ORAC Kiadó
Polgári jogi fejlődés az angol és a skót jogban

ISBN: 978-963-258-1316

Megjelenés éve: 2012

Formátum: B/5

Terjedelem (oldalszám): 388

könyv

Polgári jogi fejlődés az angol és a skót jogban

Szerző: Kecskés László

A Szerző joghallgató kora óta érdeklődik az angol jog sajátosságai iránt. Ez az irányultsága illeszkedik a vezetésével a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékén már mintegy két évtizede folyamatban lévő összehasonlító polgári jogi kutatásokba. „A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa jogrendszereiben” címmel 2009-ben a HVG-ORAC Kiadónál jelent meg 414 oldalas monográfiája. Ennek lényegében tematikus folytatása, tartalmi kiterjesztése jelen könyvének anyaga, melynek címe: „Polgári jogi fejlődés az angol és a skót jogban”. „Polgári jog” helyett „polgári jogi fejlődés”-re utal azért, hogy abba az angol jogi és a skót jogi anyagok is beilleszthetők legyenek. Óvatosan kerüli tehát a Szerző az angol jog vonatkozásában a polgári jog kifejezés alkalmazását. Számol azzal a jogászi szakmában szinte közismert ténnyel, hogy az angol jogban a „polgári jog” a kontinentális felfogás szerinti jogági értelemben nem létezik. Bár Sir Matthew Hale már 1713-ban az angol jog polgári jogi részével foglalkozott az akkor kiadott „An Analysis of the Civil Part of the Law of England; Digestes and Method” című posztumusz könyvében, utóbb – talán éppen a jogösszehasonlítás hatására –, Andrew Burrows oxfordi professzor szerkesztésében 2000-ben például „English Private Law” címmel jelent meg tekintélyes monográfia. Az erőteljes kontinentális befolyás alatt fejlődött skót jog esetében a polgári jog jogágiságának kérdése nem okozott problémát.

Csaknem egy évtizede kezdett hozzá a Szerző jelen könyvének megírásához, melyhez hasznosította az angol joggal foglalkozó korábban megjelent tanulmányait is. Sajátossága e könyvnek, hogy erős történelmi beágyazottsággal, tankönyvszerűen tárgyalja az angol és a skót jogfejlődési mozzanatokat, valamint hogy az egyes fejezetei jellegükben és talán még műfajukban is eltérőek. Ritka öröm a történeti kutatásokkal foglalkozónak, ha témája aktuálissá válik. A Szerző ezt a 2005–2009 közötti angol igazságügyi reform, a lordkancellár jogállásának megváltoztatása és a skót függetlenedési törekvéseknek az utóbbi években tapasztalható felerősödése kapcsán is megélhette.

magánjogtörténet
  • Teljes ár: 8 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%