ORAC Kiadó

Kiadónk negyedévente jelentkező munkajogi folyóiratot indít útjára, mert úgy gondolja, hogy a munkajoggal foglalkozó gyakorlati és elméleti szakemberek számára szükség van egy olyan folyóiratra, ami az elméleti igényességű tanulmányok mellett magára vállalja a nemzetközi, az európai uniós és a hazai munkajogi ítélkezési gyakorlat, valamint az Alkotmánybíróság munkajogi tárgyú határozatainak kritikus elemzését, a munkajoggal foglalkozó szakembereket foglalkoztató, joggyakorlatban felmerülőkérdések vizsgálatát, valamint a hazai munkajogi „társasági” és tudományos életjeles eseményeinek bemutatását. A hazai munkajogász társadalomnak és a munkajoggal foglalkozó szakembereknek egy olyan színvonalas folyóiratot kívánunk megjelentetni, amely a versenyszféra munkajoga mellett a közszféramunkajogával – a közalkalmazottakra, közszolgálati tisztviselőkre, valamint állami tisztviselőkre irányadó kérdésekkel – egyaránt foglalkozik. Egy olyan folyóiratot indítunk, amely nem csupán az individuális munkajog problémáira koncentrál,hanem magára vállalja a munkaügyi kapcsolatok, a kollektív munkajogi intézmények, a munkaügyi ellenőrzés, a társadalombiztosítási jog és a szociális jog egyes kérdéseinek vizsgálatát, valamint a nemzetközi munkajogi trendek bemutatását is. A lap a készülő aktuális jogalkotási, szakpolitikai koncepciók,javaslatok transzparens megvitatásának is fóruma kíván lenni.

Egy ilyen jogi szaklap reményeink szerint képes lehet a munkaügyi szakma mértékadó lapjává válni, és reméljük, hogy joggal tarthat számot az ügyvédek, a bírák, az akadémiai szféra, a munkáltatói érdekképviseleti szervezetek, a szakszervezetek, a gazdasági és a költségvetési szféra emberi erőforrás-menedzsmenttel foglalkozó szakembereinek, valamint a munkajogi jogalkotással, szakpolitikával, illetve általában a munkaüggyel,munkaügyi ellenőrzéssel és igazgatással, az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos hatósági eljárásokkal foglalkozó szakemberek kitüntető figyelmére. Figyelemmel arra, hogy munkajogot, munkaügyi kapcsolatokat, emberi erőforrás-menedzsmentet országszerte számos különféle – jogász, szakjogász, HR, gazdasági stb. – képzéskeretein belül oktatnak, a lap a hallgatók érdeklődésére is minden bizonnyal számíthat majd.

A lap szerkesztőbizottságában neves munkajogászok tevékenykednek majd: Berke Gyula (PTE ÁJK Munkajogi Tanszékének vezetője), Dudás Katalin (ügyvéd), Fodor T. Gábor (ügyvéd), Gyulavári Tamás (PPKE JÁK Munkajogi Tanszékének vezetője), Horváth István(ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetője, ügyvéd), Kun Attila(KRE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetője, ügyvéd), Lőrincz György (ügyvéd) és Pál Lajos (ügyvéd). A főszerkesztő Petrovics Zoltán (ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének adjunktusa). A laptanácsadó testületének névsorát kiadónk később jelenti be.

A Munkajog bemutatkozó lapszáma 2017. december 7-én jelenik meg, és honlapunkon már most is előfizethető akár nyomtatott, akár online formában.


A bemutatkozó lapszám tartalmából:

  • Petrovics Zoltán: Miért kell védeni? A munkajogviszony munkáltató általi megszüntetésével szembeni védelem egyes kérdéseiről
  • Dudás Katalin – Rátkai Ildikó: Kiküldetés az EU-n belül – jogalkalmazási dilemmák a gyakorlatban
  • Kun Attila – Rácz Ildikó: A Bring Your Own Device (BYOD)-policy jelensége – munkajogi nézőpontból
  • Lőrincz György: A felszámolás alatt álló cég munkaviszony létesítésére irányuló jogának kizárása
  • Pál Lajos: A foglalkoztatási kötelesség elmulasztása
  • Hajdu Edit: A joggal való visszaélés tilalmának ítélkezési gyakorlata
  • Kiss Bettina Boglárka – Gergely Katalin: A versenytilalmi megállapodás ellenértékének adójogi és társadalombiztosítási megítélése