Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a Dialóg Eötvös könyvesboltunk 2017. december 27-29. között zárva tart! Nyitás: 2018. január 2. (kedd).
Ügyfélszolgálatunk munkatársai 2017. december 21-én (csütörtökön) rövidített nyitvatartással, 13 óráig fogadják az ügyfeleket és a telefonhívásokat!

Az új Ptk. hatálybalépésével került bevezetésre a magyar jogrendszerbe a bizalmi vagyonkezelés jogintézménye. A STEP Hungary – mint a Society of Trust and Estate Practitioners (STEP) nemzetközi szervezet magyarországi része – aktív tevékenységet fejt ki a bizalmi vagyonkezelés minél szélesebb körben való megismertetésében, és ennek megvalósítása érdekében már évek óta rendszeresen szervez szakmai konferenciákat ebben a témakörben.

A jelen tanulmánykötet alapvetően az eddigi konferenciákon elhangzott válogatott előadások szerkesztett változatait tartalmazza azzal a céllal, hogy a rendezvények anyaga minden érdeklődő számára megismerhető legyen. A kötetben a STEP működésének bemutatása, a magyar szabályozással kapcsolatos magánjogi, engedélyezési, társadalmi és adózási összefüggéseket áttekintő tanulmányok szerepelnek. Ezen túlmenően angol nyelvű írások is helyet kaptak a műben, amelyek a magyar szabályozás bemutatásán túlmenően részletesen elemezik a szingapúri, hongkongi, liechtensteini, San Marinó-i, cseh és orosz jogalkotást és joggyakorlatot.

Bízunk benne, hogy a tanulmánykötet hozzájárul a bizalmi vagyonkezelés iránti érdeklődés minél szélesebb körre való kiterjesztéséhez!



Kiadvány
ISBN 978 963 258 325 9
Megjelenés éve 2017
Formátum B/5
Terjedelem (oldalszám) 232

Megrendelőlap

Megrendelés esetén kérjük, töltse le a megrendelőlapot és juttassa vissza beszkennelve e-mail címünkre vagy a +36 1 349 7600 fax számra.

Megrendelőlap
letöltése (PDF)

Címkék: bizalmi vagyonkezelés


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.