / 5184 (260 oldal)
  • Ptk. újdonságok szeminárium
Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.