ORAC Kiadó
Halálbüntetés pró és kontra

ISBN: 978 963 258 446 1

Megjelenés éve: 2019

Formátum: B/5

Terjedelem (oldalszám): 284

könyv

Halálbüntetés pró és kontra

Második, aktualizált kiadás

Szerző: Tóth J. Zoltán

Jelen könyv szerzője 2003 óta kutatja a halálbüntetés kérdéskörét, mellyel kapcsolatban a legfontosabb probléma az, hogy megalapozható-e akár filozófiai, akár empirikus-pragmatikus érvekkel e büntetési nem létjogosultsága. Az e témában eddig megjelent munkák elsősorban csak az egyik vagy csak a másik markáns álláspont melletti érvek bemutatására vállalkoztak, az olvasó meggyőzésére törekedve. A Halálbüntetés pró és kontra című könyv viszont igyekszik a teljesség igényével, elfogulatlanul és pártatlanul, objektív módon bemutatni mindazokat az érveket, melyekkel egyrészről a halálbüntetés-pártiak, másrészről a halálbüntetés ellenzői, az abolicionisták védik saját álláspontjukat, anélkül, hogy állást foglalna ezek helyességét illetően: azt a két oldal érveinek ismeretében meg kívánja hagyni az Olvasónak. A könyv első részében a filozófiai érvek ismertetésére kerül sor, a második rész pedig a halálbüntetés egyes aspektusaival kapcsolatos kortárs vitákat mutatja be, azokat – mind pró, mind kontra – számos példával és tényadattal alátámasztva. Jelen monográfia a szerző ugyanezen címen megjelent korábbi, 2012-es monográfiájának hatályosított újrakiadása, mely az utóbbi évtizedben történt fejlemények, változások, valamint a legfrissebb adatok felhasználásával egészíti ki a halálbüntetéssel kapcsolatos eddigi ismereteket.

  • Teljes ár: 4 400 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése