Amennyiben előjegyzi termékünket, annak megjelenéséről e-mailben értesítjük!

A 2018. évi kiadás az új és módosult jogszabályokra figyelemmel, a bírói gyakorlat feldolgozásával készült.

A Ptk. Első, Második, Ötödik, Hatodik, Hetedik, Nyolcadik Könyvei kommentárjának szerkesztője: Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője.

A Ptk. Harmadik Könyve kommentárjának szerkesztője: Sárközy Tamás, egyetemi tanár.

A Ptk. Negyedik Könyve kommentárjának szerkesztője: Kőrős András, a Kúria családjogi tanácsának ny. elnöke.

A Ptk. kommentárja részletes magyarázatokkal segíti a kódex szabályai közötti tájékozódást, az új jogintézmények és rendelkezések megértését. A Kúria bírái, kodifikátorok, jogtudósok mutatják be a változásokat és azok következményeit. Szakszerű, ugyanakkor gyakorlatias elemzésük megkönnyíti a kódex mindennapi alkalmazását.

A kommentár ötödik (2018. évi) kiadása már tartalmazza a Ptk. hatálybalépését követően végrehajtott jogszabályváltozásokat (értve ez alatt a Ptk. módosításait is), a kódexhez kapcsolódó bírói gyakorlatot, illetve a Ptk. alkalmazásával összefüggésben felmerült jogalkalmazói problémák kifejtését. A kommentár kitér az új Ptk. Tanácsadó Testületének, illetve a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének állásfoglalásaira, illetve ismerteti a problémásabb rendelkezésekkel kapcsolatosan fellelhető jogirodalmi álláspontokat.

Tájékoztatjuk tisztelt jelenlegi előfizetőinket, hogy az új kiadást 2018. november elején kedvezményes, 20 000 Ft-os áron kapják kézhez.

A kapcsos kommentár ötödik kiadása tartalmában megegyezik a hat kézikönyv harmadik, átdolgozott, bővített kiadásaival (Polgári jog I/VI., II/VI., III/VI., IV/VI., V/VI. és VI/VI. címek). A kapcsos kommentár viszont a jövőben pótlapokkal frissül.


Tájékoztatjuk Önt, hogy a kapcsos szerkezetű kiadványunk megrendelésével egyidejűleg, Ön jogosulttá és részesévé válik a hatályosító szolgáltatásunknak is. A kötet folyamatos hatályosságának fenntartását a Kiadó – a gyakorlati tapasztalatokra és jogszabályi változásokra tekintettel – a változásokat feldolgozó pótlapok kiadásával kívánja biztosítani, amelyek mindaddig megküldésre kerülnek az Ön részére, amíg írásban, kifejezetten ezzel ellentétes tartalmú nyilatkozat nem érkezik a Kiadóhoz. A pótlapok ára: 38 Ft / oldal.

Amennyiben ezen szolgáltatásunkra nem tart igényt, kérjük ezt, akár a megrendelésével egyidejűleg, akár a későbbiek folyamán bármikor írásban email, fax vagy postai levél útján szíveskedjen Kiadónk - honlapon közvetlenül elérhető ügyfélszolgálat elérhetőségein - felé jelezni.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben a jogszabályváltozás oly mértékű, hogy a hatályosítás a pótlapok kiküldésével nem biztosítható, a Kiadó nem köteles további pótlapok küldésére. Ebben az esetben a Kiadó a pótlapok küldését megszünteti.

Felhívjuk szíves figyelmét arra is, hogy olyan esetben, amikor a Megrendelői érdeklődés megszűnik vagy jelentős mértékben lecsökken a kiadvánnyal és a pótlapokkal kapcsolatban, a Kiadó fenntartja magának a jogot arra, hogy beszüntesse a pótlapok kiadását és küldését.

A Kiadó tájékoztatást ad a honlapján azokról a kapcsos kiadványokról, amelyek esetében a pótlapok küldését beszüntette.

Kiadvány
Formátum A/5
I. kötet tartalomjegyzék
II. kötet tartalomjegyzék
III. kötet tartalomjegyzék
IV. kötet tartalomjegyzék


Kapcsolódó bejegyzések

  • A kiadó augusztusban aktualizálja a Polgári jog című kommentárját
  • Átfogó frissítésen esik át a Ptk.-kommentárunk

Címkék: új Ptk.


Kapcsolódó termékek

Copyright © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó | Minden jog fenntartva.