Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

„E könyv alapvető célja, hogy a lehető legrészletesebben, gyakorlati példák bemutatásával bővítse a jogkereső közönség tárgybeli ismereteit. Ennek szükségességét illetően egy adat: a Kúria a felmondások és az azonnali hatályú felmondások gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja ezernél több peres ügyet vizsgált, amelyek közül többségben voltak azok a jogesetek (53%), amelyekben a felmondás, illetve az azonnali hatályú felmondás jogellenesnek minősült. Végül a téma súlyát illetően indokolt kiemelni, hogy a munkaügyi perek 25-30%-a a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével összefüggésben indul. A jogi ismeretek bővítése mellett ezért indokolt olyan gyakorlati helyzeteket is elemezni, mint például a munkáltatói felmondás előkészítésének praktikus kérdései.”

„Feltehetőleg sokak számára meglepő, de tény: a munkaviszony megszűnésére, illetve megszüntetésére vonatkozó szabályozás az elmúlt ötven évben meghatározó módon nem változott. A megszűnés és megszüntetés jogcímei, a felmondási tilalmak és korlátozások esetei természetesen részben módosultak, de az alapintézmények, sőt a normarendszer fogalmi eszköztára állandónak bizonyult. Ehhez képest meglepőnek látszik az is, hogy a joggyakorlatban, így a bírói gyakorlatban a mai napig a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével kapcsolatos esetek dominálnak, szinte napról napra találkozunk ide kapcsolódó példákkal, jogesetekkel. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a viszonylag állandó szabályozás mellett folyamatosan új élethelyzetek alakulnak ki, amelyek megoldása, megítélése újszerű hozzáállást, illetve az általános szabály újszerű interpretálását igényli. Ebből az következik, hogy a könyvben hangsúlyosan szerepelnek a bírói gyakorlatból vett esetek, elsősorban a Kúria döntései.”


Részletek a könyv előszavából

Kiadvány
ISBN 978 963 258 329 7
Megjelenés éve 2017
Formátum B/5
Terjedelem (oldalszám) 376

Megrendelőlap

Megrendelés esetén kérjük, töltse le a megrendelőlapot és juttassa vissza beszkennelve e-mail címünkre vagy a +36 1 349 7600 fax számra.
Megrendelőlap
letöltése (PDF)

Címkék: munkajog, iratminták


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.